NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Boris Johnson kerti partit tartott tavaly a lockdown idején

A brit miniszterelnök egy, a koronavírusról szóló sajtótájékoztatón Downing Street-i hivatalában
A brit miniszterelnök egy, a koronavírusról szóló sajtótájékoztatón Downing Street-i hivatalában Szerzői jogok AP Photo/Tolga Akmen
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A miniszterelnököt borokkal és sajttal, felesége és munkatársai társaságában fotózták le, amikor nem volt szabad csoportosulni.

HIRDETÉS

A brit miniszterelnököt borok, pizzák és sajtok mellett, feleségével és munkatársaival együtt a Downing Street kertjében fényképezték le tavaly májusban. Ez a teljes lezárás időszaka volt.

A fényképet a The Guardian közölte, miután a kormányfő hivatala a múlt héten még tagadta, hogy 2020. május 15-én, pénteken "társadalmi eseményt" tartottak, amelyen borok, szeszes italok és pizzák is voltak az épületen belül és kívül is. Johnson szóvivője szerint "munkamegbeszélés" zajlott a Downing Street 10. kertjében, amelyen a munkatársak délután és este végig dolgoztak.

A fotó azonban megkérdőjelezi ezt az állítást - írja a baloldali napilap. A képen ugyanis borosüvegek láthatók, hiányzik az elvárt társadalmi távolságtartás. Összesen 19 ember gyűlt össze csoportokban a miniszterelnöki hivatal teraszán és a gyepen.

Tavaly májusban, a teljes lockdown idején az egyes háztartások közötti társadalmi érintkezés két személyre korlátozódott Nagy-Britanniában, akik csak a szabadban, és legalább 2 méteres távolságban találkozhattak. A munkahelyeken személyes találkozókra csak "feltétlenül szükséges" esetekben kerülhetett sor.

A miniszterelnököt már többször vádolták azzal, hogy a Covid-korlátozások ideje alatt a hivatalában bulikat, összejöveteleket tartott. Johnson emiatt kénytelen volt közigazgatási vizsgálatot elrendelni, bár annak vezetője pénteken lemondott, a saját karácsonyi partijával kapcsolatos vádak miatt.

Angela Rayner, az ellenzéki Munkáspárt helyettes vezetője "a brit közvélemény arculcsapásának" nevezte a fotót, szerinte "a miniszterelnök következetesen megmutatja, hogy nincs tekintettel azokra a szabályokra, amelyeket a többiek számára állít fel."

A felvétel elkészültének napján egyébként Matt Hancock akkori egészségügyi miniszter délután 5 órakor sajtótájékoztatót tartott, amelyen felszólította az embereket: tartsák be a szabályokat, és ne használják ki a májusi hétvégén a jó időt arra, hogy csoportosan gyülekezzenek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A „hozz piát!” partinak vége: Boris Johnsonnak távoznia kell a britek többsége szerint

Romló járványadatok, de a brit kormány nem szigorít

Egy évvel bukása után is téma Angliában Boris Johnson tragikus járványkezelése