Miről szól az uniós vezetők törökországi látogatása?

HIRDETÉS

Törökország és az Európai Unió közeledési folyamata egy hosszú, rögös út. Ankara 1987-ben adta be csatlakozási kérelmét az EU elődjének számító Európai Gazdasági Közösséghez. A később Európai Unióvá fejlődő tömb 1999-ben ismerte el Törökországot a teljes körű taggá válás jelöltállamaként.

A csatlakozási folyamat lassan haladt, a szükséges 35 teljesítendő fejezetből mindössze egyet sikerült lezárni, a tárgyalások ráadásul 2016-ben leálltak, miután az Európai Unió az emberi jogok megsértésére és a jogállamiság felszámolására hivatkozva bírálta az országot vezető Recep Tayyip Erdogant.

2017-ben az uniós hivatalnokok arra figyelmeztették a török vezetést, hogy a tervezett intézkedések sértik az uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen koppenhágai kritériumokat, egy évvel később pedig az EU külügyminiszterei közös állásfoglalásukban már úgy nyilatkoztak, hogy Törökország egyre távolabb kerül az Európai Uniótól.

De nem csak a jogállamisági elvek és emberi jogok helyzete akadályozza a közeledést. Törökország elutasítja a kettéosztott Ciprus újraegyesítését, és ragaszkodik a sziget két állam, Törökország és Görögország közötti felosztásához.

Néhány uniós állam ezen még túl is lépne, de Brüsszel és Ankara között jelenleg ennél fontosabb megtárgyalásra váró problémák is vannak. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke ezekről is tárgyal kedden Recep Tayyip Erdogan török államfővel.

Az Elcano Royal Institute európai ügyek elemzője, Ilke Toygur az Euronewsnak ezzel kapcsolatosan elmondta, hogy a találkozó legfőbb üzenete a zárt ajtók mögött várhatóan az lesz, hogy amíg Törökország együttműködik külpolitikai kérdésekben az EU-val, addig a kapcsolatok fejlődésére számíthat.

Erőpolitika

Törökország a szíriai polgárháború elől elmenekült négymillió embernek ad – ideiglenesen – otthont. A menekültek úti célja eredetileg Törökország tengeri határán át, Görögországon vagy Bulgárián keresztül valamelyik nyugat-európai ország lett volna. 2016-ban az Európai Unió azonban megállapodott Ankarával, hogy 6 milliárd eurót fizet, cserébe azért, hogy Törökország nem engedi át Görögországba a szíriai menekülteket.

Öt évvel később azonban ez a pénz elfogyott, a szíriai menekültek pedig továbbra is Törökországban várják jobb sorsukat, vagyis azt, hogy végre Európába vándorolhassanak. Erdogan ezt a helyzetet nem is hagyja kihasználatlanul: valahányszor az EU bírálja a török vezetést – most már szinte heti rendszerességgel – Erdogan azzal fenyegeti az uniót, hogy többé nem állítja meg a menekülteket.

És a török elnök nem állt meg a fenyegetésnél, már nyilvánosan is buzdította a menekülteket és migránsokat, hogy próbáljanak meg Görögországon keresztül eljutni Európába.

Erdogan nem csak a menekültekkel szít feszültséget a Földközi-tengeren. Tavaly Ciprus mellett, a török felségvizeken kívül kezdett olajkutatási munkálatokat. A hadihajókkal megtámogatott kutatóflotta jelenléte egy lehetséges katonai konfliktus árnyát is előrevetítette a két régi térségbeli rivális, Törökország és az EU-tag Görögország között.

Néha úgy tűnik, Erdogan szándékosan trollkodik az Unióval. Március 19-én egy videokonferencián tanácskozott a most személyesen is vendégül látott Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel, és Charels Michellel, az Európai Tanács vezetőjével. Utána közös nyilatkozatban a török-EU kapcsolatok pozitív fejlődéséhez fontosnak nevezték a kölcsönös bizalom megerősítését és a feszültségek csökkentését.

Egy nappal ezután Erdogan döntése nyomán Törökország kilépett az Isztambuli Egyezmény nevű nemzetközi megállapodásból, amit az Európa Tanács tagországai kötöttek 2012-ben, és aminek célja a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzése és felszámolása.

Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa veszélyes üzenetnek nevezte a török lépést, és azt mondta: „Mélyen sajnáljuk, és értetlenül fogadjuk a török kormány azon döntését, amellyel kilép az egyezményből, ami ráadásul Isztambul nevét viseli.”

De nem kizárólag a török vezetés lépései lassították a csatlakozási folyamatot.

A bővítés ellenségei

Az EU az elmúlt években egyértelműen lassította a bővítés folyamatának ütemét: nem vették be Romániát a schengeni-övezetbe és Montenegró sem csatlakozhatott még az Unióhoz. Ha egy apró, alapvetően nyugatbarát ország, mint Montenegró, a maga 660 ezer lakosával, sem tud csatlakozni az Európai Unióhoz, akkor vajon mit várhat egy 82 milliós állam?

És ez, mármint a EU-csatlakozás, várhatóan semmilyen vonatkozásban nem szerepel a két uniós vezető ankarai látogatásának napirendjén. Az Európai Unió célja, hogy új megállapodást kössön, ami megelőzi egy, a 2015-ös menekültválsághoz hasonló folyamat kialakulását, és a vezetők közötti vita főleg arról szól majd, hogy ez mennyibe kerül.

Bizonyosan szól lesz a szíriai és a líbiai válságokról, az áprilisban újrainduló ciprusi tárgyalásokról, és a jogállamiság helyzetéről is. Ez utóbbi azonban olyan terület, ahol nem látszik, hogy Erdogan bármit is visszakozna a 18 évvel ezelőtti hatalomrakerülése óta elindított autoriter és illiberális törekvéseiből.