rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Donald Trump is részt vett az abortuszellenes felvonuláson

euronews_icons_loading
Donald Trump is részt vett az abortuszellenes felvonuláson
Szerzői jogok  AP   -   J. Scott Applewhite
Betűméret Aa Aa

Donald Trump amerikai elnök is részt vett a Washingtonban tartott éves abortuszellenes tüntetésen. Ez az első alkalom, hogy hivatalban lévő elnök megjelenik és beszédet mond az eseményen. Mike Pence alelnök 2017-ben vonult a tömeggel. A Menet az életért demonstrációt 1973 óta tartják, ekkor legalizálták az abortuszt az Egyesült Államokban.

Donald Trump beszédet is mondott a több ezer résztvevőnek. Kiemelte, hogy a meg nem született gyermekeknek még soha nem volt ilyen erős védelmezőjük a Fehér Házban. Az elnök megragadta az alkalmat, hogy néhány rossz szót szóljon az ellenzéki demokrata pártról. Úgy fogalmazott, hogy a demokraták a lehető legradikálisabb pozíciót vették fel az abortusszal kapcsolatban, amit az ország évek, sőt évszázadok óta nem látott.

Az elnökválasztásra készülve Donald Trump aktivistái kihasználták a lehetőséget és támogató szórólapokat és táblákat osztogattak a demonstráción résztvevőknek.

Közben a Capitoliumban folytatódott az elnök leváltását célzó alkotmányos vádemelési eljárás szenátusi szakasza.