EventsEseményekPodcast
Loader

Find Us

HIRDETÉS

A Pegasushoz hasonló kémprogramok ellen adott ki frissítést az Apple

Az Apple App Store alkalmazásának ikonja
Az Apple App Store alkalmazásának ikonja Szerzői jogok AP Photo/Patrick Semansky
Szerzői jogok AP Photo/Patrick Semansky
Írta: Daniel Bozsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az úgynevezett „zero-click” programok, ide tartozik a Magyarországon is bevetett Pegasus is, által kihasznált sérülékenységet javítják ki.

HIRDETÉS

A mobiltelefonokat és más okoseszközöket megfertőző ártalmas szoftverek új típusa elleni védelmet jelent az Apple által kiadott legújabb frissítés. Az úgynevezett „zero-click” programok, ide tartozik a Magyarországon is bevetett Pegasus is, az eszköz tulajdonosának segítsége nélkül kerülnek fel a telefonokra, vagy a tabletekre, egy biztonsági hibát kihasználva.

A sérülékenységre a Torontói Egyetem Citizen Lab kutatói jöttek rá, miután bizonyítékot találtak arra, hogy mobileszközöket fertőztek meg zero-click kémprogrammal. Az egyik kutató, Bill Marczak, a BBC-nek elmondta, mivel most először látták azt, hogy egy program ezt a sérülékenységet használja, ezért csak most szereztek tudomást arról, hogy ez sérülékenység egyáltalán létezik, ráadásul az Apple összes operációs rendszerében benne van.

A Citizen Lab kutatói egy szaúdi aktivista telefonján fedezték fel, hogy a sérülékenységet kihasználva kémprogramot telepítettek a készülékre. És a kutatók szerint nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a kémprogram feltelepítését az izraeli bér-hacker cég, NSO Group végezte. Ennek a cégnek a gyártmánya a Magyarországon oknyomozó újságírók ellen is többször bevetett Pegasus.

Az NSO a Reuters hírügynökség kérdésére nem tagadta és nem is cáfolta, hogy közük lenne a szaúdi aktivista telefonjának megfigyeléséhez, mindössze azt közölték, hogy technológiájukat világszerte csak bűnözés és terrorizmus elleni harchoz kínálják segítségül a bűnüldöző szerveknek.

Az Apple közleménye szerint a feltárt sérülékenységet a legfrissebb iOS 14.8 és iPadOS 14.8 frissítések kijavítják. A bejelentést az új készülékek szokásos éves bemutatója előtt tették.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Sokan nem kapják meg új iPhone készüléküket karácsonyra

Pegasus-ügy: amerikai diplomatákat is megfigyeltek az izraeli szoftverrel

Litvánia szabadulna a kínai telefonoktól