Sorra tartóztatják le az ellenzéki vezetőket Fehéroroszországban

Belorusz tüntetők állnak egy rohamrendőri útlezárással előtt Minszkben 2020. augusztus 23-án
Belorusz tüntetők állnak egy rohamrendőri útlezárással előtt Minszkben 2020. augusztus 23-án   -  Szerzői jogok  Dmitri Lovetsky/AP
Írta: Zoltan Siposhegyi

A tüntetők mégsem adják fel.

A folyamatos rendőri erőszak és a letartóztatások ellenére, szerda este is több ezren gyűltek össze a minszki Függetlenség téren, hogy Aljakszandr Lukasenka elnök lemondását követeljék. Csak olaj volt a tűzre, hogy két ellenzéki vezetőt a bíróság 10 nap elzárásra ítélt.

- Persze ez ijesztő. Hogy ne félnénk egy olyan országban, ahol a barátainkat rendszeresen megverik és megkínozzák a börtönben? De bármennyire ijesztő, jobb mint félelemben élni - magyarázta egy tüntető az ellenállás piros-fehér zászlajába burkolózva.

Néhány kilométerrel odébb viszont a piros-zöld nemzeti lobogót emelték a magasba Lukasenka hívei, miközben azt kiabálták, hogy ,,Ő Belarusz apja". A felvonulók szerint a gazdaság és a demokrácia is hibátlanul működik az országban.

- Minden virágzik a rendszerváltás óta, éppen ezért fáj, ahogy rólunk beszélnek a tüntetők. Nincsen a Földön jobb ország, mint a miénk, csak legyen már végre nyugalom. Nekem Lukasenka olyan, mintha a családom lenne - mondta lelkendezve egy szimpatizáns.

Az állami megtorlásnak egyre több ismert ember is áldozatul esik. Kedden felmentették hivatalából a fehérorosz ortodox egyház vezetőjét, miután a metropolita arra kérte Lukasenkát, hogy ne fojtsa vérbe a tüntetéseket. Szerdára pedig az állami nyomozó hatóság beidézte Szvjetlana Alekszijevics Nobel-díjas írót, amiért csatlakozott az ellenzékhez.

kapcsolódó cikkek