Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Oroszországban betiltották a Facebookot és az Instagramot

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Facebook-app iPhone-on
Facebook-app iPhone-on   -   Szerzői jogok  AP Photo/Jenny Kane

Betiltották az Instagramot és a Facebookot Oroszországban, miután anyavállalatukat, a Metát egy moszkvai bíróság "szélsőséges szervezetnek" nyilvánította.

A WhatsApp, az Oroszországban leggyakrabban használt üzenetküldő szolgáltatás megúszta a bírósági eljárást, miután az ország főügyésze úgy látta, az nem szolgál nyilvános információterjesztési platformként.

Az orosz hatóságok a hónap elején kezdtek lépéseket tenni az amerikai közösségi médiaóriás ellen, miután a Meta döntése nyomán egyes országokban engedélyezték az orosz vezetők és katonák elleni erőszakra felszólító bejegyzéseket, kizárólag az ukrajnai háborúval összefüggésben.

A vállalat azonban a múlt héten visszavonta ezt a döntését. A Meta globális ügyekért felelős elnöke, Nick Clegg egy belső platformra feltett üzenetben tisztázta: az iránymutatás most már kifejezetten egyértelművé teszi, hogy az soha jelentheti általában az oroszok elleni erőszak megtűrését.

"A bíróság úgy döntött, hogy helyt ad az orosz főügyészség keresetének" - közölte hétfői határozatában Olga Szolopova, a moszkvai kerületi bíróság bírája. A bíróság döntése az Instagram és a Facebook betiltásáról azonnal hatályba lép.

Moszkva egy hete "uszítás" miatt büntetőeljárást is indított a Facebook és az Instagram tulajdonosa ellen, és elvileg már múlt hétfőtől lekapcsolták az Instagramot Oroszországban. Moszkva korábban már korlátozta a Twitter, és blokkolta a Facebook működését Oroszországban.

A lépés beleilleszkedik a Kreml kontrolljától független média sorozatos ellehetetlenítésének sorába. Még a háború első hetében betiltották az Echo rádió és a Dozhd tévé (TV Rain) működését, valamint lekapcsolták számos más, független médiaszervezet weboldalát. 

A Freedom House, amely 19/100-as értékével a "nem szabad" kategóriába sorolta Oroszországot, 2022-es országjelentésében megállapította: az orosz média nagy részét a kormányzat tartja a kezében.