Az NBC műsorvezetője alaposan megizzasztotta az elnököt, és ténybeli tévedéseit is kijavította.
A műsor formátumára nem jellemző hevességgel szorította a falhoz Savannah Guthrie, az NBC műsorvezetője Trump elnököt, aki egy pillanatban azzal védekezett, hogy egy üzenetet nem ő fogalmazott meg, hanem csak újratweetelte, vagyis megosztotta.
„_Ön elnök, nem valakinek az őrült nagybácsija!_” – jegyezte meg erre a műsorvezető.
Az úgynevezett town hall, azaz városháza típusú beszélgetések általában a közönség általános jellegű kérdéseire hagyatkoznak, Guthrie azonban ezúttal alaposan megizzasztotta az elnököt, és ténybeli tévedéseit is helyre tette.
„_Nem, nem igaz, hogy a maszkviselők 85%-a fertőzött lett._”
„Nem, Önnek nincs a bíróságon támadott Obamacare-t helyettesítő egészségvédelmi programja.”
Ezeket szögezte le Guthrie, majd kifakadt, hogy összeesküvés-elméletek szerint Obama parancsot adott a kommandós csapat kivégzésére, eltüntendő annak a nyomait, hogy mégsem ölték meg Oszáma bin Ládent, ráadásul ezt a hazug teóriát az elnök is megosztotta.
Trump meggondolatlanul azt válaszolta, hogy sok mindent megoszt. Ezek után csapott le a műsorvezető az „_őrült nagybácsi_”” replikával.
Íme, a teljes interjú:
Egy millió nézővel több volt kíváncsi a másik elnökjelölttel, Joe Bidennel készült, szintén „városházi” interjúra, amit az ABC közvetített.
Politikai elemzők szerint a Biden-interjú kevésbé volt izgalmas, mint a Trumppal készült beszélgetés.