Bíróságon a halálos gyógyszer forgalmazói

Bíróságon a halálos gyógyszer forgalmazói
Írta: Magyar Ádám

A cukorbetegeknek készült, de a fogyni akarók által is szedett Mediatornak legkevesebb ötszáz áldozata lehet Franciaországban.

Elkezdődött a több száz ember halálával összefüggésbe hozott Mediator gyógyszer forgalmazóinak pere Franciaországban. A cukorbetegek és magas koleszterinszinttel küzdők részére készült tablettát évtizedeken át használták fogyasztószerként is, annak étvágycsökkentő hatása miatt. A Servier gyógyszergyár azután sem állt le a forgalmazásával, hogy kiderült, komoly egészségügyi kockázattal jár a Mediator szedése.

„Ez nem gyógyszer, hanem méreg. A Servier tisztában volt ennek a méregnek a hatásával, de mégis a piacon tartotta harminchárom éven keresztül. Egyszerűen elfogadhatatlan, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek Franciaországban” - mondta a Mediator egyik áldozatának lánya.

Az ügy tárgyalása várhatóan legalább fél évig fog tartani, és az állam felelőssége is felmerül benne. Egy korábbi vizsgálóbizottság szerint a Francia Egészségügyi Hatóság „megmagyarázhatatlan toleranciával" állt hozzá a gyógyszerhez, és így gondolja a felperesek egyik ügyvédje is:

„A vizsgálólaboratórium szándékosan hazudott, és eltitkolta a Mediator veszélyes mellékhatásait. Ezért indult ez az eljárás. És emellett azért is, hogy megmutassuk, nem csak a laborok hibáztak, az egészségügyi hatóságokat is felelősség terheli.”

A Mediatort végül 2009-ben vonták ki a forgalomból. A szakértők szerint legkevesebb ötszáz ember halálát okozta, és hosszú távon még további kétezer áldozata lehet.

kapcsolódó cikkek