Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A „hozz piát!” partinak vége: Boris Johnsonnak távoznia kell a britek többsége szerint

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
A Tussaud múzeumban viaszmásával, 2009-ben
A Tussaud múzeumban viaszmásával, 2009-ben   -   Szerzői jogok  AP Photo/Sang Tan

Sokáig tagadta, végül csak egy fényképes bizonyíték után ismerte el Boris Johnson, hogy feleségével együtt ő is részt vett a saját hivatala és rezidenciája kertjében rendezett kerti partin, amelyre személyi titkára azzal a megjegyzéssel küldte szét a meghívókat, hogy „hozd a saját piádat!”. Negyvenen gyűltek össze 2020. május 20-án, abban az időszakban, amikor a Johnson vezette brit kormány a járvány kezdetén a legszigorúbb korlátozásokat, köztük a közösségi távolságtartás szabályait vezette be. Ez utóbb miatt az emberek szinte egyedül haltak meg, és temetésükön is csak a legközelebbi hozzátartozók közül néhányan vehettek részt. A Downing Streeten megtartott buli kiverte a biztosítékot: elsőként saját konzervatív, veterán párttársai követelik Johnson távozását, a britek többsége szerint pedig le kellene mondania posztjáról. Ezt egyelőre nem lépte meg abban a reményben, hogy egy vizsgálat felmenti majd bűnei alól. A pályafutását újságíróként kezdő, majd képviselőként, londoni polgármesterként, külügyminiszterként, végül kormányfőként ténykedő Boris Johnsonnak nem ez az első baklövése. „Festett szőke haja van, duzzadó ajkai és acélkék tekintete, mint egy szadista ápolónőnek az elmegyógyintézetben” – így vélekedett például Hillary Clinton demokrata elnökjelöltről.

Részt vett-e a Downing Streeten 2020. május 20-án a „hozd a saját piádat!” fedőnevű buliban? – csak erre az egy kérdésre várt választ Boris Johnsontól párttársa, Douglas Ross, a skót toryk vezére.

Ez az időszak volt a brit kormány által, a járvány miatt elrendelt korlátozások csúcspontja. Napokkal korábban engedélyezték csak, hogy a britek egyetlen, másik háztartásból származó személlyel találkozhassanak kizárólag a szabadban, amennyiben legalább két méteres távolságra vannak egymástól.

Több, különböző háztartásban élő személy találkozása szigorúan tilos volt.

A miniszterelnök hivatalában, a legendás 10-es házszám alatt viszont épp ezen a langymeleg tavaszi napon laza, italozással egybekötött kerti partit tartottak mintegy negyven vendég, köztük a miniszterelnök és felesége, Carrie részvételével – értesült a Sky News.

Ha ez valóban így történt, akkor maga a kormányfő, Boris Johnson szegte meg azokat a rigorózus előírásokat, amelyeket az általa vezetett kabinet léptetett életbe a járvány megfékezése érdekében.

A vihar azok után tetőzött, hogy a minap az ITV News birtokába került az e-mail, amit a miniszterelnök személyes titkára küldött szét száz címre, köztük a tanácsadóknak, beszédíróknak és a hivatali személyzet más tagjainak:

„A hihetetlenül zsúfolt időszak után úgy gondoltuk, hogy jó lenne kihasználni a szép időt, és ma este a »No10« kertjében elkölteni néhány közösségileg távolságtartó italt. Kérjük, csatlakozzatok hozzánk 18 órától, és hozzátok magatokkal a saját piátokat!” – írta Martin Reynolds.

Ross tehát csak egy kérdésre várt választ, és azt követelte a kormányfőtől: haladéktalanul fedje fel, részt vett-e a buliban. Ha megsértette a szabályokat vagy válaszával félrevezeti a képviselőket a „_partygate_” vitában, akkor Johnsonnak azonnal le kell mondania – hangoztatta a skót képviselő.

Reynolds úr, a miniszterelnök első számú magántitkára „továbbra is betölti szerepét”, és változatlanul élvezi a miniszterelnök teljes bizalmát – erősítette meg Boris Johnson hivatalos szóvivője az e-mail megjelenése után.

A 2020. május 20-án megtartott kerti bulira egyébként napokkal korábban Dominic Cummings, Johnson korábbi meghitt, majd kegyvesztett bizalmasa is utalt blogbejegyzésében.

Bűnbánó bocsánatkérés a napokig tartó mellébeszélés után

Boris Johnson kezdetben nem vallotta be, hogy részt vett a partin. Az azonnali miniszterelnöki kérdések viharos pillanataiban azonban a brit parlamentben végül mégis elismerte, hogy viselkedése mélyen megbántotta a nyilvánosságot. Ragaszkodott azonban ahhoz, hogy a kerti összejövetel nem sértette meg a kormányának a járvány első napjaiban a közösségi távolságtartás vonatkozó előírásait.

„Bocsánatot szeretnék kérni” – mondta bűnbánóan. „Tisztában vagyok azzal, hogy milyen dühöt éreznek velem és az általam vezetett kormánnyal szemben, amikor azt gondolják, hogy magában a Downing Streeten nem tartják be megfelelően a szabályokat azok, akik a szabályokat megfogalmazták” – jelentette ki a kormányfő.

„Előfordultak dolgok, amelyeket egyszerűen nem jól csináltunk” – tette hozzá Johnson, aki azt mondta: „ezért vállalnom kell a felelősséget”.

AP Photo/Matt Dunham
Megy vagy jön? A Downing Streeten 2019-benAP Photo/Matt Dunham

Elemzők szerint a miniszterelnök megalázó bocsánatkérése némi politikai lélegzetvételhez juttathatja. A gomolygó viharfelhők eloszlatásában azonban aligha segít: az ellenzéki Munkáspárt a lemondását követeli, a Konzervatív Párt pedig a nyilvánosság megtorlásától tart. Egyesek szerint Johnson sorsa most a 2020-as májusi kerti parti és a többi, hasonló összejövetel belső vizsgálatától függ.

A kabinet tagjai, köztük Dominic Raab miniszterelnök-helyettes természetesen Johnson mellé álltak. A veterán párttársak: a skót toryk vezetője mellett William Wragg, Caroline Nokes és Roger Gale viszont távozásra szólították fel.

Douglas Ross, aki a brit és a skót parlament tagja egyaránt, közölte, hogy a bocsánatkérés után „kemény beszélgetést” folytatott a kormányfővel. Ő maga levélben fogja jelezni a konzervatívok vezetői versenyét szervező úgynevezett 1922-es bizottságnak, hogy a miniszterelnök már nem élvezi bizalmát.

Ő a miniszterelnök. Az ő kormánya hozta ezeket a szabályokat, és őt kell felelősségre vonni a tettekért.
Douglas Ross
a skót toryk vezetője

Jacob Rees-Mogg, az alsóház vezetője ezzel szemben úgy véli, hogy akik Johnson fejét követelik, „olyan emberek, akik mindig elégedetlenek”.

Az ellenzéki Munkáspárt vezetője elutasította Johnson utólagos bocsánatkérését. Keir Starmer sorozatos kétszínűséggel vádolta, és követelte, hogy mondjon le, mert a parlament félrevezetésével megsértette a hivatalát.

„A partinak vége, miniszterelnök úr” – mondta kétértelmű angol szójátékkal a bulira és a pártra utalva Starmer.

Az egyetlen kérdés az, hogy a brit közvélemény meneszti, a pártja rúgja ki, vagy ő maga lép végre tisztességesen, és lemond?
Keir Starmer
a Munkáspárt vezetője, volt ügyész

Johnson a kérdést hárítva arra kérve a parlamentet, várja meg a vizsgálat eredményeit, amit egy magas rangú köztisztviselő, Sue Gray vezet. A volt ügyész, Starmer ellenséges kérdéseinek áradata azonban megviselte. Alig védekezett, és többször is bocsánatot kért, amiért rosszul kezelte a helyzetet.

A kormányfőt már előző nap keresztre akarták feszíteni a képviselők, Boris Johnson azonban veszélyt szimatolva egy fiatal minisztert bízott meg a válaszadással. Ezen az ülésszakon könnyekben tört ki Jim Shannon, az északír unionista párt képviselője, amikor elmondta, hogy anyósa a korlátozások miatt magára hagyatva és egyedül halt meg a járvány idején. Azt követelte, hogy a Gray vezette vizsgálat eredményeit mielőbb hozzák nyilvánosságra.

A kormányfő számára az egyik legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy gyűlnek az arra vonatkozó bizonyítékok: korábbi nyilatkozataiban félrevezette a törvényhozást. Ez Nagy-Britanniában olyan súlyos vétség, ami miatt egykor egy miniszterelnök lemondásra kényszerülhetett volna. December 8-án például az alsóházban kijelentette: „Megismétlem, hogy a vádak felbukkanása óta többször is arról biztosítottak: nem volt buli, és nem sértették meg a járványügyi korlátozások szabályait”.

Egy héttel később Johnson megerősítette az újságíróknak: „Ismét elmondhatom, hogy biztosan nem szegtem meg semmilyen szabályt”.

December 20-án, miután a Guardian című napilap közzétett egy fényképet, amelyen az látható, hogy a miniszterelnök munkatársaival bor és sajt mellett beszélget a kertjében egy lezárás alatt, azt mondta: „Ezek emberek a munkahelyükön, akik a munkáról beszélgettek”.

A britek több mint fele úgy véli: le kellene mondania a miniszterelnöknek

A YouGov friss közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 56 százaléka úgy véli, hogy a miniszterelnöknek le kellene mondania a partygate miatt.

Az 5931 válaszadó egynegyede, 27 százaléka szerint Johnsonnak maradnia kellene a posztján, míg 17 százaléka tanácstalan a kérdésben.

Amikor tavaly szeptemberben találkoztunk „a szemembe nézett... és azt mondta, mindent megtett, amit tudott”, hogy megmentse az édesapját, aki 2020 májusában halt meg a koronavírusban – írta a miniszterelnöknek címzett szívszorító levelében Hannah Brady, a Gyászoló családok az igazságért elnevezésű civil kezdeményezés egyik tagja.

„Egyszerűen csak az illem és a tisztelet kérdése, nemcsak irántunk vagy a brit nép, hanem az Egyesült Királyság miniszterelnökeként betöltött tisztsége iránt is, hogy mindannyiunknak elmondja, részt vett-e a kormánya saját szabályainak ilyen égbekiáltó megszegésében” – áll a hölgy levelében.

Az apámnak nem sok minden adatott meg az életében, de becsületes érzékkel különböztette meg a jót és rosszat, és erre engem is megtanított. Ha Ön rosszat tett, és részt vett a partin, vagy tudott róla, tegye meg az egyetlen helyes dolgot, és vallja be.
Hannah Brady
Gyászoló családok az igazságért

Boris Johnsonnak le kell mondania, különben kirúgják – ezt üzente a gyászolók csoportjának egy másik tagja, Susie Crozier, aki megrázó nyilatkozatában felidézte, hogy koronavírusban elhunyt édesapjától – a korlátozások miatt – szinte egyedül kellett végső búcsút vennie. Ez még csak egy temetésnek sem nevezhető – mondta –, miközben mások ugyanakkor a „hozd a piádat!” buliban lazítottak.

Boris Johnsonnak nem ez volt az egyetlen ballépése karrierje során. A brit lapok rendszeresen beszámoltak a korábbiakról.

Bakik az újságírásban

A tekintélyes Times – ahol családi kapcsolatai révén kapott állást – 1987-ben kirúgta – emlékeztetett néhány botlására a Guardian. Egy, a II. Edward Rózsapalotájának felfedezéséről szóló cikkében Johnson keresztapjától, Colin Lucas történésztől idézett. „A baj az volt, hogy valahol a jegyzeteimben sikerült Colinnak tulajdonítanom azt a nézetet, hogy II. Edward és Piers Gaveston együtt hancúroztak a Rózsapalotában” – védekezett. Kiderült, hogy Gavestont valójában 13 évvel a palota építése előtt ölték meg.

Egy bulvárújságíró megveretésének a tervét szövögette 1990 nyarán etoni évfolyamtársával, Darius Guppyval. A 21 perces beszélgetés azóta nyilvánosságra hozott hangfelvétele szerint Johnson azt mondta: megpróbálja megszerezni a potenciális áldozatnak, a News of the World újságírójának, Stuart Colliernek a személyes adatait. Guppy, aki „lehetséges pszichopatának” vallja magát, arról beszélt, hogy felbéreli egy dél-londoni ismerősét Collier megtámadására.

Egy évvel azután, hogy az oxfordshire-i Henley képviselője lett, 2002 januárjában Johnson a Telegraphban gúnyt űzött az akkori miniszterelnök, Tony Blair afrikai látogatásából. Azt jósolta, hogy amikor Blair találkozik „a törzsi harcosokkal”, „mindannyian görögdinnyés mosolyra fakadnak". Hozzátette, hogy a királynő szereti a Nemzetközösséget, „részben azért, mert az rendszeresen ellátja őt zászlólengető, éljenző, csöppnyi bennszülötteket dajkáló tömegekkel”.

Az azonos neműek házasságát 2002 júniusában a poligámiához és a bestialitáshoz hasonlította debütáló, a magyarra le nem fordított Barátok, szavazók, honfitársak című könyvében. „Ha a melegházasság rendben van – márpedig én bizonytalan vagyok a kérdésben –, akkor elvileg nem látom semmi akadályát annak, hogy miért ne lehetne három férfi, valamint két férfi, illetve akár három férfi és egy kutya között is házasságot kötni” – mondta akkor Johnson. Négy évvel korábban Johnson a Telegraph elhíresült rovatában a meleg férfiakat „páncélinges bumburnyákoknak” nevezte. Ugyanakkor csaknem két évtizeddel később, amikor 2021 májusában fogadta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, „komoly aggályait vetette fel az emberi jogokkal kapcsolatban, beleértve a nemek közötti egyenlőséget, valamint melegjogok és a sajtószabadság kapcsán Magyarországon" – tette közzé 2021 májusában hivatala.

A Spectator szerkesztőjeként 2004 októberében megjelentetett egy cikket, amelyben a Liverpool szurkolóit okolta az 1989-es hillsborough-i katasztrófáért. A cikk szerint „kétségtelenül” tragédia történt, de hozzátette: „Ez nem mentség arra, hogy a Liverpool mind a mai napig sem ismeri el, hogy a katasztrófában milyen szerepet játszottak a tömeg hátsó részében megbújó részeg szurkolók, akik esztelenül próbáltak bejutni a pályára azon a szombat délutánon”. Azt is állította, hogy a liverpooliak „áldozati státuszukban dagonyáznak”.

Michael Howard, a toryk akkori vezetője 2004 novemberében távozásra kérte fel árnyékkormányából és pártelnök-helyettesi tisztségéből, mert hazudott a Spectator rovatvezetőjével, Petronella Wyatt-tel folytatott házasságon kívüli kapcsolatáról. Kiderült, hogy a bulvárlapok értesülései, amelyeket Johnson „fordított piramisú ostobaságként” utasított el, igazak voltak, ő mégis megtagadta lemondását.

„Festett szőke haja van, duzzadó ajkai és acélkék tekintete, mint egy szadista ápolónőnek az elmegyógyintézetben” – így jellemezte 2007 novemberében Hillary Clintont egyik cikkében. Bár elismerte, hogy az akkori amerikai szenátort támogatja elnökjelöltként, hozzátette, hogy ő képviseli „mindazt, amit ellenzek, és amiért a politikai pályafutást választottam”.

A nők ne járjanak egyetemre, helyette találjanak egy férjet maguknak

A 2012-es londoni olimpiai ünnepségsorozatában drótkötélen kellett volna leereszkednie a Victoria Parkban. A nézők legnagyobb derültségére fenn ragadt. „Jól megy – remekül megszervezték” – szórakoztatta a brit főváros polgármestereként a bámészkodókat, mielőtt megkérte a személyzetét, hogy hozzanak neki egy létrát. Végül nagy nehezen a drótkötél végére vonszolták.

Az egyetemre járó maláj nők számának növekedése annak köszönhető, hogy férjet akarnak találni – jelentette ki 2013 júliusában azok után, hogy Malajzia miniszterelnöke a londoni City Hallban megrendezett Iszlám Gazdasági Világfórumon büszkén közölte: országában abban az évben a nők 68 százaléka fog felsőoktatási intézménybe járni. Johnson félbeszakította, és leszögezte, hogy a diáklányoknak „férfit kell találniuk, akihez feleségül mehetnek”.

Egy Japánban tartott hivatalos rendezvényen, London polgármestereként 2015 októberében ügyefogyott mozdulataival rögbi közben a földre lökött egy 10 éves kisiskolást. Szekigucsi Toki szerencsére nyomban talpra pattant, és egy kézfogás után megbocsátott a termetes bácsinak.

A „részben kenyai” Barack Obama amerikai elnök „ősi ellenszenvvel” viseltetik az Egyesült Királysággal szemben – írta 2016 áprilisában a Sunban megjelent cikkében. Johnson azt állította, hogy Winston Churchill mellszobrának eltávolítása a „Nagy-Britannia iránti sznobság” jele. Nicholas Soames tory képviselő, Churchill unokája, egyszerűen „teljesen idiótának” nevezte a cikket, Obama pedig azt válaszolta, hogy hivatalos rezidenciáján az irodája előtt áll egy Churchill mellszobor. „Szeretem a fickót” – tette hozzá.

Az egyre durvuló váló Brexit-kampány idején, 2016 májusában Johnson azt nyilatkozta a Sunday Telegraphnak, hogy az európai történelem elmúlt kétezer évét az Európa egyesítésére tett többszöri kísérlet jellemezte. „Napóleon, Hitler, és mások próbálkoztak ezzel, és tragikusan végződött” – idézte a lap. „Az EU is egy kísérlet erre, más módszerekkel. Az örök probléma azonban, hogy nincs mögöttes lojalitás Európa eszméjéhez” – mondta.

Az érzéktelenség bajnoka

Két hónappal külügyminiszteri kinevezése előtt, 2016 áprilisában fölényesen nyerte meg a „legsértőbb Erdoğan-vers” vetélkedőjét. Az ötsoros limerickért, a vidám és abszurd versikéért, amelyért ezer fontot kapott a Spectatortól, azt írta le, hogy a török elnök egy kecskével közösül. Nyers fordításban így szól: „_Volt egy fiatal ankarai fickó/Aki hírhedt kurafi volt/Míg el nem vetette a vad zabot/Egy kecske segítségével/De még csak meg sem állt, hogy megköszönje._”

Utóda a polgármesteri poszton, Sadiq Khan 2016 decemberében megszüntette az úgynevezett Boris-buszokat, Johnson polgármesteri hagyatékának egyik legfontosabb elemét, mert túl drága volt a gyártása. A kétemeletes piros Routemastert, a hop-on hop-off hátsó ajtókkal Johnson négy évvel korábban helyeztette forgalomba. Khan lépése újabb csapás volt Johnson számára hónapokkal azután, hogy a Downing Street egykori tanácsadója, Steve Hilton azt mondta, Johnson nehezen tudja elképzelni, „milyen örökséget hagyott maga után”.

AP Photo/Kirsty Wigglesworth
Polgármesterként büszkén mutatta be a Routemastert 2010-benAP Photo/Kirsty Wigglesworth

Hivatalos mianmari útja során, 2017 januárjában Rudyard Kiplingnek a gyarmatosítás korából származó versét szavalta el a helyi méltóságok előtt. Johnson, akit „elképesztő érzéketlenséggel” vádoltak, a szent buddhista kegyhelyen, a Shwedagon pagodában kezdte el mormolni Az út Mandalayba első versszakát: „_A templom harangjai azt mondják,/Gyere vissza, te angol katona._”

A Konzervatív Párt 2017 októberében megtartott kongresszusán kijelentette, hogy a líbiai Szurt városának fényes jövő vár luxusüdülőhelyként, holott nyolc évvel Kadhafi bukása után még javában folytak a harcok. Brit üzletembereknek „ragyogó elképzelése van arról, hogy Szurtot a Dubajjá változtassák. Előtte már csak a holttesteket kell eltakarítaniuk” – mondta rezzenéstelen arccal.

Egy 2017 novemberében megtartott bizottsági meghallgatáson külügyminiszterként tévesen azt állította, hogy az Iránban fogva tartott kettős állampolgárságú Nazanin Zaghari-Ratcliffe újságírókat képez a térségben. Johnson megjegyzései után a 38 éves nőt egy iráni bíróság elé hurcolták, és közölték vele, hogy büntetése megduplázódhat. Johnsont nyomban lemondásra szólították fel, de csak 12 nappal a könnyelmű kinyilatkozása után kért bocsánatot. Egyik kormánytársa ragaszkodott ahhoz, hogy ne reagálják túl a „nyelvbotlást”.

A burkát viselő muszlim nők úgy néznek ki, mint egy „bankrabló” vagy egy „postaláda” – mondta 2018 augusztusában, ami után össztűz alá vették. A Telegraphban megjelent cikkében ő maga „elnyomónak” nevezte a viseletet, ugyanakkor hozzátette, hogy Nagy-Britanniának nem kellene követnie más országokat a nyilvános használatuk betiltásában. „Ha azt mondják, hogy furcsa és zsarnoki dolog elvárni a nőktől, hogy eltakarják az arcukat, akkor azzal teljesen egyetértek” – mondta. „Még tovább mennék, és azt mondanám: teljesen nevetséges, hogy az emberek postaládaként járnak-kelnek.”

AP Photo/Matt Dunham
Boris Johnson és élettársa, Carrie Symonds beköltöznek a legendás 10-es házszám aláAP Photo/Matt Dunham

A szomszédja 2019 júniusában rendőrt hívott, mert zajos veszekedést rögzített az akkor kormányfőjelölt Boris Johnson új párjával, Carrie Symonds-szal közös otthonában. A felvételen sikoltozás, kiabálás és dörömbölés hallatszott, valamint egy női hang, amely azt kiáltotta: „Takarodj a lakásomból!” Sosem derült ki pontosan, mi váltotta ki a családi viszályt.

A „hozd a piádat!” ügyben a rendőrség is nyomoz

„A lehető leghamarabb” lezárja a vizsgálatot – ígérte Sue Gray, aki a tények tisztázásával megbízott csoport vezetője.

A Metropolitan Police már a botrány kirobbanásának másnapján jelezte, hogy szintén vizsgálódhat a Downing Street kertjében 2020. május 20-án tartott „Bring Your Own Booze!” parti ügyében, de utána már csak annyit közölt, hogy kapcsolatban áll a kabinetirodával.

A parlament Sue Grayt bízta meg azzal, hogy vezesse a 2020 májusi kerti partival, valamint egy olyan összejövetellel kapcsolatos vizsgálatot, amely ugyanazon év decemberében, karácsonykor történt.

A dolgok állása szerint a rendőrség megvárja a vizsgálóbizottság eredményeinek közzétételét, mielőtt eldöntené, hogy saját illetékességében indít-e nyomozást.

Ha azonban a rendőrség korábban kezdené meg saját felderítését, akkor a Gray-bizottságnak fel kellene függesztenie a munkáját, és minden bizonyítékot át kellene adnia a rendőrségnek.