NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megszűnik önálló intézményként működni a Stasi levéltára

A Stasi levéltárában rengeteg széttépett dokumentumot találtak
A Stasi levéltárában rengeteg széttépett dokumentumot találtak Szerzői jogok Michael Sohn/AP
Írta: Gábor ÁcsEuronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A keletnémet pártállam politikai rendőrségének dokumentumai továbbra is nyilvánosak és kutathatók.

HIRDETÉS

Az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) állambiztonsági minisztériumának (Stasi) iratait kezelő hivatal (BStU) több mint harminc év után megszűnik önálló intézményként létezni, és csütörtöktől betagozódik a német szövetségi levéltár (Bundesarchiv) szervezetébe.

A Bundesarchiv átveszi a hivatal valamennyi - csaknem 1300 - munkatársát, tovább működteti berlini központját és 13 területi archívumát. 

Megosztja a közvéleményt az integráció

A hivatal beolvasztását élesen bírálták egykori NDK-s ellenzékiek és jelenlegi ellenzéki pártok, hangsúlyozva, hogy a Stasi-levéltár mint önálló intézmény a rendszerváltás és az újraegyesítés egyik fontos vívmánya.

Az integráció pártolói szerint viszont éppen az országos levéltár szervezeti kerete a legfőbb biztosíték arra, hogy hosszú távon is megmaradjanak, és digitális formátumban is hozzáférhetők legyenek a Stasi-iratok.

Kutatható marad

A keletnémet pártállam politikai rendőrségének dokumentumai továbbra is nyilvánosak és kutathatók.

Abban sincs változás, hogy állami és önkormányzati szervezetek iratbetekintést kérhetnek közszolgálati állás betöltése előtti ellenőrzéssel, bizalmas munkakör betöltésére jelölt személyek és parlamenti képviselők átvilágításával, és kitüntetések adományázását megelőző vizsgálattal kapcsolatban.

A szövetségi parlament (Bundestag) 2019-ben döntött arról, hogy a BStU nem önálló szövetségi hivatalként, hanem az országos levéltár részeként működik tovább. A döntéssel elfogadták a két intézmény vezetői által közösen kidolgozott tervet.

Már nem vagyunk a 90-es években

Roland Jahn, a BStU utolsó vezetője szerint az új működési forma kifejezi, hogy az NDK történelme nem csupán a Stasi története. 

"A diktatúra bukása utáni első időszakban indokolt volt egy külön hivatal fenntartása, de már nem vagyunk a kilencvenes években" - mondta az újságíró-történész a napokban az RBB-Inforadiónak.

Az egyesüléssel szélesebb a horizont, a történettudományi kutatások így sokkal inkább irányulnak majd a pártállam egészének természetére, működésére és a diktatúrában élő egyén szerepére, felelősségére, magyarázta Roland Jahn.

Budapesttől majdnem a Balatonig érnéne az iratpolc

A BStU-nál több mint 111 folyókilométer aktát kezelnek. Az anyaghoz iratok mellett 1,7 millió fénykép, mikrofilm és dia tartozik, és csaknem 30 ezer film-, és hangfelvétel. 

Az NDK bukása idején a Stasi épületeiben nagy mennyiségű összetépett iratot is találtak, több mint 15 ezer dobozt és zsákot töltöttek meg a megsemmisítésre előkészített dokumentumok. Ebből az anyagból kézzel és iratrekonstrukcióra fejlesztett szoftverekkel eddig 1,63 millió oldalt állítottak helyre.

A hivatal legutóbbi összesítése szerint az átvilágítási, jóvátételi, nyugdíjügyi, valamint a tudományos természetű és a sajtótól érkezett megkeresésekkel együtt 7 353 885 iratbetekintési kérelmet dolgoztak fel.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Német alkancellár: Növelnünk kell a katonai kiadásokat, hogy meg tudjuk védeni Európát

Hét szénerőművét állítja le Németország

Német atombomba? Egyre több politikus játszik a gondolattal, de a nép irtózik tőle