NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hétpontos cselekvést követel az ellenzék, a nők védelméről beszél a kormány is

A nőket érő erőszak elleni tiltakozások egyike Budapesten
A nőket érő erőszak elleni tiltakozások egyike Budapesten Szerzői jogok BELA SZANDELSZKY/AP
Szerzői jogok BELA SZANDELSZKY/AP
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A darnózseli hentes, a lúgos orvos: két sokkoló eset, a családon belüli erőszak hazai példái. Egy édesanya brutális meggyilkolására és egy nő megcsonkítására emlékeztet az akciónapon megszólaló politikusok egyike.

HIRDETÉS

A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján idehaza a demokrata ellenzéki szövetség azonnali cselekvésre szólítja fel a kormányt, és követeli, hogy dolgozza ki azokat az állami intézkedéseket, amelyek a járványhelyzetben is segítséget nyújtanak a nőknek. Ugyancsak szerdán jelentette be az igazságügyi miniszter, hogy a meglévő négy mellett decembertől két új áldozatsegítő központ kezdi meg működését. A családokért felelős tárca nélküli miniszter szintén szerdán fogalmazott úgy, hogy van segítség a kapcsolati erőszak ellen.

A figyelemfelkeltő emléknapot a nők elleni erőszak felszámolásáért küzdő aktivisták már 1981 óta november 25-én tartják. Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket, a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit.

„Ma, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján azt mondjuk: elég volt!
Az EU vezetőinek közös nyilatkozata

Az EU számos vezetője közös nyilatkozatot adott ki, hangsúlyozva, hogy a jelenleginél sokkal többet kell tenni a nők elleni erőszak minden fajtájának megszüntetéséért:

„A lányokkal és asszonyokkal szembeni erőszak még mindig elterjedt jelenség az EU-n belül és kívül egyaránt. Még napjainkban is sok lányt és asszonyt vernek meg otthona falai között, zsákmányolnak ki szexuálisan és gazdaságilag, zaklatnak az utcán, a munkahelyén, az interneten és sportolás közben, erőszakolnak meg, csonkítanak meg és kényszerítenek házasságra világszerte. Az Unióban minden harmadik nő átélte már a nemi alapú erőszak valamilyen formáját.”

Hazánk nem ratifikálta a nőket védő egyezményt

Magyarországon az ellenzéki politikusok, civil szervezetek és aktivisták gyakran kifogásolják, hogy hazánk nem írta alá az Isztambuli egyezményt. Az Európa Tanács nemzetközi egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szól, 2011. május 11-én, Isztambulban nyitották meg az egyezményhez való csatlakozás lehetőségét.

grafika: hu.wikipedia.org
Az Isztambuli Egyezmény országai kékkelgrafika: hu.wikipedia.org

IE: Ne maradjon büntetlen az erőszak!

Az egyezmény célja az erőszak megelőzése, az áldozatok védelme és „az elkövetők büntetlenségének megszüntetése”. 2019. márciusáig 46 ország és az Európai Unió írta alá a konvenciót.

Magyarország 2014. március 14-én írta alá az Isztambuli egyezményt, de egy évvel később az Országgyűlés 42 igen, 129 nem szavazattal és 22 tartózkodás mellett elutasította Szelényi Zsuzsanna (Együtt, a parlamentben független) és még 35 szocialista és LMP-s képviselő az isztambuli egyezmény ratifikálását szorgalmazó indítványának tárgysorozatba vételét.

Az ellenzék követeli az egyezmény ratifikálását

A demokrata ellenzéki szövetség most ismét követeli a magyar kormánytól az Isztambuli Egyezmény ratifikálását:

„A Fidesz-rezsim ideológiai kifogások miatt nem hajlandó ratifikálni a nők és gyermekek jogait védő Isztambuli Egyezményt, miközben az lenne a minimum, hogy legalább az abban foglaltak életbe lépjenek, hogy csökkenjen a támadások lehetősége és növekedjen az áldozatok védelme” – fogalmaz az ellenzéki pártok szerdai, közös közleménye.

Hétpontos cselekvést sürgetnek

Az ellenzék hét pontban követel intézkedéseket a magyar kormánytól a nők elleni erőszak megszüntetésére:

1. Önálló költségvetési alapot kell létrehozni a nők elleni erőszak megelőzésének támogatása érdekében,

2. meg kell erősíteni a nők elleni erőszak jelzőrendszerét,

3. bármilyen gyanús esetben hivatalos vizsgálatot kell biztosítani,

4. bővíteni kell az anyaotthonok kapacitását,

5. biztosítani kell a rendvédelmi és igazságügyi dolgozók megfelelő szakmai képzését,

6. a családon belül erőszak elleni küzdelem legyen a Nemzeti Alaptanterv része,

7. növelni kell az iskolapszichológusok számát."
A demokrata ellenzéki szövetség hét pontja

Az Orbán-kormány kifogásai mondvacsináltak, az egyedül hagyott áldozatok fájdalma azonban valódi. Mi, a demokrata ellenzéki szövetség pártjai sohasem fogjuk elfogadni a Fidesz-rezsim tétlenségét, éppen ezért készítettük el a hétpontos intézkedési tervet, ami rendszerszinten nyújt megoldásokat a problémára, írja a közlemény.

A hétpontos követelés aláírói: Karácsony Gergely (Párbeszéd), Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Tóth Bertalan (MSZP), Kanász-Nagy Máté (LMP), Fekete-Győr András (Momentum).

Novák: van segítség a kapcsolati erőszak ellen

Van segítség a kapcsolati erőszak ellen, a kormány 2010 óta következetesen küzd ellene, és mindent megtesz azért, hogy minél kevesebben essenek áldozatul, valamint hogy az áldozatok segítséget kapjanak - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szerdán.

Novák Katalin kiemelte: az ellátórendszer a háromszorosára bővült az elmúlt években, és mindenki számára folyamatosan elérhető, a krízisközpontok működtetésére 2016 óta ötven százalékkal több állami támogatást biztosítanak, a titkos menedékházakra pedig dupla akkora forrás érhető el, mint korábban.

Tíz évvel ezelőtt tizenkét krízisközpont és egy titkos menedékház volt, ehhez képest jelenleg húsz krízisközpont, nyolc titkos menedékház, hét kríziskezelő ambulancia és huszonegy félutas ház működik - tudatta.

Hozzátette, hogy emellett Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat működik: az ingyenesen hívható +3680205520-as telefonszámon a nap 24 órájában segítséget lehet kérni.

Novák Katalin felhívta a figyelmet, hogy az erőszak minden formája elfogadhatatlan, a kapcsolati erőszak pedig nem magánügy.

Varga: két új áldozatsegítő központ nyílik

A meglévő négy mellett decembertől két új áldozatsegítő központ kezdi meg működését: a szegedi és a kecskeméti - jelentette be az igazságügyi miniszter szerdán.

HIRDETÉS

Varga Judit azt írta, hogy az Igazságügyi Minisztérium részéről az év elején meghirdetett Áldozatsegítés éve-program keretében idén megduplázták a hazai áldozatsegítő kapacitást.

A miniszter közölte azt is, ha valaki a vírushelyzetben vagy más okok miatt nem tudja vagy nem akarja személyesen felkeresni a központot, hívja a hét minden napján a nap 24 órájában ingyenesen elérhető áldozatsegítő vonalat a 0680225225-ös telefonszámon. További információt a vansegitseg.hu honlapon lehet találni - fűzte hozzá.

„Az áldozatsegítés hazai rendszerének és szolgáltatásainak bővítése és fejlesztése ezután sem áll meg. Vigyázzunk egymásra!” - zárta a bejegyzést Varga Judit.

Lúgos orvos, a pedofil nagykövet

Több települési és kerületi önkormányzat megszólal a nőket érő erőszak elleni napon. Budapest XV. kerületének polgármestere az emlékezetes, sokkoló hazai eseteket sorolja:

„A darnózseli hentes, a lúgos orvos, a pedofil nagykövet – csak pár eset, amelyben a családon belüli erőszak, a bántalmazás súlyos áldozatokat követelt. Az egyik esetben egy édesanya brutális meggyilkolásával, a másik esetben egy nő megcsonkításával ért véget a bántalmazás. A harmadikban a legkiszolgáltatottabbak, a gyermekek ártatlanságával éltek vissza.

HIRDETÉS

A bántalmazást sajnos sokan a mai napig csak a családra tartozó magánügynek tekintik, és nem ismerik fel, milyen súlyos következményei lehetnek.”

A 16. Akciónap a nők elleni erőszak alkalmából kiadványt jelentetett meg Nem magányügy! címmel a helyi önkormányzat és a XV. Kerületi Egyesített Szociális Intézmény. Ebben ír az emlékezetes esetekről a polgármester. A kampányt figyelemfelhívó fotóval indították - egy röntgenképpel, amelyen egy nő keze látszik, akinek eltörték az ujját...

XV. kerületi önkormányzat
A bántalmazás ellenXV. kerületi önkormányzat
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Előrehozott választást követelt Dobrev Klára az ellenzék kampánynyitóján

Magyar Péter a Kossuth téren: "Az atombomba mi vagyunk, a magyar nép"

100 nappal a választások előtt a nagy kérdés az, hogy mennyit árt a Fidesznek a kegyelmi botrány