27 szeptember 2021 | Euronews
Keresési eredmények 36 Találatok
-
Franciaország Francia séf nyerte a Bocuse d'Ort A magyar csapat 11. lett, a kötelező alapanyag a paradicsom volt -
Cult Az animációs filmek igazi ünnepe volt az Animasyros A nemzetközi verseny fődíját a brit Joanna Quinn alkotása nyerte. -
Franciaország Bankkártyás borravaló lesz Franciaországban Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, az intézkedés célja, hogy a vendéglátóiparban dolgozók jobban keressenek. -
Világ Legalizálták az abortuszt San Marinóban, a szavazók több mint 77 százaléka támogatta a javaslatot "Sikerült különböző hátterű embereket egyesítenünk, akik között egyaránt vannak a jobbközép és balközép pártokat támogató nők is. Katolikusok és ateisták. Az uniónknak köszönhetően sikerült egy erős hitet teremtenünk az igen szavazat köré, és így egy történelmi eredményt tudtunk elérni." -
Ausztria Grazban a Kommunista Párt nyerte az önkormányzati választást Az Osztrák Néppárt nyerte a vasárnapi felső-ausztriai tartományi választásokat, a szavazatok mintegy 37,61 százalékával – a legnagyobb meglepetést azonban az MFG nevű törpepárt eredménye okozta. -
Európai hírek Gazdasági reformokat, liberalizációt és korrupció elleni küzdelmet ígér Moldova miniszterelnöke A miniszterelnök meg akarja törni az országban uralkodó monopóliumokat és a külföldi cégek piacra jutását is segítené. -
Világ Szakadár állam kirakatcsapatával játszik a Real Madrid a BL-ben A Sheriff Tiraszpol egy olyan holding része, amely a Moldovából kivált Transznisztria gazdaságának nagyjából feléért felel. És két volt KGB-s alapította. -
Magyarország 15 évre kötött gázvásárlási szerződést a Gazprommal Magyarország Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint ennek nem volt alternatívája. -
Európai hírek Pert indított a Google a rájuk kiszabott 4,3 milliárd eurós rekordbírság miatt Az amerikai kormány is élénk figyelemmel kíséri az ügyet, ahol szintén sokat bírálják a Google bizonyos piaci gyakorlatait. -
Németország Scholz a Zöldekkel és az FDP-vel alakítana kormányt A parlamenti többség meglenne így az SPD-nek, de várhatóan a CDU is megpróbálja maga mellé állítani a két középpártot. -
Smart Regions A huncokárok nyomában - uniós fejlesztés Szlovákiában Az Interreg EU-projekt keretében ismertetik meg az erdőket a szlovák-osztrák határnál. -
Spanyolország Felszámolták Európa legnagyobb kokainterjesztő hálózatát, a műveletet az EUROPOL koordinálta A bűnszervezetben nagyrészt kelet-európai állampolgárok voltak – főként Szerbiából, Horvátországból és Montenegróból. Közös jellemzőjük a jelentős gazdasági státusz, illetve a gyökértelenség – amely lehetővé tette a sűrű utazásokat és letelepedéseket különböző országokban, magas életszínvonalon. -
Olaszország Az olaszoknál a katolikus egyház oroszlánrészt vállal a kimenekített afgánok ellátásában Ingyenes koronavírus elleni védőoltást is kapnak az olaszokhoz érkező afgánok - de az állam által külsősöknek kiszervezett ellátásuk sok esetben problémás. A társadalom eközben két részre szakad és heves vitákat folytat arról, itt vannak-e a legjobb helyen a kimenekítettek. -
Magyarország II. Amenhotep fáraó sírkamrájának másolata a Szépművészeti Múzeumban A másolat előnye, hogy nem védi üveglap, mint az eredeti felületeket, és közelről tanulmányozhatja a részletgazdag dekorálást a szemlélődő. -
Európai hírek Német választások: megkönnyebbülés és elégedettség Brüsszelben Az Európai Bizottság semmilyen kommentárt nem fűzött a német választásoki eredményéhez. Megfigyelők szerint változhat a német-francia viszony. -
Kína Kínában csökkentenék az orvosilag indokolatlan abortuszok számát Az országban, ahol hagyományosan a fiúgyermekeket részesítették előnyben, mára már betiltották a magzat nemének felfedését. -
Magyarország Tóth Csaba visszalépett a jelöltségtől, Hadházy Ákos lesz a zuglói ellenzéki képviselőjelölt A képviselő úgy érzi, hogy lejárató kampány indult ellene, és a nevét „besározták”. -
Izland Izland: mégsem lesznek többségben a nők a parlamentben A szavazatok újraszámlálása után 30 mandátum jut a nőknek a 63 fős törvényhozásban. -
Ruanda Meghalt a ruandai mészáros Theoneste Bagosora börtönbüntetését töltötte. Kórházban érte a halál. -
Tunézia Tömegek tüntettek a tunéziai elnök ellen Mostanra egy alkotmányellenes, egyszemélyes monarchiává váltunk - állítja a tunéziai ellenzék. -
Görögország 5,8-es földrengés volt Krétán, egy ember meghalt Egy felújítás alatt álló templom omlott rá a férfire. -
Németország Belvita a német szocdemeknél a liberálisokról A választási győzelem egyértelmű felhatalmazás a kormányalakításra - így látja a szocdem kancellárjelölt. -
Oroszország Putyin vakációja képekben A majdnem hetven éves orosz elnök hideg vízben gázolt térdig, hegyet mászott, kétéltű járművet vezetett. -
Németország Megválasztották Berlin első női polgármesterét A szociáldemokraták jelöltje, Franziska Giffey tavasszal egy plágiumügy miatt távozott a német kormányból, de hamar ismét fontos pozícióba került. -
Portugália Lisszabont elveszítették a szocialisták A vártnál jobban szerepelt a jobbközép, de országosan a szocialisták megtartották dominanciájukat a portugál helyhatósági választásokon. -
Németország Merkel távozásával sok szavazatot veszít a CDU A CDU Angela Merkelt búcsúztatta a választások éjszakáján, a vastaps neki, a távozó kancellárnak szólt. A CDU kancellárjelöltje, Armin Laschet ugyanakkor közölte, hogy még nem adja fel, szerinte nem esélytelen a kormányalakításra. -
Magyarország Gulyás Gergely szerint Brüsszel ma "az illiberalizmus fővárosa" Az Európai Bizottság folyamatosan beavatkozik Magyarország belügyeibe - állította a miniszter. -
Kína Tajvan tovább fegyverkezne, mert kínai agressziótól fél Tajpej úgy látja, nagy hatótávolságú, pontos fegyverekre van szüksége ahhoz, hogy megfelelőképpen el tudja rettenteni Kínát. -
Spanyolország Hamufelhő borítja La Palma nagy részét Jelenleg két aktív lávafolyam van; egy gyors mozgású északi, és egy lassabb déli áramlás. -
Németország Berlinben népszavazás döntött ingatlancégek kisajátításáról A német fővárosban nemcsak parlamenti választásokat tartottak, de megszavazták a 3 ezer lakásnál többet tulajdonoló cégek államosítását is. -
Magyarország Koronavírus Magyarországon: 1183 új fertőzött, elhunyt 20 beteg a hétvégén Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak, és oltassák be magukat mielőbb. -
Magyarország Szocdem-zöld német kormányban bízik Karácsony Gergely A sokak által legesélyebbnek tartott ellenzéki politikus úgy látja, a német választás Magyarország szempontjából is hatalmas jelentőségű. -
Németország A szociáldemokraták nyerték a német választásokat Az SPD és a konzervatív pártszövetség választási eredménye a zöldeket és a liberálisokat hozza helyzetbe, mert velük akar kormányt alakítani Scholz és Laschet is. -
San Marino San Marinóban engedélyezik az abortuszt A törpeállam lakossága népszavazáson döntött erről. -
Európai hírek Több tízezer sofőr hiányzik a brit gazdaságból A brit közlekedési miniszter önmérsékletre kéri a lakosságot, az emberek csak annyit tankoljanak, amennyire valóban szükségük van. A sofőrhiány enyhítésére kiadott ötezer ideiglenes munkavállalói vízumot. -
Kanada Rémtörténet a kémtörténet: Michael Kovrig, a Huawei-csata vétlen kanadai-magyar túsza Az iráni szankciók kijátszásával vádolta meg a Trump-kormányzat a Huawei-alapító lányát, aki körözés után Kanadában óvadék ellenében házi őrizetbe került: fényűző villáit éjjel nem hagyhatta el. Kínában ugyanazon a napon szigorú börtönbe zártak két kanadait, akiknek egyike magyar állampolgár is.