NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Sziget: ennyibe került a fesztivál területének bérlése

Sziget: ennyibe került a fesztivál területének bérlése
Szerzői jogok MTI/Sóki Tamás
Írta: Pálfi Rita és MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A fesztivál szervezői 125 millió forintot fizetnek Budapestnek és a III. kerületnek. Ennek az összegnek több mint a kétszeresét fordítják a Hajógyári-sziget fejlesztésére.

HIRDETÉS

Idén több mint 125 millió forintot fizet Budapestnek és a III. kerületnek a Sziget fesztivál. Ez az összeg a közterület-használatért felszámított díjból és az idegenforgalmi adóból tevődik össze. A szervezők a következő öt évben több mint 300 millió forintból fejlesztik a Hajógyári-szigetet - írja hétfői számában a Világgazdaság a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. tájékoztatása alapján.

A hivatalos statisztika szerint az augusztus 7-13. között lebonyolított rendezvényre 529 ezren látogattak ki, ami elmarad a tavalyi 565 ezer fős rekordtól. A Sziget költségvetése a szervezők tájékoztatása szerint 2019-ben meghaladta a tízmilliárd forintot. A Nagyszínpadon fellépő előadókra 500 millió forinttal többet költöttek, mint tavaly.

A Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. kifejezetten jó évet zárt tavaly: árbevétele a 2017-es 12,53-ról 15,66 milliárd forintra nőtt. A 2018-as adózott eredménye 1,42 milliárd forint volt, ezt teljes egészében osztalékként fizették ki. Ezen számok tükrében a Hajógyári-sziget bérleti díja elhanyagolható kiadás - írja a lap.

Vető Viktória sajtófőnök a Világgazdaságnak arról is beszélt, hogy a Sziget a következő ötéves periódusra 300 millió forintos beruházási vállalást tett a Hajógyári-szigetet érintően, de arra nem tért ki, hogy ez milyen fejlesztéseket takar.

Elmondta, hogy a fesztivál területén szeptember elején kezdődnek meg a helyreállítási munkálatok, amelyek időjárástól függően két-három hetet vesznek igénybe, és nagyjából nettó 25 millió forintnyi ráfordítást igényelnek.

Az óbudai önkormányzat jelezte: a szemét eltakarítását, valamint a zöldterület helyreállítását teljes egészében a szervezők finanszírozzák, a folyamatnak legkésőbb szeptember 30-ig be kell fejeződnie.

A Sziget fesztiválra több mint száz országból érkeztek látogatók, idén másodszor az Egyesült Királyságból jöttek a legtöbben, Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország a következő a listán. A fesztiválozók 53 százaléka volt magyar.

A III. kerület a zajhatár túllépéséért eljárást indított a Szigettel szemben az idén. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata azt közölte a rendezvény alatt, hogy idén a korábbi évekhez képest több lakossági panasz érkezett, amelyek szerint az elmúlt éjszakákon tűzijáték hangját is hallani lehetett (a nagy utcaszínház 23 óra után kezdődő előadásának része volt a tűzijáték).

További források • Világgazdaság

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Antifa-per: a bíróság nem engedte, hogy Ilaria Salis házi őrizetbe kerüljön

Orbán Viktor és Polt Péter lemondását követelte a tömeg Magyar Péter tüntetésén

Rogánék kihúzatták magukat a Schadl-ügy vádiratából, mondja Varga Judit Magyar Péter hangfelvételén