rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Civil szervezetek a rendőri diszkrimináció ellen

euronews_icons_loading
Civil szervezetek a rendőri diszkrimináció ellen
Szerzői jogok  AP Photo/Francois Mori
Betűméret Aa Aa

Hat civil szervezet csoportos keresetet indított a francia kormány ellen, azzal vádolva az igazoltató rendőröket, hogy etnikai megkülönböztetés alapján szűrik, kiket igazoltatnak.

A keresetet benyújtó szerevezek között van a Human Rights Watch és az Amnesty International is. Azt állítják, a francia rendőrség diszkriminálja a feketéket és az arabokat.

“Az igazoltatás megalázó. Különösen, ha nem csupán azért ellenőriznek valakit, mert az illető afrikai vagy arab származású, hanem még ráadásul rendszeresen teszik is azt. Naponta egyszer, kétszer, egy héten akár ötször.”
Antoine Lyon-Caen
jogász

Egy tavaly novemberi felvételen jól látszik, ahogy rendőrök többször is megütötték Michel Zecler afroamerikai származású zenei producert. Bár 2016-ban a Semmítőszék három esetben is elmarasztalta az államot diszkriminatív rendőrségi igazoltatások miatt, az utóbbi években is sorozatosan fordulnak elő rendőrségi rasszista botrányok.

“Minden egyes alkalommal, amikor rendőri diszkriminációt említ valaki, azt ugyanezekhez a korábbi, rasszista ügyekhez sorolják. De nem, a rendőrség nem diszkriminál, és nem, a rendőrség nem rasszista alapon igazoltat” - mondta Stanislas Gaudon a szövetségi rendőrség küldöttje.

A civil szervezetek reformokat szeretnének elérni a személyazonosság ellenőrzésében – szerintük a jelenlegi törvény túl tág, és a rendőrség nem számonkérhető.