rendkívüli hír

19 éves, az Iszlám Államhoz csatlakozott osztrák lány két árváját fogadja vissza Ausztria

KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ!!
KÉPÜNK CSUPÁN ILLUSZTRÁCIÓ!! -
Szerzői jogok
MTI/EPA/Maysun
Euronews logo
Betűméret Aa Aa

Ausztria hazatelepíti egy az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott ozstrák lány két árváját, akik jelenleg a szíriai el-Holban lévő, menekültek számára kialakított táborban laknak - jelentette be az osztrák külügyminisztérium hétfőn.

"Úgy döntöttünk, hogy a két árvát hazahozzuk, jelenleg folynak az előkészületek. (...) Ők az első (Ausztria által) hazatelepített gyerekek a térségben" - közölte Peter Guschelbauer külügyi szóvivő.

A két - másfél, illetve hároméves - gyermeket Bécsben élő nagyanyjuknak adják át egy osztrák bíróság döntése alapján. DNS-teszt segítségével is megállapították a rokonságot az árvák és a nagymama között.

A gyermekek osztrák anyja, aki 2014-ben, csupán 15 évesen csatlakozott az Iszlám Államhoz, feltehetően már nincsen életben. A két árvát a kurd hatóságok ellenőrzése alatt álló el-Holban találták meg.

Az el-holi táborban, ahol több mint 70 ezren zsúfolódnak össze, a kurd hatóságok szerint feltehetően mintegy 12 ezer külföldi van - 4000 nő és 8000 gyermek.

Diplomaták szerint valószínűleg legalább három osztrák gyereket telepítenek haza.

Az Iszlám Állam "kalifátusának" márciusi összeomlása után a nemzetközi közösség szembetalálta magát a Szíriában és Irakban elfogott vagy megölt dzsihadisták családja hazatelepítésének gondjával.

Eddig az IÁ-val kapcsolatban állók befogadása ellen ódzkodó nyugati országok - Belgium, Franciaország és Németország - fogadtak vissza kisszámú embert.

Üzbegisztán, Kazahsztán és Koszovó többtucatnyi honfitársát fogadta vissza.

Több civil szervezet bírálja rendszeresen az északkelet-szíriai táborokban uralkodó feltételeket.

Az Euronews többé nem érhető el Internet Explorer-rel, ez a böngésző ugyanis nem támogatja a legújabb technikai fejlesztéseket. Arra kérjük, használjon más keresőt, mint amilyen az Edge, Safari, Google Chrome vagy Mozilla Firefox.