Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Franciaország Új kormány Franciaországban Jean Castex azután kapta a megbízást, hogy az önkormányzati választásokon Emmanuel Macron államfő kormányzó pártja súlyos vereséget szenvedett a zöldektől. 06/07/2020
Líbia Macron: Törökország nem tartja tiszteletben a Berlini Konferencián vállalt kötelezettségeit Elemzők szerint Franciaországnak több oka is lehet a líbiai lázadókat támogatni. 06/07/2020
Cult Egy kiállítás brazíliai képei Bretagne-ban Latin-Amerika, azon belül is Brazília és az Amazonas a témája a bretagne-i La Gacilly-ben megrendezett fotófesztiválnak, amely fotóriporterek munkáit mutatja be. 06/07/2020
Horvátország Akár kisebbségi kormány is alakulhat a horvát választások után. A horvát ellenzék vezetője bejelentette lemondását, miután pártja, a szociáldemokraták által vezetett Restart koalíció nem tudott győzni. 06/07/2020
Európai hírek Az új dzsihadista generáció kialakulását előznék meg A dzsihadista hátterű állampolgárok visszafogadása mindegyik országban komoly dilemmát okoz, azonban későbbi biztonsági kockázatot jelenthet, ha az érintett kormányok nem teszik meg. 06/07/2020
Uzlet Európa is kihátrál a Huawei mögül Több ország is fontolgatja az együttműködés korlátozását. 06/07/2020
Kína Sarkára állt a Facebook, nem szolgáltat adatot a kínai kormánynak A közösségi oldal vezetése közölte, hogy addig nem adja ki egyetlen felhasználója egyetlen adatát sem Pekingnek, amíg át nem tanulmányozta az új nemzetbiztonsági törvényt. 06/07/2020
Cinema Búcsúzik a filmes és a zenei világ Ennio Morriconétól Allessandro Avatteneo: "Morricone elég bátor volt ahhoz, hogy a szimfonikus zenekart elektromos gitárokkal, füttyszóval, és szokatlan népi hangszerekkel engedje össze." 06/07/2020
Libanon A kormány ellen tüntettek a libanoni taxisok Október óta a libanoni font 80 százalékot veszített értékéből az amerikai dollárral szemben. 06/07/2020
Világ Laura Codruța Kövesi: a törvény előtt mindenki legyen egyenlő Az európai főügyész első tévéinterjúját brüsszeli tudósítónknak adta. Azt mondta, bár Magyarország nem csatlakozott a szervezethez, nemzetközi bűncselekmények esetén magyarok ellen is eljárhatnak. Interjú. 06/07/2020
Szerbia Kórházzá alakítják a belgrádi Štark Arénát a Covid-betegeknek A szerb főváros vezetése az egyre romló járványhelyzet miatt döntött így. Első körben 500 ágyat készítenek elő az enyhébb tünetekkel rendelkező koronavírus-fertőzötteknek. 06/07/2020
Egyesült Királyság Johnson is az egészségügyi dolgozókat ünnepli Egész Angliában tisztelegnek a nővérek és orvosok előtt 06/07/2020
No Comment Idegenvezetők demonstráltak a Louvre előtt Több támogatást szeretnének a koronavírus miatt kieső bevételek miatt. 06/07/2020
Sorozatok Hogy lehet ellenőrizni a Covid-19 teszteket? Együttműködésben a The European Commission Melyek a legrelevánsabb járványügyi adatok? Európai kutatók a Közös Kutatóközpontban (Joint Reseach Centre) azon dolgoznak, hogy választ találjanak az új kihívásokra. 06/07/2020
Sport Futás: 14 hegycsúcs egy nap alatt Két francia extrém sportoló teljesítette a saját maguk elé kitűzött célt. 06/07/2020
Európai hírek Napokon belül dönthetnek az ún. "mobilitási csomagról" A kelet-európai, alacsonyabb bérekért dolgozó szállítmányozási munkavállalók ellehetetlenítik a nyugat-európai sofőröket. A belga kamionosok csaknem két évtizede egyre rosszabb helyzetben vannak - erről beszélt egyikük az Euronews-nak. 06/07/2020
Smart Regions Hegyekben lakni nem feltétlenül egyenlő a teljes izolációval Együttműködésben a the European Commission A MisMI teljes költségvetése 1.8 millió euró. Ebből 1.5 millió az EU kohéziós alapjából származik. Csaknem ötezer ember részesült belőle közvetlenül, több tízezren közvetetten. A projekt lefedi a franciaroszági Tarentaise-t és az olaszországi Valle d'Aostát. 06/07/2020
Franciaország Vizsgálat indul a francia válságkezelő miniszterek ellen Már a francia főügyész foglalkozik a koronavírus-járvány alatti maszkhiány ügyével. A járvány kezelése miatt körülbelül kilencven panaszt nyújtottak be a döntéshozók ellen, ebből a Köztársasági Bíróság kilencet már befogadott. 06/07/2020
Amerikai Egyesült Államok Warren Buffett újabb szenzációs üzlete Az amerikai milliárdos megvette a Dominion Energy teljes földgázhálózatát azután, hogy a Dominion és a Duke Energy bejelentette, mégsem építi meg az atlanti-óceáni partvidékre tervezett vezetékrendszerét, ami miatt évek óta perben állt környezetvédőkkel. A pert megnyerte, de a projektet visszavonta. 06/07/2020
Amerikai Egyesült Államok Bolton: Trump jobban hallgat a tévére, mint tanácsadóira Trumpot az észak-koreai csúcstalálkozóra a Fox News műsorvezetője kísérte el, miközben az elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját Mongóliába küldte. 06/07/2020
Olaszország Szíriai és olasz muzsikusok összhangja Paestumban A polgárháború sújtotta Szíriáért tartottak jótékonysági hangversenyt a dél-olaszországi Campaniában található romvárosban, Paestumban. Beethoven dallamai, a szeretet, a humánum himnusza szíriai és olasz zenészek előadásában különösen erős üzenettel bír. 06/07/2020
Irán Visszaveti Irán atomprogramját a natanzi tűzeset Natanz kormányzója korábban azt mondta, hogy nem történt komoly baj, a múlt hét második felében támadt tűz nem rongálta meg a létesítmény lényegi részeit. De az iráni atomhatóság szóvivője most közölte, hogy fontos berendezések semmisültek meg. 06/07/2020
Egyesült Királyság Étlen-szomjan, de túlélte a 8000 km-es utat a kolumbiai béka Egy banánszállítmányban bukkantak a kétéltűre Walesben. Elképesztő módon képes lelassítani anyagcseréjét – így élte túl a hosszú utat. 06/07/2020
Cult Újra kinyitott a Louvre A látogatóknak kötelező a maszkviselés, és előre meghatározott útvonalakon kell haladniuk. 06/07/2020
Kína Bubópestis miatt rendeltek el készültséget egy kínai városban Bayannurban ápolnak egy beteget bubópestis gyanújával, a városvezetés komolyan veszi a kórház jelentését. A pestis ma már gyógyítható betegség, világszerte előfordul, de halálos lehet, ha a beteg nem kap időben antibiotikumot. 06/07/2020
Norvégia Nem találja a nyár Norvégiát Hidegfront zúdult Norvégiára, hóval és jéggel megtoldva, pedig máskor ilyenkor 25 Celsius fok is szokott lenni. 06/07/2020
Spanyolország Koronavírus: újabb vesztegzár Spanyolországban Galíciában több mint 70 ezer ember csak munkavégzés céljából hagyhatja el az otthonát. 06/07/2020
Magyarország Koronavírus: négyszer több gyógyult, mint beteg Napok óta nincs újabb áldozata a járványnak. 06/07/2020
Törökország Nem szavazok rád – üzeni a Z-nemzedék Erdoğannak Törökországban a hatalom minden erejét az idősebb, konzervatív és vidéki lakosság megszólítására fordítja, holott az első szavazóknak lesz kulcsszerepe a 2023-as választásokon. 06/07/2020
Cult Ennio Morricone, a filmzene Mozartja (1928-2020) Az elmúlt hét évtizedben több mint 400 művet komponált a mozi és a televízió számára. 06/07/2020