NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fegyverkezési versenyre készülhet a NATO

Fegyverkezési versenyre készülhet a NATO
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A szövetség még titkolja a válaszlépéseit, de tudósítónk szerint biztos, hogy drága fegyverkezés jön.

HIRDETÉS

Oroszország már most megsérti a Közepes Hatótávolságú Atomfegyverekről szóló szerződést (INF) a NATO szerint.

“Az SSC-8-as rakéták telepítése nagyon súlyos veszély. Hiszen ezek a rakéták képesek nukleáris töltetek célba juttatására. És percek alatt elérhetik Európát” – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

Az úgynevezett INF-szerződést 1987-ben kötötte a Szovjetunió és az Egyesült Államok, hogy korlátozzák az 500 és 5500 kilométer közötti hatótávú atomtöltető rakéták gyártását.

Tavaly az oroszok szerződésszegésére hivatkozva Donald Trump közölte, az Egyesült Államok kilép a megállapodásból.

A NATO-tagállamok most olyan katonai tervekről tárgyaltak, amelyekkel felkészülhetnek a szerződés augusztusi lejártára.

Ezek azonban titkosak.

Oroszország szerint az amerikaiak felfegyverzik Európát.

“Washingtonban azt mondják, nem telepítenek ilyen rendszerű rakétákat Európába. De amennyire mi tudjuk, már el is kezdték ezt. Ráadásul ha nem Európába viszik ezeket, akkor hová? Maradnak az Egyesült Államokban? Nos, esetleg ha Mexikó, ne adj isten Venezuela ellen készülnek háborúra, talán” – mondta Vlagyimir Csizsov brüsszeli orosz nagykövet.

Egy szakértő ezt mondta a NATO lehetséges válaszlépéseiről.

“2-3 lehetséges opciót látok. Az első az lenne, hogy mindenkit bevenne az Egyesült Államok a saját védelmi rendszerébe. Ez azonban költséges, hiszen fenn kell tartani a tengerből, illetve a levegőből indítható nukleáris eszközöket is, ahogy tették ezt a hidegháború alatt is. Hogy Trump elfogadja-e ezt, nem tudom. A másik opció, hogy az európaiak a levegőből gondoskodnak a saját védelmükről. A szárazföldre nem telepíthetik ezeket a fegyvereket, hiszen az heves reakciókat váltana ki, akárcsak a nyolcvanas években. A harmadik lehetőség a hagyományos védelmi eszközök telepítése lehet” - mondta egy szakértő, Brooks Tigner. 

“Egy forrás azt közölte itt a NATO-központban, hogy a feszültség elkerülése érdekében a szövetség kivárja a szerződés lejártát, vagyis augusztus másodikát a válaszlépések bejelentésével. Azonban minden bizonnyal drága lépésekről lesz szó, hiszen a tagállamok beleegyeztek a védelmi kiadások további növelésébe” - mondta az Euronews riportere, Anderi Beketov.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét