Pokoli fejfájást jelentenek az elnöknek, az FBI-nak és az amerikai igazságügynek a COVID-juttatásokat kísérő szervezett csalások.
Miként Európában, úgy az Egyesült Államokban is a járvány kitörésekor azonnal megjelentek a szervezett bűnbandák, akik a járványtól sújtott embereknek szánt juttatásokat csapolják meg. Milliárdos károkat okoznak, és életeket veszélyeztetnek. Bűntársuk a tudatlanság, a tájékozatlanság, a hiszékenység és a szkepticizmus. A csalás-járvány Biden elnök koronavírus-terveit gyöngíti.
866-720-5721 – ez az egyik legsűrűbben használt telefonszám mostanában az Egyesült Államokban. Ezen lehet hívni az Igazságügyminisztériumot a koronavírus-juttatásokkal kapcsolatos csalások és panaszok bejelentésére, valamint tanácsadásra. Hasonlót működtet az FBI is.
Az Igazságügy szerint rendkívül fontos a személyes adatok megőrzése, óvatosság a hivatalos személyként bemutatkozó kérdezősködőkkel szemben, a gyanúsan olcsó orvosi eszközök mellőzése, a közösségi média körültekintő kezelése, de legfőként a gyors hozzáférést ígérők kerülése, legyenek azok személyek vagy applikációk.
A szép szó és a figyelmeztetés láthatóan nem elég. A szövetségi ügyészség elővette a keményebb eszközöket, és pénteken 474 vádemelést jelentett be. A hivatal „a koronavírus egyik legcsúnyább szövődményének” nevezte a kiterjedt és kártékony csalássorozatot. A szövetségi hivatalok péntek estig 148 525 panaszt és beadványt rögzítettek a forró vonalon, miközben az éves átlag nagyjából 800.
Az eddigi perérték 569 millió dollár, és már egy állami képviselő is vád alá került
Az illető Patricia Ashton Derges (R-Missouri), aki befolyásoló interjúsorozatot adott különböző tévéműsorokban. Tavaly választották be az állami törvényhozásba, és most 20 vádponttal kell szembenéznie. „A vádlott kihasználta magas politikai pozícióját és ebbe bevonta saját egészségügyi vállalkozásait, hogy félrevezetés útján gazdagodjék" - áll a vádhatóság beadványában.
Az asszony 3 éve a tekintélyes Jacqueline Kennedy Onassis Alapítvány kitüntetettje volt.
Ki a fő célpont?
A csalások egy része primitíven ósdi, de többségük a legújabb digitális technikákra és hálózatokra épül. A minisztérium ajánlásaiból is kivehető, hogy elsőszámú célpontok az idősebb és kevésbé informált emberek. Közülük sokan életükben először kényszerülnek digitális kapcsolatba lépni az állammal, ezért szinte vakon hisznek annak, aki hivatalos személyként kopogtat be hozzájuk.
De nem csak ők az áldozatok, hanem bárki, aki rászorultsága miatt szívesen fogadja a hirtelen jött „jóakaratú segítséget.” Munkanélküliek, hajléktalanok, de még a diákhitelesek közül is sokan.
Amikor a nyomozók decemberben lecsaptak a kaliforniai Garden Grove bevásárlóközpontjára, a parkoló körül ügyfelek kígyózó sorát látták, és hatalmas készpénzkötegeket találtak az egyik üzletben. Az Orange megyei ügyészek szerint a Nguyen Social Services 700 dollárt számolt fel az érdeklődőknek hamis munkanélküliségi kérelmek benyújtásáért. Köztük olyanoknak is, akik nem is voltak jogosultak a segélyre.
Ez az egyetlen felvevőhely 11 millió dolláros hasznot termelt egy segélycsalásra alakult szindikátusnak. Todd Spitzer kerületi ügyész már akkor figyelmeztetett, hogy ez nem helyi, hanem országos jelenség, ezért a veszteségek nem tízmilliós, hanem milliárdos nagyságrendűek lesznek.
Mi a zsákmány?
Egy évvel ezelőtt a Donald Trump által aláírt első stimulus-törvény (CARES Act) 2,2 ezer milliárdos (trilliárd) pénztömeget zúdított a gazdaságba és az állampolgárok zsebébe. A végösszeg az USA nemzeti jövedelmének 10%-át tette ki, ami történelmileg példátlan méretű élénkítés. A Nagy Csomag 96-0 arányú támogatást kapott a Szenátustól.
A pénzalapok felszabadítása rettentő megterhelést sózott a felkészületlen állami ügynökségek nyakába, és egyben paradicsomot nyitott a bűnözők előtt. A csalások struktúrája azonnal összekapcsolódott más típusú visszaélésekkel, és már nemzetközi szintre lépett. Az FBI és a Belbiztonság megkezdte a csaló weboldalak blokkolását vagy elkobzását, de ez még csak a hosszú út eleje, mert nagyon sok van belőlük, és megváltozott névvel újra elődugják a fejüket.
Hajléktalantól a kormányzóig terjed az áldozatok skálája
A Nguyen-testvérek már megismerkedhettek a vádirattal. Az ő módszerük kifejezetten primitív volt: papíralapú hamis igényléseket adtak be. Ennél sokkal nehezebb ügy a számítógépes csalások felderítése.
Az ID.me nevű cég már 22 szövetségi államban végez adatnyomozást, és arra jutott, hogy a hamis követelések negyedét személyazonosság-lopásra alapozzák. A bűnözők a társadalombiztosítási számokat és neveket adatbankokból lopják el vagy Dark Web-en árult információkat használnak. Ez a módszer annyira kiterjedt, hogy – végtelen merészséggel és pimaszsággal – még a bűnüldöző szervek munkatársait, sőt a politikai osztályt is megcélozzák.
Megszerezték például Kwame Raoul illinoisi főügyész személyes adatait és fel is használták. Mi több, áldozatul esett Dianne Feinstein kaliforniai szenátor és Mike DeWine, Ohio kormányzója is. Március közepén a feldühödött kormányzó nyilvánosan szólította fel Biden elnököt, hogy mielőbb intézkedjék az államok és a szövetségi hivatalok koordinálásáról, mert a sietség nem mehet a törvényesség rovására.
Ohio adóhatósága szerint eddig legalább 330 millió dollárnyi kár érte az államot, ezért elkezdte lassítani a kifizetéseket. Márciusban az igénylések 10%-a esett csalási gyanú alá, és az ellenőrzés végeztéig a csekkeket nem küldik ki.
A személyazonosság-lopás áldozata nem is sejti, hogy nevében igénylést nyújtottak be. A rádöbbenés akkor kezdődik, amikor megérkeznek a kimutatások az Adóhivataltól olyan ellátásokról is, amiket nem kértek és sose vettek igénybe.
A Kentucky-beli Michael Webbet arról értesítették, hogy 13 000 dollár járadékot vett fel, amit viszont nem kapott kézhez. Arra tippel, hogy a nevével valaki beelőzött a hivatalnál a tőle lopott adatokkal. A háromgyermekes apa a teljes csőd szélén áll, mert kisvállalkozása a koronavírus miatt leépült, így égető szüksége lett volna a segélyre.
Egy másik áldozat égből pottyant állásajánlatot kapott egy „német csomagolócégtől” és örömében gondolkodás nélkül kiadta a bűnözőknek az összes adatát, még internetes hozzáférésének paramétereit is.
Floridában vád alatt áll egy Leonel Rivera nevű adótanácsadó, aki az előző évi bevételek és kiadások meghamisításával tette „COVID-képessé" az ügyfeleit. Csak ő egyedül egymillió dollárt tett zsebre.
A pénzlehúzáshoz kis kaliberű bűnözők és büntetésüket töltő rabok adatait is felhasználják. Az elkövetők között már nem csak amerikai, de nigériai bűnszervezetek is feltűntek, és megjelentek a dubaji, hongkongi és moszkvai csalók is.
Gyakoriak az úgy nevezett „társadalommérnöki” támadások, amikor a csalók egymásra épített sorozatos ajánlatokkal csábítják el az áldozatot és préselik ki belőle az adatait. Az ID.me szerint 3D nyomtatókat is bevetnek, hogy megalkossák az „igénylő” arcmaszkját, amit a beadványhoz csatolnak. Ezekben is felismerhető a külföldi profi hálózatok kéznyoma.
Hogyan tovább a második stimulussal?
Most a tavalyinál is nagyobb pénzcsomag indul útjára, így a támadások szélesedése borítékolható.
Joe Biden már akkor kirukkolt egy koronavírus-programmal, amikor megválasztása még nem is volt teljesen bizonyos. Tavaly novemberben felállított COVID-csapatának fontos feladata lett a csalások feltárása és megtorlása. A megelőzés legjobb módja – a figyelmeztetés és felvilágosítás mellett –, hogy szűkítik a lehetséges áldozatok körét. Megpróbálják elérni, hogy ne a jogosultnak kelljen keresnie az államot, hanem a hatóság közvetlenül adja a kezébe, ami jár neki.
Persze minél gyorsabban, hogy elébe vágjanak a bűnözőknek. Az idő létfontosságú.
A leckét nehezíti, hogy az idősebbek, tanulatlanabbak és munkanélküliek csoportjához hozzá kell még adni az állandó lakcímmel nem rendelkezőket és a hajléktalanokat. Mi több, ezt a tábort gyarapítják azok is, akik nincsenek az Adóhivatal radarján, mert eleve adómentesek, vagy nem szoktak visszatérítéseket igényelni.
Ezért javasolja valaki a Twitteren, hogy nyújtsanak be gyorsan egy visszatérítési igényt, és akkor bekerülhetnek a rendszerbe. Az elgondolást az USA adóhatósága is támogatja.
A ProPublica oknyomozó portál szerint 9 millióra tehető azon amerikaiak száma, akik jogosultak a juttatásra, de nem kapták meg a csekket, mert nem lehet azonosítani a nevüket vagy a lakhelyüket. Az Adóhivatal most új online felületeket nyit a számukra és a határidőket is kitolják április végéig.
Megnőtt a társadalmi segélyszervezetek és segítők szerepe is. Seattle-ben például nyilvános pultok nyíltak a rászorultak okmányainak kitöltéséhez. Ám még így sem árt az elővigyázat. Kaliforniában egy Docuprep nevű cég vállalta, hogy megoldja a rászorulók adminisztratív kínjait. Az 1200 dolláros segélyből 800-at ígérnek az ügyfélnek, ami nagyon vaskos jutalék, de még nem csalás.
A bökkenő az, hogy az adóhivatal sorra dobja vissza vagy várakoztatja a beadványokat. Ennek sokféle oka lehet: pontatlan kitöltés, hibás adat, félregépelés. Ezért a Docuprep ügyfeleinek fele november óta egy centet se látott. Felelős nincs, de felháborodás annál több, a végső balhé pedig nyilván a kormányé, amiért késlekedik a rendrakással.
Helyi konfliktusok politikai felhangokkal – garantált jövedelem, rasszizmus, etikátlanság
Botorság lett volna az gondolni, hogy egy ilyen méretű pénztömeg nem vált ki politikai konfliktusokat is, hanem elég csak végrehajtani és mindenki elégedett lesz. A segélyösszegek egyáltalán nem csak Washingtonból ömlenek az államokba, hanem megnyílnak az önkormányzati és privát források is. Viszont nem mindenhol történik ez politikai ütközések nélkül.
Tavaly többször is faji zavargások rázták meg az észak-kaliforniai Oaklandet, és a feszültség azóta is folyamatosan a levegőben van. A városban a héten támogatói programot hirdettek a legszegényebbek megsegítésére. Egy filantróp magánalapítvány kíván havi 500 dollárt (153 000 forint) juttatni azoknak – minden előfeltétel és megkötés nélkül –, akik évi 59 000 dollár (18 113 000 forint) alatt keresnek és legalább egy gyerekük van, vagy ha a kérelmező 30 000 dollár (9 210 000 forint) jövedelem alatti magánszemély.
Ez az egyik legnagyobb olyan program az USA-ban, ami garantált jövedelmet teremt. A tervet támogatja a Black Panther Párt is.
A rögvest kipattanó feszültséget az okozza, hogy a juttatást kifejezetten és kizárólag színesbőrűeknek szánják (afro-amerikaiak, ázsiaiak, őslakosok). Viszont a szövetségi index szerint a város szegényeinek 10%-a fehér. Ez tízezer személyt jelent, akik kimaradnak. A Redditen kommentelők egybehangzó kérdése az, hogy az akció egyáltalán törvényes-e, és nem jelent-e „fordított rasszizmust”.
Libby Schaaf, Oakland polgármestere az ellentmondást azzal magyarázza, hogy a város fehér háztartásainak jövedelemszintje háromszor magasabb, mint a színes átlag. Schaaf azt szeretné, ha a program kiszélesedne, és megnyitná a garantált alapjövedelemhez vezető utat, ami régóta dédelgetett terve. Vagyis összeköt egy távlati politikai álmot egy aktuális válsággal.
Az ilyen mellékszálaknak látszólag nincs közük a vírus-segélyezéshez és az oltásokhoz. De mivel összekapcsolódnak, egyszerre és egy helyen történnek, kihatnak az általános „COVID-közhangulatra”.
Másik kitérő: hogyan szervezzék meg az oltásokat?
Az oltások kérdése szintén összekapcsolódik a segélyezéssel, mert itt is előkerül a „gyorsaság kontra jó szolgáltatás” olykor egymást kizáró ellentétpárja. A pénzellátásban érintettek jelentős részének a két probléma egyszerre jelent nehézségeket.
Egy új elemzés azt állítja, hogy a gyorsabb nem feltétlenül jobb is. Az elmúlt három hónap adatai szerint például a gyorsaságban kimagasló Dél-Karolina és Florida egyelőre kisebb arányban végzett oltásokat mint azok, akik lassabban, de módszeresebben haladtak.
Ennek magyarázata nem csak az eltérő lakosságszámban vagy a népsűrűségben rejlik. Hanem abban is, hogy több helyen a felpörgetett érdeklődés rendetlenséghez vezetett, hasonlóan ahhoz, ami a segélyezési fronton is történt. Több helyütt az oltóanyag-készletek elégtelennek vagy kiszámíthatatlannak bizonyultak, a webhelyek összeomlottak, a telefonvonalak túlterhelődtek.
Az országos összképet tovább zavarja, hogy az államok eltérően szabályozzák a hozzáférési sorrendet. Erős vélemények szólnak amellett, hogy a merev korcsoportos besorolás értelmetlen, etikátlan, orvosilag sem jól alátámasztott, és alkalmasint talán jogellenes is. Maine és Connecticut például hátrébb sorolta a frontvonalban dolgozókat, így egy 50 éves és egészséges home-office dolgozó előbb juthat oltáshoz, mint egy 44 éves cukorbeteg mentős.
A szigorú életkori besorolás nem veszi figyelembe, hogy egy Dawn-jelenségben szenvedő (hajnali vércukorszint-emelkedés) halálozási esélye tízszerese az átlagnak, vagy hogy a fekete-hispán-őslakos kisebbségek fertőződési kockázata két és félszerese a fehér amerikaiaknak. Ugyanez igaz a népesebb, sűrűn lakott körzetekben élőkre nézve is, rassztól függetlenül.
Ez sokakban zavart, frusztrációt, lemondást vagy haragot szül
Biden elnök nyomására – aki május 1-ig szeretne minden amerikait beoltva tudni – az államok kormányzói fokozzák a tempót. Ebben nem csak a Fehér Ház, de a nyitásra vágyó helyi közvélemény is hajtja őket előre, pedig az orvosi infrastruktúra nem áll mindenütt készen.
Dél-Karolina januárban bővítette az oltási jogosultságot, de a vakcinaínség miatt több ezer embernek lemondták az időpontokat. Missouriban a nagyvárosi hiány sok oltáskeresőt kényszerített hosszú vidéki autóutakra, amíg ellátásra leltek – vagy csüggedten visszafordultak. Velük szemben Nyugat-Virginia előbb kiépítette a kapacitásokat, és csak utána bővítette a korcsoportos jogosultságot. Ugyanezt tette Alaszka is.
Ugyanilyen módszerrel Hawaii 42 000 adagot biztosított jó előre 100 000 főre nézve, ami az egyik legjobb arány az országban. Jól teljesít Dél-Dakota és Massachusetts is.
Mississippi viszont csak 35 000 oltást produkált százezer lakosra, miként Missouri is. Ebben az aránypárban Georgia, Tennessee, Texas és Florida áll a legrosszabbul. Eddig legalábbis.
A koronavírus-segélyezés valóban sürgős, mert a pénzre mielőbb szükség van. Ám ha zavarodottság lesz úrrá a polgárokon (időpontok, webcímek, telefonszámok, határidők és helyszínek kavarognak), akkor fennáll a veszélye, hogy egyik kérdésben sem tudnak helyesen tájékozódni. Ezek együttese már hitelességi kérdéseket is előhozhat.
Biden másik fejfájása ‒ a konszenzus ingadozása
Első másfélszáz évében a szabadpiac-felfogású USA nem használta az állami pénzügyi beavatkozás eszközét. Akkor sem, amikor olyan fenyegető válságjelek tornyosultak, mint az 1869-es Fekete Péntek, de a későbbi tőzsdepánikok során sem (1893, 1896, 1907).
A Nagy Válság (1929-32) kellett ahhoz, hogy Roosevelt elnök 1933-ban – példátlan sebességgel – elfogadtassa a bankreformról szóló törvényeket, párosítva a munkanélküli segélyezés megteremtésével és nagyszabású állami fejlesztési programokkal (New Deal). 1935-ben egy újabb csomag érkezett a társadalombiztosítási törvénnyel és különféle segélycsomagokkal. Ezzel az amerikai gazdaság és társadalom hosszú időre stabilizálódott.
A következő nagy ökölcsapás 75 évvel később érkezett, amikor az ingatlanpiaci válság súlya alatt Barack Obama elnöknek a beavatkozás eszközéhez kellett nyúlnia. Az úgy nevezett ARRA törvény összesen 830 milliárd dollárt pumpált a gazdaságba és a munkahelyek megvédésébe.
Akkoriban mondta Biden alelnök, hogy „minden közgazdász, a konzervatívtól a liberálisig elismeri, hogy egy közvetlen programra közvetlen ráfordított kormányzati kiadás a legjobb módja a gazdasági növekedés beindításának és a munkahelyteremtésnek”. Nemrég – immár elnökként – ezt megismételte.
Joe Biden újra azt a képet rajzolja – a maga szempontjából érthetően –, hogy a bőséges állami költekezésről közmegegyezés jött létre. Ám ez csak részben van így. A kongresszus tényleg szilárd volt a felpörgetést illetően, de az már nem valós, hogy az elméleti szféra és a tagállamok is egyöntetűen lelkesednek.
Több állam berzenkedik és a közgazdászok sem egységesek
21 szövetségi állam republikánus főügyésze jogi lépéseket fontolgat a segélycsomag miatt, mert szerintük az alkotmányellenes. Március közepén hét oldalas levélben érveltek Janet Yellen pénzügyminiszternek (a FED korábbi elnökének), hogy az államoknak és megyéknek közvetlenül címzett 350 milliárdos juttatással a szövetségi állam beavatkozik a helyi költségvetésekbe és a szuverén adópolitikába. Ez sérti a szubszidiaritás elvét, például a betervezett helyi adócsökkentéseket.
Nyugat-Virginia főügyésze, Patrick Morrisey úgy érvel, hogy a Kongresszus nem kezelheti mikro szinten az államok költségvetési politikáját, mert annak szigorú korlátai vannak. Szerinte egy ilyen „gazdasági letámadás” nem is állná ki az alkotmányos kontrollt.
A Pénzügyminisztérium viszont állítja, hogy a célzott segélyezés semmilyen befolyást nem jelent az államok belső életére, hanem csak megszabja, hogy a juttatott összeg mire fordítható és mire nem. Például nem szabad belőle az állam adósságait törleszteni, vagy olyan beruházásokat támogatni, amik nem függnek össze szorosan a koronavírus-válsággal. De főként nem költhetők el a helyi adócsökkentések nyomán bekopogtató bevételvesztés pótlására.
A csomagot részben vagy egészében sok tudós is elutasítja. Például Lawrence H. Summers, a Harvard Egyetem volt elnöke, aki dolgozott Clinton és Obama kormányzatában is. Ő Keynes-i szemléletű, vagyis nem idegenkedik az állam gazdasági szerepvállalásától. A Washington Postban úgy számolja, hogy az új csomag végső mérete hatszorosa lesz Obama 2009-es ösztönző programjának, és figyelmeztet a beinjekciózott pénz inflációs hatására is. Valamint még arra, hogy megrendülhetnek a demokraták fontos ígéretei, például az egészségügy vagy a nyugdíjbiztosítás átrendezése, mert a koronavírus-program elszívja a tartalékokat.
Kételkedik Olivier Blanchard is, az IMF egykori vezető közgazdásza, noha ő is Keynes-párti.
Nem lelkesedik a tervért Greg Mankiw a Harvard egyetemen, aki ifj. Bush elnök gazdasági főtanácsadója volt. Szerinte a pénzeső nem fog változtatni a szegénységen, ellenben olyanoknak is kedvez, akiknek nincs égető szükségük rá.
Eugene Fama Nobel-emlékdíjas attól tart, hogy a kifizetések nem fogják felpörgetni a piacot és nem lesz gazdaságélénkítő hatásuk sem, mert a többség félre fogja tenni a segélyt vagy kétes pénzügyi vállalkozásokba fekteti. (Az első stimulus után voltak ijesztő tapasztalatok a részvénypiacon és a Bitcoin-világban, de jórészt elcsitultak.) Fama úgy véli, hogy a koronavírus-válság végleges megoldása még a távoli jövőben rejtőzik, ezért nem hiszi, hogy az emberek sürgősen el fogják tapsolni a juttatásokat.
Jason Furman, Obama egykori gazdasági főtanácsadója is tétova. Ő egy „igen-nem” szavazásnál igent mondana, de leginkább a terv átgombolását üdvözölné.
Ezzel a javaslatával elkésett.
Az összkép még zavaros, de túl nagy vész nincs
Eközben az amerikai gazdaság izzik fel, és erőteljes növekedésre lehet számítani, akár 6,2%-ra is, ami azonos volna Kína idei ambiciózus tervével. A munkanélküliek száma is visszaesett az egy évvel korábbi szintre. Ahogy a beoltottság nő, a megtakarítások ugrásra készen állnak – már akinek van. A lakossági spórolás tavaly közel háromszoros pénztömeget hozott össze, mint az egy évvel előtte volt. Ezek jelentős részét még az első stimulusból tették félre az emberek.
Bizonyos, hogy egy új kereslet-hullám életet lehel majd egyes félhalott ágazatokba (turizmus, vendéglátás, légiforgalom, szórakoztatóipar), de ennek mértéke még kiszámíthatatlan. A kora nyári adatok igazíthatnak el arról, hogy az emberek a politika reményei szerint költekezek-e, vagy a további biztonsági spórolást választják – For the Rainy Days.
