NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Több Soros-szervezet is tiltakozik Hidvéghi alelnöksége ellen

Több Soros-szervezet is tiltakozik Hidvéghi alelnöksége ellen
Szerzői jogok MTI/Koszticsák Szilárd
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

23 európai országból kéri több mint 200 civil szervezet, hogy ne a Fidesz volt kommunikációs igazgatója legyen a néppárti jelölt a LIBE vezetőségébe.

HIRDETÉS

Ahogy arról a múlt héten beszámoltunk, a parlamenti szakbizottsági alelnöki tisztségre jelölt 5 fideszes EP-képviselő közül csak kettőt, Gál Kingát és Deutsch Tamást választották meg. A többiek esetében elnapolták a döntést. Az európai civil szervezeteket tömörítő csoport, a European Civic Forum nyílt levélben kérte, hogy Hidvéghi Balázst ne válasszák meg az Európai Parlament Állampolgári jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) alelnöki pozíciójára.

Hidvéghi Balázs a Fidesz volt kommunikációs igazgatója esetében az történt, ami a szélsőjobboldali frakció politikusaival : ellenjelöltet indítottak vele szemben. Ez azért igencsak szokatlan, mert eddig a szakbizottság vezető posztjaiban a pártok a d’Hondt formula alapján egyeztek meg, hogy arányosan kerüljön pozícióba politikus a frakciókból. Ezt rúgta fel a négy legnagyobb frakció az Identitás és Demokrácia jelöltjeivel szemben. A szociáldemokraták, a Renew Europe frakció és a zöldek pedig Hidvéghi Balázzsal, az Európai Néppárt jelöltjével szemben támogatnák a zöldek jelöltjét. Múlt héten a szociáldemokrata és a liberális-centrista frakció is azt közölte, hogy nem támogatják.

Európai és magyar civil szervezetek mellett a felhívást aláírta belga, bolgár, cseh, dán, észt, francia, holland,horvát, lett, lengyel, litván, macedón, német, olasz, orosz, portugál, román, spanyol, szerb, szlovák és szlovén szervezet is. Azaz 23 európai országból, köztük 18 EU tagállamból.

Az aláírók közt van több Soros György által alapított szervezet is a balti államokból (a lett Foundation for an Open Society DOTS, a litván Open Lithuania foundation és az észt Open Estonia Foundation), illetve a szlovák Open Society Foundation.

A legtöbb aláíró szervezet a kedd reggeli állás szerint lengyel (44), illetve román (41). Lengyelországból például a WWF is csatlakozott. Az aláírók névsora folyamatosan bővül, ide kattintva lehet a listát megnézni.

Az aláírók között egyelőre két magyar szervezet van, a Civil Kollégium Alapítvány és a Magyarországi Európa Társaság.

Hidvéghi Balázs: a LIBE a leginkább bevándorláspárti bizottság, ez látszott is a szavazáson

Az Euronews brüsszeli tudósítója megkérdezte a fideszes politikust a bizottság döntésének elhalasztásáról. Hidvéghi nem érzete vereségnek a történteket. Azt mondta, hogy az ő felhatalmazása világos, fel kell lépnie a bevándorlás ellen, és a LIBE a leginkább bevándorláspárti bizottság, szerinte ez látszott a szavazáson is.

Lejárató kampány, 7-es cikkely szerinti eljárás

A civil szervezetek Hidvéghi személyét azért találják problémásnak, mert a Fidesz egyik kommunikációs vezetőjeként különösen sokat hallatta a hangját lejárató kampányokban az ellenzékkel, a civil szervezetekkel és a kritikus újságírókkal szemben.

Sajnálatukat fejezték ki, amiért a Néppárt az éppen felfüggesztés alatt álló tagpártjából jelölt egy politikust erre a fontos pozícióra. Szerintük a magyar kormánypárt politikája számos ponton teljesen ellentmond a szakbizottság céljaival, ezért nem szabad fideszes képviselőt alelnöki pozícióhoz juttatni a testületben.

A kifogásolt politikai lépések között említik az állampolgári jogok korlátozását (köztük a gyülekezési jogét), a civil szervezetek elleni intézkedéseket és lejárató kampányokat, az akadémiai- és szólásszabadság csorbítását és a jogállam gyengítését. Felidézik, hogy Magyarország ellen a hetes cikkely szerinti eljárás zajlik.

A civil szervezetek azt kérik az EPP-től, hogy a köztük lévő bizalom megtartása érdekében gondolják át a döntésüket, és válasszanak egy olyan jelöltet, aki elkötelezett híve a demokráciának, a jogállamiságnak és az emberi jogoknak.

Mi a LIBE feladata?

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság [hatásköre hat fő terület foglal magában,](http://www.europarl.europa.eu/doceo/document/RULES-9-2019-07-02-RESP-LIBE_HU.html Az Európai Parlament Eljárási Szabályzata - Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság - 2019. július www.europarl.europa.eu) ezek között van "az Unió területén az állampolgári jogok, az emberi jogok és az alapvető jogok védelme, beleértve a kisebbségek védelmét". Ezen kívül a személyek beutazását és mozgását, a menedékjogot és migrációt érintő intézkedésekre is kiterjed.

A magyar köztudatba a bizottság azért került be, mert a LIBE feladata megállapítani a veszélyt, hogy a tagállamok által közösen vallott elveket valamely tagállam súlyosan megsérti. Ezért készítette a jelentést a magyar jogállamiság helyzetéről ez a bizottság, és lett a rapportőre Judith Sargentini, a LIBE egyik alelnöke.

A kormánypártok szerint az összes aláíró "Soros-szervezet"

Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője újságíróknak azt mondta, hogy "kétszáz, a nemzetközi Soros-hálózathoz tartozó szervezet kampányol a magyar emberek által választott Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselők ellen". Ahogy cikkünkben is írtuk, a listáról négy szervezetet alapított a magyar származású üzletember.

A szakbizottságok vezetőiről az állandó tagok döntenek, akik az Európai Parlament tagjai, azaz az európai unió állampolgárai által megválasztott politikusok.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Több száz civil szervezet kéri a fideszes alelnökjelölt visszahívását az EPP-től

Példát akarna mutatni a világnak az EU a mesterséges intelligenciát szabályozó törvénnyel

Euronews exkluzív közvélemény-kutatás: nyomás alatt, de továbbra is életképes az EU-párti nagykoalíció