Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nem élő, hanem összevágott adás volt Putyin hétfő esti beszéde

Access to the comments Kommentek
Írta: SL
Képkocka az elnök tévébeszédéből
Képkocka az elnök tévébeszédéből   -   Szerzői jogok  AP Photo/Alexei Nikolsky/Sputnik/Kremlin

A Live felirat ellenére valószínűleg előre rögzítettek voltak azok a hétfő esti tévéfelvételek, amelyek az orosz elnököt mutatták, amint beszédet mond a nemzethez, majd aláírja a két kelet-ukrajnai "népköztársaságok" elismerését. A felvételeken legalábbis számos részlet erre utal.

A Kremlből hétfőn sugárzott televíziós felvételek, amelyeken Vlagyimir Putyin konzultációkat folytat és elismeri az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki "népköztársaságokat", jóval az orosz állami televízió adása előtt készülhettek - tudta meg a dpa.

A két területet elismerő rendelet aláírásakor Putyin karórája és az egyik szeparatista vezető órája is látható, mindkettő 22.15 körüli időt mutatva. Az orosz állami televízió azonban csak moszkvai idő szerint 22.35-től sugározta a felvételeket. Ezt megelőzően Putyin volt látható, amint televíziós beszédet mondott.

Ugyanígy több órával korábban felvehették az orosz Nemzetbiztonsági Tanács ülését is, amelyet az állami tévé állítólag élőben közvetített moszkvai idő szerint délután 5 óra körül. A videón látható, amint a résztvevők óráin a mutató a tizenkettes és a kettes között van.

Ezenkívül legalább egy szekvencia kétszer is látható az adásban, ez Szergej Szobjanyin moszkvai polgármestert mutatja a közönség soraiban. A részlet kétszer jelenik meg vágóképként, körülbelül 20 perc eltéréssel.

Ezek a videóban látható jelek kétségeket ébresztenek aziránt, hogy mi is történt pontosan a Kremlben, és hogy mikor is ismerte el Putyin a két "népköztársaságot" - írja a Focus német hírmagazin. Az állítólagos kora esti élő adás vége felé Putyin csak bejelentette a döntését, de lehet, hogy azt akkor már régen meghozta. 

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságírói kérdésre válaszolva az Interfax ügynökség szerint megerősítette, hogy az adások valóban felvételek voltak. Az orosz állami televízió honlapján azonban a Biztonsági Tanács ülésének felvétele továbbra is élő közvetítésként szerepel.