Újra robbannak a bombák Szíriában

Újra robbannak a bombák Szíriában
Szerzői jogok  euronews
Írta: Károly Szilágyi

A kormányerők egy iskolára lőttek, utána nemsokkal egy katonai busz is felrobbant - a 2020. márciusában kötött tűzszünet óta nem voltak ilyen véres összetűzések.

Legalább 10 ember, köztük négy gyerek és egy tanáruk is életét vesztette Szíriában, amikor a kormányerők nehéztüzérséggel lőtt egy a felkelők által ellenőrzött városra, Arihára.

A rakéták egy piacon és egy iskola melletti utcán csapódtak be, amikor a gyerekek épp az épület felé mentek, erősítette meg mentőszervezetek beszámolóját az ENSZ regionális koordinátora.

Szíria északnyugati, a felkelők uralma alatt álló területén 2020 márciusa óta nem volt ehhez fogható támadás.

Pár órával az arihai támadás után egy busz felrobbanásáról is beszámoltak a fővárosban. Ebben 14 ember halt meg. A hatóságok szerint két bomba volt a buszra erősítve.

A damaszkuszi robbantásért még egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget, de Szíriában továbbra is sok felkelő és dzsihadista csoport is harcol az Asszád-rezsim ellen.

kapcsolódó cikkek