NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nem adnak ki jogosítványt nőknek egy afgán városban

Ez a nő még vizsgázhatott januárban
Ez a nő még vizsgázhatott januárban Szerzői jogok SUZANNE PLUNKETT/Associated Press
Írta: Euronews/MTI/AFP
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hatalomátvételük után a radikálisok azt ígérték, hogy mindenki jogait tiszteletben tartják, amíg az iszlám törvények és az afgán szokások engedik.

HIRDETÉS

Megtiltották a tálibok az északnyugat-afganisztáni Herátban működő autósiskoláknak, hogy nőket oktassanak, illetve a helyi hatóságok jogosítványokat sem állíthatnak ki nőknek.

Dzsanaga Acsakzai, az autósiskolák működését is felügyelő heráti közlekedésfelügyelet vezetője a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy bár a tálibok megtiltották a jogosítványok további kiállítását, nem adtak utasításokat a városban autót vezető nőkkel kapcsolatban.

"A tálibok biztosak akarnak lenni abban, hogy a nők következő generációja már nem rendelkezik anyáik jogaival" - idézte az AFP az egyik női oktatót, aki a helyi sajtónak nyilatkozott. Hangsúlyozza, hogy a rendelkezés értelmében többé nem taníthatnak nőket vezetni.

A nagyobb városokban egy ideje már vezetnek a nők

Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy biztonságosabb, ha a nő maga vezet, mintha férfiakkal kénytelen együtt utazni.

Afganisztán konzervatív muzulmán társadalom, nők csak a nagyobb városokban vezetnek autót, beleértve a helyi mércével modernnek számító Herátot is.

SUZANNE PLUNKETT/AP2003
Nők egy csoportja egy civil szervezet támogatásával vizsgázott Kabulban 2022 januárjábanSUZANNE PLUNKETT/AP2003

Az emberi és kisebbségi jogok betartását ígérték

Az AFP emlékeztet arra, hogy tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta a tálibok rendszerint tartózkodnak írásba adni utasításaikat, s a tartományi hatóságokra bízzák a rendelkezések közzétételét.

Hatalomátvételük után a radikálisok azt ígérték, hogy mindenki jogait tiszteletben tartják, amíg az iszlám törvények és az afgán szokások engedik. 

Azt bizonygatták, hogy változtak a kormányzási módszereik. 1996 és 2001 között a radikálisok megtiltották a nőknek, hogy férfi hozzátartozó nélkül elhagyják otthonukat, a férfiaknak pedig előírták, hogy növesszenek szakállt.

A nyakkendőviseletet is betiltották a diákok és tanárok számára

A napokban járta be a világsajtót a hír, hogy a tálib vezetés betiltotta a nyakkendőviseletet Afganisztán oktatási intézményeiben a diákok és tanárok számára.

Petros Giannakouris/AP
Egy heráti iskolaPetros Giannakouris/AP

A közel-keleti kérdésekkel foglalkozó MEMRI amerikai médiakutató intézet szerint a magát iszlám Emirátusnak nevező tálib hatalom egy március 15-én keltezett levélben adott utasítást az iskoláknak, hogy a női diákok hidzsábba (a muzulmán nők arcát és testét elfedő lepelbe) és iskolai egyenruhába öltözzenek, a férfiaknak tilos nyakkendőt viselniük.

Elkezdték visszahozni a sharía szigorát

A radikális iszlamisták tavaly augusztusi hatalomra kerülésüket követően elkezdték bevezetni a szigorú iszlám törvénykezést és előírásokat, a többi között betiltva egyebek között a szakáll lenyírását, a divatos nyugati frizurákat és erőteljesen korlátozva a nők jogait is. 

A dél-ázsiai ország új vezetése arra hivatkozva, hogy a zene tiltott az iszlámban, elkezdte hangszerek megsemmisítését, munkanélküliségre ítélve nagyszámú zenészt, hangszerkészítőt és énekest. 

Az Afghanpaper.com helyi hírportál szerint a déli Uruzgán tartomány tálib tisztségviselői egyebek között elrendelték, hogy a kormányzati alkalmazottak az iszlám hagyományoknak megfelelően szakállt növesszenek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Betiltotta a TikTokot Afganisztánban a tálib vezetés

Fiatal afgán lányokat zártak börtönbe és vertek meg, mert nem tartották be az öltözködési előírást

Tömeges afgán házasságkötés a költségek csökkentése érdekében