NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

94 százalékkal csökkent a tüneteket mutató Covid19-es betegek száma a Pfizer oltás után Izraelben

Bevásárlóközpont parkolója átalakítva oltóközponttá Izraelben 2021, február 4-én
Bevásárlóközpont parkolója átalakítva oltóközponttá Izraelben 2021, február 4-én Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pálfi Rita és MTI/Reuters
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Rendkívül hatékony az oltóanyag a legnagyobb izraeli egészségügyi szolgáltató vizsgálata szerint. Az eredmények még jobbak a második adag oltás után kettő, illetve három héttel.

HIRDETÉS

"Rendkívül hatékonynak" találta a Pfizer/BioNTech oltóanyagát a koronavírus ellen egy izraeli vizsgálat. Mindössze a beoltottak 6 százaléka fertőződött meg koronavírussal úgy, hogy voltak tünetei is.

A legnagyobb izraeli egészségügyi szolgáltató (Clalit) jelentése szerint 94 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek a Pfizer-vakcina mindkét dózisa után tüneteik lettek koronavírus-fertőzés miatt. Továbbá 92 százalékkal esett annak a valószínűsége is, hogy a beoltott embereknél súlyos betegséget idézzen elő a kórokozó.

A Clalit 600 ezer, Pfizer-vakcinával beoltott ember esetét hasonlította össze egy olyan 600 ezres - hasonló kórtörténettel rendelkező - csoporttal, akiknek tagjai nem kapták meg a vakcinát.

"Egyértelműen megállapítható, hogy a Pfizer koronavírus elleni vakcinája a gyakorlatban is rendkívül hatékony egy héttel a második dózis után, ahogy azt a klinikai vizsgálatokban is jelezték korábban" - mondta Ran Balicer, a Clalit kutatási igazgatója. Hozzátette: az oltóanyag hatékonysága még nagyobb a második dózis beadása után két, illetve három héttel később.

Az izraeli járványadatokból kitűnik, hogy látványosan csökkent azoknak az 55 év felettieknek a száma, akik koronavírus-fertőzés miatt kórházba kerültek vagy súlyos tüneteket szenvedtek el. Izraelben a 60 év feletti korcsoporttal kezdték meg az oltókampányt.

A koronavírus miatt kórházi ápolásra szorulók vagy súlyosan megbetegedők aránya továbbra is emelkedik a fiatalabb korosztályokon belül, akiket hetekkel később kezdtek el beoltani.

Az Our World in Data oldal adatai szerint február 13-án Izrael lakosságának már körülbelül 45 százalékát beoltották (legalább az első adaggal), a 60 év felettiek több mint 80 százaléka kapta már meg a második adag oltást is. A gyors oltási programjuk és az adatbázisuk segítségével nemcsak a vakcina hatékonyságáról nyújtanak hasznos információkat, hanem arról is, hogy mikor éri el egy adott ország a nyájimmunitást.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Izraelben kialakulhatott a nyájimmunitás

10 millió adag Pfizer-vakcina érkezik az EU-ba

Koronavírus Magyarországon: kevesebb új fertőzött