Ahol az emlékek visszatérnek - babakórház Nápolyban

Ahol az emlékek visszatérnek - babakórház Nápolyban
Szerzői jogok  Euronews
Írta: Euronews

Tiziana apjától és dédapáitól örökölte szenvedélyét. Az első babajavító boltot a 19. század végén nyitották meg, és mára varázslatos hellyé alakította a gyerekek és a felnőttek számára, akik itt merítkezhetnek meg emlékeikben.

Gyerekkori emlékeket mentenek meg az eltűnéstől, és lelkeket hoznak helyre ebben a boltban Nápoly központjában - a babakórházban babáknak és plüssmackóknak adnak új életet, tulajdonosaik pedig újraélhetik elveszett gyermekkorukat.

“Az emberek először úgy érzik, el kell mesélniük történetüket, és hogy miért hagyot t a babájuk kitörölhetetlen nyomot az életükben" - mondja a bolt tulajdonosa. "Minden baba mögött különleges történet áll."

Nem csak Olaszországból, hanem Európából is küldenek ide játékokat, ahol diagnózist állítanak fel róluk, majd meggyógyítják őket.

“A babák javítása révén képesek vagyunk az emberek valódi érzéseit visszahozni, azokat a pillanatokat, amikor még gyerekek voltak, gyereknek érezték magukat, és megölelték a kedvenc tárgyaikat."

“Ez a nagymamám babája. Ő már nincs velünk. Mindig el akarta vinni ezt a babát a kórházba, és úgy éreztem, hogy tiszteletben kell tartanom a kívánságát. Most jól helyrehozzák"- mesélte egy ügyfél.

“Ez egy másféle kórház. Itt egyetlen páciens sem fog meghalni, és mindenkit jó egészségben bocsátanak el" - mutat rá az Euronews tudósítója, Luca Palamara. "Ezután a szeretteiken múlik, hogy így is maradnak-e, és hogy továbbra is a legjobb barátaik és a legdédelgetettebb emlékeik lesznek-e."

Tiziana apjától és dédapáitól örökölte szenvedélyét. Az első babajavító boltot a 19. század végén nyitották meg, és mára varázslatos hellyé alakította a gyerekek és a felnőttek számára, akik itt merítkezhetnek meg emlékeikben.

“Arra kérem a gyerekeket, hogy helyezzék a kezüket a baba hasára, ami látszódik a kijelzőn. Majd arra kérem őket, hogy tegyék oda a sztetoszkópot, mert akármilyen furcsa is, dobogó szív van ott."

Belépni erre a helyre a babáknak azt jelenti, hogy meggyógyítják őket... de tulajdonosaik számára ez a gyerekkori varázslat újraélésének pillanata.

kapcsolódó cikkek