NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szabályozná a nagy techcégeket a magyar igazságügyi miniszter

A Facebook logója a Nasdaq kijelzőjén
A Facebook logója a Nasdaq kijelzőjén Szerzői jogok Richard Drew/AP Photo
Szerzői jogok Richard Drew/AP Photo
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Varga Judit amiatt aggódik, hogy a közösségi médiában törölhetnek profilokat, a miniszter szerint nem átlátható módon.

HIRDETÉS

Varga Judit Facebookon posztolt közleménye szerint konzultált a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, ami alapján az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

A politikus szerint ezzel semmi mást nem szeretnének elérni a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést, semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.

Azt nem fejtette ki, hogy pontosan mely techcégekre gondol, de posztjából kiderül, igaz, nem kimondva, hogy Donald Trump Twitter fiókjának törlése miatt valószínűleg a közösségi média profilokért aggódik a miniszter.

Varga Judit azt írta, Magyarország továbbra is együttműködik az unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében.

— Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az online térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. Lekapcsolhatók a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok, valamint állami vezetők is – fogalmazott a miniszter.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Uniós vizsgálat a Facebook ellen

Letiltotta a Facebook és a Twitter Trump számára, hogy hozzáférjen profiljához

Kínai fake news-hálózatot törölt a Twitter