Algériában kivizsgálják a tüntető halálát

Algériában kivizsgálják a tüntető halálát
Szerzői jogok  DZEPTV
Írta: Daniel Bozsik

Szombaton is ezrek vonultak utcára az elnök ellen tiltakozva.

Több tízezren tüntettek pénteken Algériában, a főváros Algír mellett számos másik nagyvárosban, Abdelaziz Bouteflika elnök ellen. A demonstrálók több helyszínen is összecsaptak a rendőrökkel, egy tüntető életét vesztette. Az összecsapásokban megsebesült tüntetőket Nureddin Bedui algériai belügyminiszter kereste fel a kórházban a pénteki demonstrációk után, a politikus beszélt az életét vesztett tüntetőről is.

— Azért vagyunk itt, hogy kivizsgáljuk, Hasszen Benkedda nevű állampolgár halálának okát, Isten kegyelme kísérje, és részvétünket fejezzük ki családjának – mondta a kórházban Nureddin Bedui algériai belügyminiszter.

A tüntetők több helyen is barikádokat emeltek az utcákon, autókat gyújtottak fel. A demonstrációk azután kezdődtek, hogy az észak-afrikai országot húsz éve uraló, öt éve agyvérzést kapott, azóta tolókocsis Buteflika nemrégiben bejelentette, hogy ötödik alkalommal is indul az elnöki posztért.

kapcsolódó cikkek