Bezáratná Macron a francia elitegyetemet

Bezáratná Macron a francia elitegyetemet
Írta: Euronews

Idővel az intézmény arról lett ismert, hogy azoknak a felsőbb osztálybeli, kivételezett helyzetben lévő tanulóknak, akik ide járnak, biztos helye van a köz-és a privátszféra, valamint a politikai színtér vezetői között.

Évtizedek óta államfők, nagykövetek és cégvezérek kerülnek ki a francia elitiskolából, az Ecole Nationale d’Administrationból. Múlt héten azonban Emmanuel Macron francia államfő közölte: bezáratná az intézményt, amely a társadalmi egyenlőtlenség szimbólumává vált. Idővel az intézmény arról lett ismert, hogy azoknak a felsőbb osztálybeli, kivételezett helyzetben lévő tanulóknak, akik ide járnak, biztos helye van a köz-és a privátszféra, valamint a politikai színtér vezetői között.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet a második világháború után alapította meg Charles de Gaulle, hogy itt képezzék ki az újjáépülő állami szervezet tisztségviselőit.

Az elitképző ahhoz hasonló szerepet tölt be Franciaországban, mint a két brit elitegyetem, Oxford és Cambridge.

Emmanuel Macron csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a kormánynak "az igazi egyenlőtlenségek ellen is fel kell vennie a küzdelmet". A hónapok óta tüntető sárgamellényesek éppen azt az elitizmust fájlalják a legjobban, amit ez az iskola megtestesít, ezért az intézmény működésének beszüntetése jelképesnek számít.

kapcsolódó cikkek