NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Győzelem Napja: veteránok nélkül emlékezik Európa

Virus Outbreak Russia
Virus Outbreak Russia Szerzői jogok Alexander Zemlianichenko/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved
Írta: Rita Konya
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 75. évfordulóra tervezett, a szokottnál is nagyszabásúbb tömegrendezvényeket mindenütt törölték, a megemlékezés főszereplőinek számító háborús veteránok pedig otthon maradtak, hiszen életkoruknál fogva kiemelten veszélyeztetettnek számítanak.

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások a győzelem napi megemlékezések forgatókönyvét is átírták, pedig idén van a 75. évfordulója a második világháború európai befejeződésének, ezért a kontinensen a szokásosnál is nagyszabásúbb ünnepléseket terveztek volna.

HIRDETÉS

Az európai országok vezetői ehelyett visszafogott ceremóniákon emlékeztek meg a VE Day-ről, hiszen a legtöbb helyen még javában érvényben vannak a járvány miatt hozott korlátozó intézkedések.

Az Egyesült Királyságban kétperces néma csenddel adóztak a világégésben elesettek emléke előtt, a nap folyamán a királynő mond majd beszédet a televízióban.

A német kancellár, Angela Merkel és a francia elnök, Emmanuel Macron is visszafogott ceremónián emlékezett, üres terektől, utcáktól körülvéve, az őket kísérő kisszámú küldöttségek tagjai is tisztes távolságban álltak egymástól.

Az ilyenkor szokásos tömegrendezvényeket mindenütt törölték, a megemlékezés főszereplőinek számító háborús veteránok pedig otthonaikban vannak, hiszen életkoruknál fogva kiemelten veszélyeztetettnek számítanak.

MTI/MTVA
A győzelem napja Oroszországban - főpróbaMTI/MTVASzergej Ilnyickij

Hasonlóan visszafogott emlékezések várhatók majd az egykori szovjet tagköztársaságokban is szombaton: Oroszországban, Ukrajnában, Fehéroroszországban sem lesznek tömegrendezvények.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a 75. évforduló alkalmából különösen nagyszabású ünnepre készült, több mint 15 ezer katona részvételével, és ott lett volna a francia és a kínai államfő is, ám az eseményt bizonytalan időpontra halasztották a járvány miatt. Helyette Putyin a Vörös tér melletti világháborús emlékműnél virágokat helyez majd el szombaton, míg az orosz légierő gépei bemutatót tartanak.

MTI/MTVA
A győzelem napja Fehéroroszországban, a légiparádé főpróbájaMTI/MTVATaccjana Zenkovics

1945. május 9-e első perceiben írták ünnepélyesen a hitleri Németország hadserege, a Wehrmacht feltétel nélküli megadásáról szóló nyilatkozatot, amely már május 8-án éjjel 23 órakor életbe lépett, ezzel a második világháború - az európai hadszíntéren - véget ért.

Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.
EISENHOWER, Dwight D.Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved.-

Az antifasiszta koalíció teljes győzelmével végződő második világháború volt az első, a Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktus, amelyben 61 állam (az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt.

40 ország területén és az összes óceánon folytak a harcok, 110 millió katona állt fegyverben. A katonai áldozatok számát 27 millióra, a civilekét 25 millióra teszik.

AP1945
A II. világháborús német kapituláció évfordulójaAP1945-
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az első világháború áldozataira emlékeztek Európa-szerte

Csendes megemlékezés Európa-szerte

Tragédiává változott az ünnep Kansasban – egy ember meghalt