rendkívüli hír

Elfogadták az ellenzék által szájzár törvénynek nevezett módosításokat a parlamentben

Elfogadták az ellenzék által szájzár törvénynek nevezett módosításokat a parlamentben
Szerzői jogok
MTI/Illyés Tibor
Betűméret Aa Aa

Kormánypárti képviselők kezdeményezésére módosulnak az Országgyűlés működését érintő törvények és a házszabály is. Mindkét módosítást 135 igen szavazattal, 54 nem ellenében fogadták el kedden.

A jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők: a legsúlyosabb esetben 24 ülésnapra vagy 60 naptári napra lehet kitiltani egy képviselőt (fizikai erőszak alkalmazásakor vagy azzal való fenyegetéskor), illetve hathavi fizetésmegvonással is büntethető.

Változtak a képviselőkre vonatkozó szabályok a Parlament területén kívül is.

Eszerint a képviselők csak előzetesen egyeztetett módon kérhetnek majd tájékoztatást a közigazgatási szervektől, közintézményektől. Eddig ezt megtehették előzetes tájékoztatás nélkül.

Az egyik előterjesztő Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője a parlamentben az elmúlt időszakban történt "példátlan durvaságokkal" indokolta a módosítást. Példaként a tavaly december 12-i ülésnapot említette, amikor ellenzéki képviselők a túlóratörvénynek nevezet törvénymódosítás elfogadását próbálták megakadályozni azzal, hogy nem engedték a levezető elnököt a pulpitusra, majd a továbbiakban is zavarták az ülést.

Említette Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő közelmúltbeli akcióját is, amikor három táblával jelent meg az ülésteremben, ebből az egyiken egy trágár szó is szerepelt. A másik kettőre az volt írva, hogy „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”, illetve, hogy „Stop propaganda, stop korrupció!”.

A frakciókra vonatkozó szabályok úgy változnak, hogy nehezebb dolga lesz az ellenzéki pártoknak, ha a 2022-es országgyűlési választásokon közös listán indulnának, hasonló összefogással, mint az október 13-ai önkormányzati választások sikeres stratégiája. A független képviselők pedig ezután nem ülhetnek be egy frakcióba, ahogy a Liberális Párt politikusa, a Demokratikus koalíció frakciójához csatlakozó Bősz Anett tette, a módosítás előtti utolsó pillanatban.

A Párbeszéd az Alkotmánybírósághoz fordul

A Párbeszéd arra kéri az Alkotmánybíróságot, hogy semmisítse meg az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő törvények valamint a házszabály kedden elfogadott módosításait.

"A szájzár törvénynek az lényege, hogy újból megfélemlítse az ellenzéki képviselőket" és megtiltsa nekik, hogy kritizálják a kormány működését" - mondta Szabó Tímea, a párt társelnöke.

"A Fidesz egyoldalúan nyújtotta be az országgyűlési törvény és a házszabály módosítására irányuló javaslatát. Egy demokráciában többek között ilyen kérdésekről sem dönthetne a hatalom az ellenzék megkérdezése nélkül, ez az ellenzéki képviselők jogainak teljesen nyílt és diktatórikus korlátozása" - írta a Demokratikus Koalíció (DK) a közleményében.

A DK országgyűlési képviselői ezért az új szabályok szellemiségére utalva szavak nélkül, hátat fordítva tiltakoztak az országgyűlési törvény és a házszabály módosítása ellen, majd kivonultak az ülésteremből.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.