Szigorítások Nagy-Britanniában

Szigorítások Nagy-Britanniában
Szerzői jogok  Toby Melville/AP
Írta: Euronews

Nem lehet olyan a karácsony, amilyennek szerettük volna- jelentette be Boris Johnson, szigorú lezárások és korlátozások lesznek Nagy-Britanniában

Nem lehetnek karácsonyi összejövetelek és be kell zárni minden nem létfontosságú termékkel foglalkozó üzletnek Londonban és Anglia déli részén, ahol a koronavírus új változata nagyon gyorsan terjed. Az új mutációt néhány napja azonosították brit tudósok, és egyelőre csak azt lehet tudni róla, hogy ez a variáns lényegesen gyorsabban fertőz.

Ugyanakkor nem okoz más tüneteket, és nem okoz magasabb halálozási arányt, mint az eddig ismert variánsok. Ennek a változatnak a terjedési sebességét mutatja, hogy hét naponta megkétszereződik az újonnan kimutatott fertőzések száma.

"Miniszterelnökként kötelességem nehéz döntéseket hozni, megtenni azt, ami helyes az ország lakosainak védelmében. Figyelembe véve a vírus új változatával kapcsolatos eddigi tudásunkat, a potenciális kockázatot, nagyon nehéz szívvel, de azt kell mondanom, hogy idén nem olyan lesz a karácsony, ahogy terveztük" - mondta Boris Johnson

Az eddigi 3-as készenléti fokozatról London és Dél-Anglia a 4-es szintre kerül szombattól. Ez azt jelenti, hogy a korábban bejelentett úgynevezett „Karácsonyi Buborékot” törölték. A „Karácsonyi Buborék” megengedte volna, hogy 5 napon keresztül legfeljebb 3 külön háztartásban élő családtagok találkozhattak volna egymással. Most ezt törölték. A négyes szintű körzetekben élők egyáltalán nem találkozhatnak beltéren más háztartásokban élőkkel. Maximum a szabadban és ott is csak korlátozott számban.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus