NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Útmutatókkal az élelmiszerpazarlás ellen

A kép illusztráció
A kép illusztráció Szerzői jogok MTI/Nyikos Péter
Szerzői jogok MTI/Nyikos Péter
Írta: Euronews és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek jelentős része megelőzhető lenne.

HIRDETÉS

Az élelmiszerhulladékok keletkezésének megelőzését, mérséklését segítő útmutatókat állított össze a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatala (Nébih) Maradék nélkül című programjának négy munkacsoportja.

A segédleteket a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor szereplőinek készítették, és ingyen letölthetőek a Maradék nélkül című program honlapjáról.

Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek jelentős része megelőzhető lenne.

Bár a Magyarországon keletkező élelmiszerhulladékok jelentős hányada a háztartásokban termelődik, ennek ellenére fontos, hogy az élelmiszerlánc minden szereplője részt vegyen az élelmiszerpazarlás mérsékléséért folytatott küzdelemben.

A Nébih három éve indította el a Maradék nélkül elnevezésű programját, amelynek fókuszában a hazai élelmiszerpazarlás mérséklése áll. A programot az Európai Bizottság is támogatja a LIFE környezetvédelmi alprogramján keresztül.

Az élelmiszer-vállalkozások képviselői a kezdetektől részt vettek a program céljainak meghatározásában és megvalósításában, saját gyakorlatias szempontjaik megosztásával is segítve a folyamatot. Az élelmiszeripar és a kereskedelem képviselői mellett a kutatóintézetek, egyetemek képviselői is szerepet vállaltak a munkában – írja a Nébih közleményében.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Jóval több élelmiszert dobnak ki a világon, mint korábban gondolták

7,5 milliárd forintnyi ételt mentett meg és adott rászorulóknak tavaly a magyar Élelmiszerbank

A vagyon harmada a felső 1 százalék kezében van Magyarországon