Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Azerbajdzsán: dugó a közép-ázsiai palackban

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Elsőre furcsa pár, de logikus kapcsolat
Elsőre furcsa pár, de logikus kapcsolat   -   Szerzői jogok  AP

**Első látásra furcsa jelenség, hogy az ukrajnai válság kellős közepén Kijevbe látogasson és baráti megbeszélést folytasson milliárd dolláros megállapodásokról egy másik poszt-szovjet vezető. Az azeri Ilham Alijevről van szó, akit pedig sokan Putyin orosz elnök kesztyűbábjának tartanak. Tévesen, mert Alijev nem azonos **Aljakszandr Lukasenkával. Azerbajdzsán utóbbi 10 éve egyre hangsúlyosabban a szuverén politika felé mutat, aminek lényege a jó kapcsolat bárkivel, akivel csak lehetséges, egyaránt értve az oroszokat, az amerikaiakat, Törökországot, és növekvő mértékben Izraelt is. Ebben nem csak az ország energiagazdagsága, de stratégiai fekvése is szerepet játszik.

Erős centrumgyalog a globális sakktáblán

Zbigniew Brzezinski, aki Jimmy Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és az amerikai külpolitikai stratégia egyik főmestere volt, 1997-ben összefoglalta a poszt-szovjet korszak további kilátásait. A 'Nagy sakktábla' című könyvében azt állította, hogy a Szovjetunió legnagyobb gyengesége a súlyos és fenntarthatatlan etnikai megosztottság volt. A birodalom lakosságának alig fele volt orosz, és tucatnyi olyan népet is igájába hajtott, akik a bomlás után saját nemzetállami útjukra léphettek. Szerinte ez eleve kizárja a birodalom újjáépítésének lehetőségét, és a volt tagköztársaságok a legkülönfélébb politikai és szövetségi opciókat választják majd. Könyvének megírásakor még ő sem tudhatta, hogy ez a bomlás olyannyira gyors lesz, hogy a balti köztársaságok 7 év múlva már a NATO-t erősítik, többen pedig az atlanti szövetség partnerei lesznek (örmények, kazahok, ukránok, grúzok, kirgizek - és persze Azerbajdzsán is).

Mint annyi birodalom korábban, a Szovjetunió sem valamilyen drámai katonai vereség áldozata lett. A nagy birodalmak nem elbuknak, hanem szétesnek. Általában lassú és véres módon, de a szovjet esetben feltűnő sebességgel és kevés erőszakkal.
Zbigniew Brzezinski

A szerző szerint – a nagyhatalmakhoz ide-oda igazodva – öt ország játszik majd jelentős mellékszerepet a stratégiai sakktáblán: Dél-Korea, Irán, Ukrajna, Törökország és Azerbajdzsán. A következő évtizedek ezt a jóslatot nagyjából igazolták is. A szereposztásban a stratégiai fekvés a főszereplő: ütközőpont vagy közlekedési folyosó, energiapiaci kapacitások és a technológiai fejlődés lehetőségei. Való igaz, hogy bármely nagyhatalom terveinek készítésekor ezeket az országokat ma is figyelembe kell venni, és ennek temérdek példáját láttuk az elmúlt évtizedekben. Számolni kell azzal is, hogy a poszt-szovjet államok keresik a szuverén fejlődés lehetőségeit, és ennek során együttműködnek és egyeztetnek – akár Moszkva ellenében is. A Brzezinski-jóslat pregnáns igazolása Alijev elnök kijevi látogatása is, egy oroszokkal szembeni krízis kellős közepén.

Cikcakkos utat járt be az ország, gigantikus korrupciókkal

Amikor az első hegyi-karabahi háborúban (1988–1994) vereséget szenvedett, a tízmillió lelket számláló Azerbajdzsán még bukott államnak számított, amit több százezer menekült és országon belüli kényszerű migráns árasztott el. 20 évvel később már ez lett az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb ország a körzetben. Figyelmeztető viszont, hogy a 2005-ös jövedelmi csúcshoz képest jelentős a visszaesés. Ez sürgetővé teszi Alijev számára a monokulturális (szinte csak energiaexportra épülő) gazdaság átalakítását – nyugati és izraeli technológiákkal és befektetésekkel. Ugyanez vonatkozik a régió többi poszt-szovjet államára is, akik közül egyik sem szerepel a világ első 50 jövedelemtermelője között, dacára gigantikus természeti erőforrásaiknak. Ezeknek az államoknak közös érdekük mielőbb értékesítési útvonalakat keresni Nyugat felé, és betölteni a biztonságos korridor szerepét Kína és Európa között.

Az elmúlt évek visszaesésének egyik oka a terebélyesedő energiakorrupció, ami elvonja a forrásokat a valódi fejlesztések elől. A kitermelő helyek és a szállítási útvonalak nem csak vonzzák, de szinte kitermelik az állami visszaélések különféle formáit. A Transparency International felmérése szerint Azerbajdzsán a 128. helyen áll a korrupciós világrangsorban, ami rosszabb, mint Mexikó, Belarusz vagy Irak. Megjegyzendő, hogy a térség poszt-szovjet államaiban hasonló a helyzet, és ezzel egy valóságos korrupciós tengely jött létre Közép-Ázsiában. A kitermelésben érintett nyugati államok és vállalatok többnyire szemet hunynak, mert számukra a tevékenység még így is bőven nyereséges, a helyi hatalmak stabilitása pedig mindent megelőző szempont.

A legutóbbi botrány során is, ami közel 2 milliárd dollárral csapolta meg a British Petroleumot, a gázóriás beérte tiltakozásokkal és figyelmeztetésekkel, de nem tett további lépéseket. Eközben az egyik érintett állami olajcég igazgatója, a 20 milliárdos Shah Deniz-2 program felelőse 10 millió dolláros ingatlant vásárolt Miamiban. Ezekről a visszaélésekről az elnök már 2017 óta értesül, de nem tartja szükségesnek az intézkedést.

Családi alapú autoritás

Több ázsiai szovjet utódállamhoz hasonlóan, Azerbajdzsán is egy dinasztikus vezetői rendszer útján halad. Alijev édesapja, Hejdar az NKVD kötelékéből előbb a helyi KGB vezetőjévé lépett elő volt, majd az azeri Kommunista Párt első titkára és az SZKP Politikai Bizottságának póttagja lett. 1987-ben Mihail Gorbacsov elnök-főtitkár leváltotta, és ezután hat évet kellett várnia, meghúzva magát egy távoli tartományban, amíg eljött az alkalom, hogy megszerezze a függetlenedett állam vezetését.

A Ganja-felkelésnek nevezett lázadást 1993 júniusában robbantotta ki egy leváltott és sértett tábornok, Szurat Huszejnov és milíciája. Az alakulatokat a korábbi szovjet hadianyag-depókból fegyverezték fel. A villámgyors és sikeres puccsot ravaszul népszavazással szentesítették, ahol azt kérdezték a néptől, hogy bízik-e a már elmenekült előző köztársasági elnökben. Mivel összesen 2% válaszolt igennel. Alijev visszaülhetett az államfői székbe, és kinevezhette Huszejnovot miniszterelnöknek.

Apja bánatára a PhD-fokozatú Alijev-fiú kezdetben nem mutatott heves érdeklődést a hazai politika iránt, mert figyelmét inkább a biznisz, a nők és a szerencsejátékok kötötték le. 1998-ban, amikor sikerült összehoznia egy 6 millió dolláros veszteséget, apja dühében betiltotta az országban a kaszinókat. Lassan megfegyelmezte fiát, és rásózta a miniszterelnöki tisztet, visszakényszerítve őt a politika élvonalába, esélyessé téve ezzel az öröklésre, majd egy hirtelen helycserével a 2003-as elnökválasztás megnyerésére. A staféta átadása hemzsegett a jogi és pénzügyi szabálytalanságoktól és a hatósági erőszaktól, heves tüntetésektől (2 halottal), ám ezeknek az EBESZ elítélő jelentése ellenére sem lett következménye.

Első periódusában a fiatal Alijev stabilizálta helyzetét, és simán nyert 2008-ban, immár 87%-os többséggel, amit szinte hajszálra megismételt 2013-ban is. Ekkor már kevésbé volt szüksége vitatható eszközökre, de azért használta ezeket, például az ellenzéki rendezvények kitiltását a fővárosból, a választási korrupciót és a sajtó befolyásolását. 2017-re már annyira megerősödött, hogy népszavazással alelnöki posztra emelhette feleségét, Mehribánt is, és alig lehet kétség, hogy ez a családi vonal uralni fogja az ország további életét. Ám ezzel még bőven ráérnek, mert az elnök mindössze 61 éves, szemészorvos felesége 57.

Az asszony oly sok plasztikai műtéten esett át, ami lassan már egészségét is veszélyeztette. A WikiLeaks egyik kiszivárogtatása szerint a beavatkozások folytán már alig lehet őt megkülönböztetni két lányától (Leyla és Arzu). Családja, a Pasajev-dinasztia az ország legerősebb politikai klánjának számít, ami biztosítja az elnök hátterét, és adott esetben akár az asszony hatalomra kerülését is.

AP Photo
Családi kontinuitás - apa, fia és menyeAP Photo

A tengeri gordiuszi csomó átvágása a legsürgetőbb - menekülés az orosz gázfüggőség elől

Azerbajdzsán esetében az alapvető fontosságot az jelenti, hogy nem csak saját jelentős energetikai termékeit, de más poszt-szovjet államok kínálatát is továbbíthatja tranzitdíj vagy gazdasági cserék fejében Nyugat felé – kikerülve orosz területek érintését és ellenőrzését.

A partnerség előnyei jóval túlmutatnak Azerbajdzsán közvetlen szomszédságán, a Dél-Kaukázuson. Az ország a volt szovjet közép-ázsiai államok egyetlen olyan átjárója Nyugatra, amely Oroszországgal és Iránnal egyaránt határos, így ütköző és folyosó szerepe felbecsülhetetlen értékű. A közép-ázsiai új államok függetlensége szinte értelmetlenné válna, ha Azerbajdzsán alárendelődik Moszkva ellenőrzésének, vagy az egyre szélsőségesebb Irán agressziójának.

Ez a földrajzi kulcspozíció jelentős amerikai támogatást generált egy kelet-nyugati szárazföldi híd létrehozásához, amelyen most vasúti pályák és energiavezetékek húzódnak. Kereskedelmi és katonai célú légifolyosók is nyíltak, ami nagyon fontos volt a nyugati szövetség számára a tálib hatalom leverésében, mert a közel-keleti bázisokról indított gépek a legrövidebb útvonalon érték el Afganisztánt.

EURONEWS
Stratégiai pont, gyűjtőhely és folyosó sok ország számáraEURONEWS

Kína érdeklődése is élénk, mert az új selyemút (BRI) számára ez a régió az egyetlen földi ellátási vonal Ázsiából Európába, amit Oroszország nem tud ellenőrizni, vagyis Kína befolyása szinte zavartalan. Azerbajdzsán tavaly októberben bátorító üzenetet küldött a kínai befektetők felé, hogy invesztáljanak többet az országban, ahol kedvező és rugalmas feltételekre számíthatnak. Maga Hszi elnök is sürgeti a kapcsolatépítést, aminek egyik állomása egy konténerszállító vasútvonal beindítása volt Hszian városa és Baku között.

Az első szerelvény december 6-án indult, és december 29-én érkezett meg Azerbajdzsánba. Ez a szállítási idő meglehetősen hosszú, ezért napirenden van egy vasúti híd és esetleg egy alagút építése is, mivel a Kaszpi-tenger nem csak stratégiai előny, de egyben a zavartalan szállítási útvonal leggyöngébb pontja. A problémát az okozza, hogy a Kínából érkező szállítmányokat a beltenger keleti partján hajókra kell rakodni, ami időt és további kapacitásokat követel. A táv rövid, de megkerülhetetlen.

Ez az a szakasz, amit Brzezinski a 'közép-ázsiai palack parafadugójának' nevezett.

A 250 kilométeres tengeri táv áthidalásán már 30 éve töprengenek a közép-ázsiai gázszállításokban érdekelt országok is, főként az azeriek, Türkmenisztán és Kazahsztán. Az alapgondolat amerikai volt, és a terv azonnal erős ellenfelekbe botlott Oroszország és Irán személyében, mivel ez hatalmas konkurenciát jelent saját exportjuk számára. A két ország minden létező fórumon blokkolni igyekszik a tervet, míg az Európai Unió támogatja az elképzelést. Az eurázsiai transz-vezeték ezért még nem készült el és csak a nyugati szárnya kezdett működni 2006-ban. Jelenleg egy amerikai vállalat és a British Petroleum dolgozik azon, hogy az évi 20 milliárd köbméter kapacitású útvonal működésbe léphessen, ami nagyban enyhítené az orosz gázfüggőséget Európában. Mi több, pár éven belül teljesen fel is számolná.

Dmitry Lovetsky/AP
Tipikus azeri látkép - olajszivattyú a bakui felhőkarcolók előterébenDmitry Lovetsky/AP

A terv megvalósításának éllovasa leginkább Türkmenisztán, aki a világ 5 legnagyobb gázbirtokosa között szerepel, de arra szorul, hogy olcsón adjon el Oroszországnak és Iránnak, akik felárral tudják azt értékesíteni másoknak. Ez veszteséges és rendkívül előnytelen Azerbajdzsánnak és Türkmenisztánnak, ezért a két ország szállítási együttműködése logikus és sürgető. Mivel azonban a Kaszpi-tenger mind a négy ellentétes érdekű ország fennhatósága alá egyaránt esik, a nemzetközi és környezetvédelmi megállapodások még nincsenek tető alatt. Közvetlen katonai feszültségek még nem alakultak ki, de a déli szomszéd már erősen nyugtalankodik.

Azerbajdzsán kemény üzenete Iránnak

Az Eurázsiáért vívott küzdelem során Washington újra felértékeli azokat az egyedi jellemzőket, amelyek Azerbajdzsánt különleges partnerré teszik. A 2020-as második karabahi háborúban aratott – eltúlzott és fölöslegesen brutálisnak mondható – győzelme megmutatta az azeri haderő meglepő túlerejét, ami nagyban növelte az elnök magabiztosságát, és kétségtelenné tette katonai dominanciáját a Kaukázusban.

Oktay Mammedov/AP
A szuverenitás az első, mert anélkül nincs önálló politikaOktay Mammedov/AP

Október elején Alijev újságírók előtt simogatott, csókolgatott és szeretetteljesen átkarolt egy Haropot, egy Izrael által gyártott kamikaze drónt. A „lebegő lőszerként” emlegetett ​​Harop a küldetés elején drónként viselkedik a front felett ólálkodva és célpontot keresve, majd a második szakaszban cirkálórakétaként működik, ami a becsapódáskor felrobban. (Különféle drónokat a német Luftwaffénak, Marokkónak és még 12 országnak adott el Izrael.) Az elnök nyilvánvalóan Iránnak üzent a fényképezéssel. Ezt követően Teherán durva megfélemlítési kampányba kezdett, aminek része volt egy Azerbajdzsán határkörzetében rendezett hadgyakorlat is tavaly októberben, amire nem volt példa az előző 30 évben.

Alijev mindezt arcátlan provokációnak nevezte, amire válaszul az iráni vezetés azt követelte, hogy Azerbajdzsán számolja fel kapcsolatait Izraellel. „Nem tűrjük el a cionista rezsim vagy Izrael jelenlétét és nemzetbiztonságunk veszélyeztetését a határaink közvetlen közelében, és minden szükséges intézkedést meg fogunk tenni ezzel kapcsolatban" – üzente Moszkvából Hossein Amirabdollahian iráni külügyminiszter. (A diplomata nem tért ki arra, hogy az Irán által vezérelt proxy-haderők viszont mára már gyakorlatilag gyűrűbe vonták Izraelt Gáza, Szíria és Libanon felől.)

Amúgy Iránnak van is oka az aggodalomra. Miközben gazdasága súlyos csapásoktól szenved, Azerbajdzsán óriási mértékben van jelen az iráni társadalomban. Az etnikai azerik, egy síita török ​​nép, Irán lakosságának jókora részét alkotják, 20% és 30% között, és az ország északnyugati részén, Azerbajdzsán határvidékén koncentrálódnak. Bár jelentős elszakadási mozgalom még nem alakult ki (és ezt a bakui vezetés sem ösztönzi), a helyi lakosság elégedetlensége nő, és az Azerbajdzsánnal való szolidaritás érzése gyakran megjelenik. A gyakori vegyesházasságok vagy a különféle azeri-perzsa privát vállalkozások tovább növelik Teherán szemében a felhígulás és a kiválás veszélyét.

A paranoia már olyan fokú, hogy a perzsa vezetés szerint az iráni nukleáris létesítmények elleni szabotázsok és atomtudósok likvidálása nem is feltétlenül izraeli, hanem az azeri etnikumból érkező belső terroristák műve. Vagy ami még rosszabb: közös akciók. Azerbajdzsán ezt a vádaskodást szimpla hazugságözönnek nevezi, és azt javasolja, hogy Teherán inkább a saját terroristái körében tegyen rendet, és ne merészeljen kezet emelni azeri határőrökre, mint tette azt tavaly májusban.

2016 augusztusában még hármasban parolázott Bakuban az orosz, az iráni és az azeri elnök. Ilyen felvételt ma már körülményes lenne összehozni, bár Alijev külpolitikája továbbra is a bárkivel való együttműködésen alapul, de a másik két fél már kevésbé bízhat ebben a kapcsolatban.

Két furcsa barát egymás mellett: Törökország és Izrael

Izrael számára Azerbajdzsán kulcsfontosságú partnerré emelkedett az elmúlt 10 évben. Ennek oka nem csak a gazdasági és technológiai befektetések széles lehetősége, hanem – mindent megelőzően – a stratégiai fekvés. Egy Iránra mérendő esetleges izraeli légicsapást óriási mértékben elősegíthet az azeri leszállás és feltankolás lehetősége, amit egyikük sem titkol. A Teheránból 2018-ban ellopott bizalmas iratok is igazolták, hogy Teherán komolyan számol egy északról, Azerbajdzsánból érkező izraeli támadás lehetőségével. (Ez a dokumentumtömeg adott hivatkozási alapot Donald Trump amerikai elnöknek, hogy faképénél hagyja az Iránnal 2015-ben megkötött nukleáris megállapodást, amit most próbál Joe Biden visszahozni a tetszhalott állapotból.)

Miért támogatja Izrael Azerbajdzsánt?

Ali Khamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője óva intette összes szomszédját attól, hogy fő ellenségét közel engedje határaihoz. A főpap közvetlen megtorlást ígért azoknak, akik a régióban együttműködnek az izraeliekkel, és a fő címzett Azerbajdzsán.

Iránt felháborítja és izgalomban tartja Baku és Ankara katonai kapcsolatainak erősödése is, mert eddig partnereként könyvelhette el Törökországot, de már ebben sem lehet biztos. Izrael történelme során még a közelébe sem jutott ilyen magas diplomáciai, gazdasági, katonai és hírszerzési kapcsolatoknak az Iránnal szomszédos országokkal. Mindez olyan viharos sebességgel zajlott az elmúlt 3-4 évben, hogy Teherán még nem dolgozott ki védelmi stratégiát az új szereposztásra, ezért egyelőre csak arra futja részéről, hogy megfenyegesse szomszédjait, illetve követelje, hogy tartsák maguktól távol Izraelt. Ezt az igényét viszont egyetlen nagyhatalom sem támogatja. Az USA, Franciaország és az Egyesült Királyság ellene van, Kína közömbös és egyelőre csak a szállítmányok érdeklik, Oroszország pedig kivár és keresi saját új szerepét ebben a forgatókönyvben.

Irán másik kétségbeesett módszere, hogy proxy haderőit felhasználva igyekszik elijeszteni ellenfeleit, főként Szaúd-Arábiát és az Emirátusokat. Jelen állás szerint ez a taktika – bár fenyegető és robbanásveszélyes – inkább visszaüt, és növeli nemzetközi elszigeteltségét.

Azerbajdzsán elérte, hogy egymással ellenséges feleket is megnyerhet szövetségesének úgy, hogy azoknak nem is kell tárgyalóasztalhoz ülniük, és egymást használják saját ellenfeleikkel szemben.
David Davidian
WOI Politikai Kutatóintézet, Róma

Az út kitűzve, de még messze a vége

Azerbajdzsán új politikai stratégiái jó esélyt kínálnak arra, hogy az ország ne csak stabilizálja kivételes helyzetét, de végre használni tudja kapacitásait nem csak az oligarchia, de népe érdekében is. Erős lépéseket tett a piacgazdaság felé, szekuláris államot hozott létre (szigorúan elutasítva az extrém síita nyomásokat), gyakorlatilag felszámolta az írástudatlanságot, bevezette a digitális oktatást, elismerte a nők jogait. Ezek mindenképpen feljegyzendő pozitív folyamatok.

Lényeges társadalmi változások egyelőre nem várhatók. A rendszer továbbra is él a szabadságjogok korlátozásának eszközeivel, noha enyhébben, mint a tőle keletre fekvő államok többsége. A piacgazdaság kifejlődésével ebben várható némi enyhülés, de ahhoz még annak 'a fránya vezetéknek' meg kell épülnie, ahogy az elnök fogalmazott. Utána pedig bármi megtörténhet.