Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Megint 370 forintnál járt az euró

Access to the comments Kommentek
Írta: Noemi Mrav
Gyenge a forint, erős az euró
Gyenge a forint, erős az euró   -   Szerzői jogok  Kovács Tamás/Magyar Távirati Iroda Zrt.

Szerda reggel még 368 közelében kezdett a forint az euróval szemben, bár tegnap napközben a 365-öt is megközelítette a jegyzés miután az MNB ismét megemelte az alapkamatot és bejelentette kötvényvásárlási programjának leállítását. Azonban a jelek szerint ez sem tudta hosszabb távon erősíteni a forintot. Sőt, késő délután a FED bejelentésének hírére újra 370 fölé erősödött az euró.

A tegnap még 365-ös, majd ma reggel 368-as forint-euró árfolyam a délelőtti órákban gyengülni kezdett a forint, és 11 óra után már 369 felett járt. Szerda délután öt felé, az amerikai FED ülésének hírére aztán 370 fölé gyengült a forint-euró árfolyam, sőt, 371 felé is járt - ezzel továbbra is masszívan alulteljesít az euróval szembeni kurzus.

A zloty és a cseh korona eközben ma minimális erősödést mutat, vagyis ezúttal nem régiós jelenségről van szó. A befektetőket nyomaszthatja a magas infláció, a költségvetési pénzköltés, a jegybank sűrű, de apró kamatlépései - mindenesetre a monetáris politikai eddigi inflációellenes lépései egyáltalán nem vezettek eredményre - írja a portfolio.hu.

Történelmi mélypontját a forint-euró árfolyam november 23-án állította be a forint 372-nél. Holnap az EKB kamatdöntő ülése érkezik, kérdéses, hogy mennyire változtat ez az árfolyamon, miután ezek a döntések elsősorban az euró-dollár árfolyamra lehetnek hatással - ami viszont közvetetten a forint megítélését is befolyásolhatja.