26 augusztus 2019 | Euronews
Keresési eredmények 41 Találatok
-
Olaszország Olaszország: új fejezet a kormányválságban Megegyezés közeli állapotban az 5 Csillag Mozgalom, és a Demokrata Párt. Guiseppe Conte ismét miniszterelnök lehet -
Világ Brazília: nem érzékelhető még a hatalmas katonai akció a tüzek ellen A brazil elnök bejelentette, hogy beveti a katonaságot, de az Euronews helyszíni tudósítója nem tapasztalt látványos változást a korábbi hetekhez képest. -
Sport Írek nyernek és vezetnek a Vueltán A szakaszt Sam Bennett nyerte, összetettben Nicolas Roche vezet. -
Uzlet Németország recesszióval néz szembe Erre figyelmeztetett egy német gazdaságkutató intézet szakértője. Elemzők enyhébb visszaesést vártak. -
Sport Japán diadal a cselgáncs őshazájában A japán cselgáncsozók taroltak. -
Ausztria 19 éves, az Iszlám Államhoz csatlakozott osztrák lány két árváját fogadja vissza Ausztria Ez az első eset, hogy az osztrákok dzsihadista család gyerekeit fogadják vissza az országba. -
No Comment Idén is karnevál van Notting Hillben Két napon át tart, a Karib-térségből származó londoniak szervezik, központi eseménye a zenés-táncos felvonulás. -
Világ Oroszország: radioaktív gázfelhő miatt nőtt meg a háttérsugárzás Megnőtt a háttérsugárzás radioaktív gázfelhő miatt, a szeverodvinszki robbanás után Oroszországban -
Brazília A brazil elnök "súlyosan tiszteletlen" megjegyzést tett a francia elnök feleségére Macron szerint ez rendkívül szomorú, és reméli, hogy a brazilok hamarosan olyan elnököt választanak, aki tud viselkedni. -
Románia Felbomlott a román kormánykoalíció Kilép a kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége -
Görögország Az összes tőkekorlátozást feloldották Görögországban Eleinte csak 60 eurót vehetett fel készpénzben egy ember, de a kezdeti szigor után a legtöbb korlátozást fokozatosan feloldották, kivéve a külföldre utalások limitjét. A döntéssel most ezt is megszüntették. -
Bosznia-Hercegovina Embertelen körülmények között rekedtek menedékkérők Boszniában a horvát határon Amióta Magyarország hermetikusan lezárta déli határát, a menekültek főleg Bosznián keresztül próbálják megközelíteni az uniós Horvátországot. Mivel a határátlépés egyre lehetetlenebb vállalkozás, már több ezren rekedtek menekülttáborokban Boszniában. -
Amerikai Egyesült Államok A francia elnök iráni-amerikai találkozóról beszélt a G7-csúcson Nagyon reméli, hogy Roháni elfogadj a meghívást, és már a következő hetekben sor kerül a találkozójukra Trumppal. -
Csehország Babis: "A V4-ek erős blokk" Babis sikeresnek tartja az EU csúcspozícióiról folytatott közelmúltbeli tárgyalásokat, és ebben kiemelt szerepet tulajdonít a V4-eknek. -
Magyarország Sting után Bryan Adams koncertezik ingyen a Hősök terén A világsztárt a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából hívták meg. -
Uzlet Kína-USA vámháború: 11 éves mélypontra zuhant a kínai jüan Rekordszintre gyengült a kínai jüan az USA-Kína vámháború eszkalálódása után -
Sport Martin Fuchs nyerte a díjugrató EB-t Az utolsó napig vezető vetélytársa szinte az utolsó akadálynál hibázott. -
Explore Dubaj múzeumai A kávénak és a Koránnak is van múzeuma az öbölmenti emirátusban. -
Sport McIlroy tornát és 15 millió dollárt nyert A FedEx-kupát eddig csak Tiger Woodsnak és Rory McIlroynak sikerült megnyernie kétszer. -
Európai hírek Leválthatják a 600 éves belga figurát, mert fekete arca miatt túlságosan rasszista? A fesztivál főszereplője miatt a helyi gyerekek tartanak a feketéktől - állítják a jogvédők. A szervezők szerint nincs szó rasszizmusról. -
Sorozatok Szennyvíztisztító algáké a jövő? Az olasz kutatók célja, hogy az európai gyártelepek közelében újabb és újabb algakultúrákat termesszenek, kitaposva az utat egy körforgásos gazdaság irányába. -
Magyarország Magyar-indiai filmipari együttműködés A vízgazdálkodás, a napenergia és a gyógyszeripar is fókuszban volt a két ország külügyminiszterének budapesti megbeszélésén. -
Amerikai Egyesült Államok Washington újabb Oroszország elleni szankciókat élesített Moszkva szerint semmit sem fognak érezni a korlátozásból. -
Franciaország Azonnali, 20 millió eurós segélyt nyújtanak az esőerdőt pusztító tűz megfékezésére a G7-ek Macron elnök hosszasan beszélgetett a témáról Trumppal, aki szintén támogatja a kezdeményezést. -
Aktuális utazási hírek Sanya: a turistacsalogató "kínai Hawaii" Sanya tengerpartja és hegyvidéke mágnesként vonzza a turistákat. A kínai Hajnan-sziget felejthetetlen kulturális élményeket is kínál. -
No Comment Párizs felszabadulásának 75. évfordulóját ünnepelte A náci megszállás alóli felszabadulás 75. évfordulóját ünnepelte Párizs. -
Világ Zaríf biarritzi látogatása segítheti az iráni nukleáris rendezést Roháni szerint akkor is meg kell próbálni tárgyalni, ha csak 10-20 százalék az esély a sikerre. -
Világ Ismeretlen vevőnek adták el az iráni tankerről az olajat Eladta Irán az olajat arról a tankerről, amelyet korábban Gibraltárnál feltartóztattak. A hírt az iráni kormány szóvivője közölte. -
Európai hírek Körvonalazódik az új bizottság összetétele Trócsányi Lászlóra bizonyosan nehéz meghallgatás vár majd Brüsszelben -
Svájc Védetté tettek számos cápafajt Remélhetőleg belőlük már nem lesz leves. -
Kolumbia Gomba pusztítja a dél-amerikai banánföldeket A banántermesztőket régóta kérik a tudósok, hogy ne csupán egyetlen fajtára, a Cavendishre alapozzák üzletüket. Korábban a Big Mike fajta volt elterjedt, de az ötvenes években az ültetvényeket megtámadta ugyanaz a gomba, ami most pusztít a földeken. -
No Comment Így néz ki a leégett erdő helye Így néz ki a tűzben felperzselődött őserdő helye az Amazonas vidékén. -
Brazília Gyors cselekvést követelnek az őserdőért tüntetők Az amazonasi esőerdő védelmét követelték tüntetők vasárnap a Rio de Janeiróban. -
Oroszország Tűzijáték-fesztivál Kalinyingrádban 6 országból hívtak meg tűzijáték-koreográfusokat, akiknek 15 percük és 2000 bombájuk volt arra, hogy megmutassák mit tudnak. -
Cult Zaklatási botránya ellenére is hatalmas ovációval fogadták Placido Domingót Ausztriában A színpadon nem a múlt számít, csak a tehetség. -
Szíria Drónok harca Libanoni sajtóértesülések szerint hétfőn hajnalban Izrael újabb drónos légicsapást hajtott végre a libanoni-szíriai határtérségében. Vasárnap két drón zuhant Bejrútban a Hezbollah radikális síita milícia médiaközpontjára, és két azonosítatlan drón végzett két iraki milicistával a szíriai határon. -
Németország Tüntetések Chemnitzben Chemnitzben egy évvel ezelőtt augusztus 26-án egy 24 éves szír menedékkérő leszúrt egy 35 éves kubai származású német állampolgárt. A gyilkosság akkor heves indulatokat váltott ki a város lakóiból. Most az egy évvel ezelőtti eseményekről emlékeztek meg. -
Franciaország A G7 találkozó, ahol sokkal több vélemény találkozott, mint 7 Olyan témák is terítékre kerültek, mint az esőerdők védelme, vagy a társadalmi egyenlőtlenségek. -
Kína 12 éves tüntetőt is őrizetbe vettek Hongkongban A hétvégén összesen 65 tiltakozó került a hatóságok kezére. -
Brazília Erdőtüzek világszerte Miközben a hírekben az dél-amerikai védekezés kiemelt helyen szerepel, az afrikai és észak-amerikai erdőtüzekkel keveset foglalkozik a világpolitika. Angolában és a Kongói Demokratikus Köztársaság területén is hatalmas tüzek vannak. Ma már csaknem akkora területen ég az erdő, mint Dél-Amerikában. -
Magyarország Sziget: ennyibe került a fesztivál területének bérlése A fesztivál szervezői 125 millió forintot fizetnek Budapestnek és a III. kerületnek. Ennek az összegnek több mint a kétszeresét fordítják a Hajógyári-sziget fejlesztésére.