NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elutasította az ügyészség az ellenzéki képviselők feljelentését, és nyomozás indul ellenük

Elutasította az ügyészség az ellenzéki képviselők feljelentését, és nyomozás indul ellenük
Szerzői jogok 
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg az ügyészség szerint.

HIRDETÉS

A Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn a honlapján közölte a döntést a december 16-án és 17-én az MTVa székházában történtekkel kapcsolatban, vette észre a 444.hu.

"A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt" – írják a közleményben. Eszerint elutasották az ellenzéki képviselők feljelentését, mert "az országgyűlési képviselők sérelmére hivatalos személy elleni erőszak bűncselekménye és más bűncselekmény sem valósult meg".

Ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek viszont el az MTVA és dolgozói sérelmére elkövetett cselekmények miatt tett feljelentések tárgyában, mert az ügyészség szerint „a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg”.

Hadházy Ákos, független képviselő, az egyik politikus, akit erőszakkal tettek ki az MTVA székházából a Facebookon kommentálta a döntést. Hadházy nem lepődött meg rajta, az indokláson viszont igen.

Mondhatnám, hogy mit is vártunk, de Polt Péter vezette ügyészség azért még mindig képes meglepetést okozni. Az várható...

Publiée par Hadházy Ákos sur Lundi 21 janvier 2019

Szél Bernadett: Strasbourghoz fordulunk

Teljes pofátlanság ez a mai döntés, nem véletlenül szerepel az öt pontunk között, hogy független igazságszolgáltatást követelünk. Mi a közmédia épületében felmutattuk a képviselői kártyánkat, elmondtuk, mit szeretnénk, ezután engedtek be minket. A helyzet már miattuk eszkalálódott, teljesen abszurd volt, ahogy eljártak. A videófelvételen jól látszik, ahogy a biztonsági őrök eljártak a képviselőkkel szemben, erőszakot ők alkalmaztak, nem pedig mi. A feljelentést én tettem, Hadházy Ákos pedig a társfeljelentő, az ügyünk Strasbourgnál van - mondta a Magyar Hangnak Szél Bernadett. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy azt remélik, hogy (Strasbrougban) nekik adnak igazat, "miután jól látszik, hogy a magyar ügyészség függetleségének hiánya miatt korrekt eljárásra nem számíthatnak".

Mi áll az indoklásban?

Az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák - írja az ügyészség.

A rendbontó magatartásuk miatt velük szemben jogszerűen fellépő MTVA Fegyveres Biztonsági Őrség tagjainak eljárását akadályozták, azzal szemben tettlegesen ellenálltak. A felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt. Nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek - teszik hozzá.

MSZP: Polt megint az erőszak oldalára állt

A Polt-féle ügyészség szerint jogszerű volt az, ahogyan fegyveres biztonsági őrök erőszakkal léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben az MTVA székházában. Sajnálatos módon ezen meg sem lepődünk egy olyan legfőbb ügyésztől, akinek a családja rajta van a Fidesz fizetési listáján - írta közleményében a Magyar Szocialista Párt.

Az ügyészség korábban az NVI-nél kopasz verőemberek bevetéséhez asszisztált, most pedig már abban sem lát kivetni valót, ha fegyveresek alkalmaznak erőszakot ellenzéki képviselőkkel szemben. Sőt! Koholt vádak alapján most már az ellenzéki képviselők ellen nyomoz a fideszes ügyészség - teszik hozzá.

Polt pártszolgálatos Péter szolgalelkűségével ismét átlépett egy határt, de tovább küzdünk az igazságért, ezért az ügyészség eljárása ellen panasszal élünk, és pótmagánvádat nyújtunk be a bíróság felé - zárul a közlemény.

Fidesz: Soros bábszínháza

Az ellenzéki pártok tudatosan folytatják Soros bábszínházát - reagálás az ellenzéki politikusok nyilatkozataira az ügyészség döntéséről, címmel adott ki közleményt a kormánypárt.

Az ellenzéki pártok tudatosan folytatják Soros bábszínházát. A napvilágra került felvételeken is látszik, hogy az ellenzéki képviselők színészkedtek, ócska színjátékot előadva tudatosan balhéztak az MTVA székházban - olvasható a Fidesz rövid közleményében.

Mi történt december 16-án és 17-én?

A december 16-ai esti tüntetés után Szél Bernadett és Hadházy Ákos több ellenzéki képviselővel együtt az épületben töltötte az éjszakát: azt szerette volna, ha petíciójukat beolvassák a tévében, illetve beszélni akartak a közmédia vezetőjével.

Hétfőn reggel dulakodás után kitették Szél Bernadett és Hadházy Ákos független parlamenti képviselőket a székházból.

A történtek után az ellenzéki képviselők és az MTVA is feljelentést tettek.

További források • 444.hu, Magyar Hang

A cikk megosztásaKommentek