Portugália: a bal döntő súlya

Portugália: a bal döntő súlya
Írta: Németh Árpád

A baloldali megoldás nem volt szokványos, ezért az ellenzék „tákolmánynak” csúfolta.

Catarina Martins, a baloldali blokk és Jerónimo de Sousa, a portugál kommunisták vezetője négy éve vállalta, hogy segíti a szocialisták kormányzását.

Ez többséget jelentett a szociáldemokraták és a néppárt jobboldali koalíciójával szemben, amely 2015-ben mellesleg megszerezte a szavazatok többségét.

A baloldali megoldás nem volt szokványos, ezért az ellenzék „tákolmánynak” csúfolta.

2011 óta Catarina Martins a baloldali blokkot az ötödikről a harmadikra emelte a politikai erők sorában.

2015-ben a pártja minden idők legjobb parlamenti eredményét könyvelte el. Ezzel – a szocialistákkal együtt – megszakíthatta a jobboldal uralmát.

Catarina olykor heves vitát folyatott António Costa miniszterelnökkel, de a lényeges pillanatokban mindig mellé állt.

A blokk most is döntő súllyal bír a portugál politikai mérlegen.

A kommunistákat Jerónimo de Sousa vezeti.

Az ország negyedik meghatározó politikai ereje, de most a blokk mögött. A kommunisták sosem tartották magukat a kormányzó koalíció részének. Csak a közös érdekek kovácsolták őket össze a jobboldal alternatívájaként.

A kormányzás támogatását most sem veti el a kommunista párt, de Jerónimo de Sousa irányításával fontosabbnak tartja a dolgozók jogait, az egészségügyi alapellátását és a lakhatási gondok megoldását.

kapcsolódó cikkek