NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olimpia: Olasz Anna negyedik helyen végzett, jól kezdték a napot a kajakosok, kiestek a kézisek

Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenye után 2021. augusztus 4-én
Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenye után 2021. augusztus 4-én Szerzői jogok Czeglédi Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Írta: Attila Magyar
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Olimpiai összefoglalónk szerdán.

HIRDETÉS

Olasz Anna negyeddikként ért célba a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyszámában. A szerdán vízre szállt magyar kajak-kenu-egységek mind továbbjutottak. A női kézilabda-válogatott viszont kikapott Norvégiától, így nem jutott elődöntőbe.

Nyíltvízi úszás

Nehéz körülmények között kellett rajthoz állnia a női nyíltvízi úszóknak a 10 kilométeres számban. A mezőnyt 28 Celsius fokos levegő és 29 Celsius fokos víz fogadta az Odaiba Kikötőparkban. A hétkörös versenyen az első kör után Olasz Anna a 6. helyen állt, a másodikat a 7. helyen teljesítette.

A táv felénél negyedik helyre lépett fel, később még visszaesett a nyolcadik helyre. Az utolsó 500 métert az ötödik pozícióból kezdte, végül hatalmas bravúrt elérve a negyedik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres számában, melyet a brazil Ana Marcela Cunha nyert meg.

Czeglédi Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében az Odaiba Kikötőparkban 2021. augusztus 4-énCzeglédi Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Kajak-kenu

Jól kezdődött a nap magyar kajak-kenusoknak. Mind a nyolc egység továbbjutott a középfutamba. A férfi K-1 200 méteres távján az Európa-bajnok Tótka Sándor, valamint Csizmadia Kolos is győzelemmel mutatkozott be.

Női K-1 500 méteren is két magyar előfutam-győzelem született. A címvédő, ötszörös olimpiai bajnok, kedden olimpiai bronzérmet szerzett Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara is nyert.

Férfi K-2 1000 méteren az újdonsült olimpiai bajnok Kopasz Bálint Nádas Bencével párban nyerte meg előfutamát. A Béke Kornél - Varga Ádám duó a reményfutamba került át, de onnan tovább tudott jutni.

A női kenusoknál, 200 méteren Takács Kincső egyből bejutott a középfutamba, Balla Virágnak ez a reményfutamból sikerült.

Az elődöntők és a döntők csütörtökön lesznek.

Kovács Tamás/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Nádas Bence és Kopasz Bálint a férfi kajak párosok 1000 méteres versenyének előfutamában a Sea Forest Kajak-kenu Pályán 2021. augusztus 4-énKovács Tamás/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Kézilabda

A magyar női kézilabda-válogatott nagyot küzdött Norvégia ellen, többször vezetett is, de végül nem sikerült a bravúr, és 26-22-es vereséget szenvedett a negyeddöntőben, így nem jutott a legjobb négy közé az olimpián.

Illyés Tibor/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Bordás Réka és Szöllősi-Zácsik Szandra küzd Nora Mörkkel a Magyarország - Norvégia mérkőzésen a Jojogi Nemzeti SportcsarnokbanIllyés Tibor/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Magyarország kedden javított az éremtáblázatban elfoglalt helyén.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Taroltak a magyarok a kajak-kenu-világbajnokságon

Ötször nagyobb egy védőként játszó focistánál a demencia kockázata

Budapestre költözik a Nemzetközi Úszószövetség, a kormány 15 évig ingyen biztosítja a helyszínt