NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Országos tüntetés, mérsékelt erővel

Országos tüntetés, mérsékelt erővel
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Útlezárásokkal, gyűlésekkel demonstráltak a kormány politikája ellen. Budapesten párezres tömeg tiltakozott.

HIRDETÉS

Felemás sikerrel tartották meg a magyar kormány elleni tüntetéseiket szombaton az ellenzéki pártok és támogatóik. Az ország számos pontjára hirdettek meg útlezárásokat: Salgótarjánban több mint 100 autó foglalt el egy sávot, de máshol is jellemzően 20-30 kocsiból álló sort kellett kerülgetniük a sofőröknek.

„Azt szeretnénk megüzenni az embereknek, hogy ne engedjenek az ármánykodásnak, a kormány áskálódásának, megfélemlítésének, hanem demonstráljanak tovább. Egészen addig, amíg a kormány nem teljesíti a szakszervezetek követeléseit" – mondta az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre, a DK részéről pedig Kovács György úgy nyilatkozott, hogy addig folytatják az ellenállást, ameddig annak nem lesz eredménye.

Többfelé gyűléseket terveztek, hogy így követeljék a túlóratörvény visszavonását, a sztrájkjog újraszabályozását, a bérek rendezését és egy kedvezőbb nyugdíjrendszer kialakítását.

Budapesten délben több helyszínen pár tízen, néhány százan gyűltek össze, majd a Várkert Bazárhoz vonultak, ahol már ezres tömeg fejezte ki tiltakozását.

Az Euronews kamerája előtt többen is elmondták a véleményüket:

  • „Elegünk van a kormányból, elegünk van a politikából, és szeretnénk változtatni."

  • „Egyszerűen ki kell állnunk magunkért, mert senki nem áll ki helyettünk. Nem megy másként. Meg kell védenünk az érdekeinket."

  • „Most én egy kicsit csalódott vagyok ám, mert nem vagyunk olyan sokan, mint kellene."

„A szombati demonstráció fő kérdése az volt, hogy növekszik vagy csökken a nyomás az Orbán-kormányon, amely nyilvánvalóvá tette, hogy a kifogásolt törvényeket nem vonja vissza. Az, hogy Budapesten két-háromezer ember vonult fel, azt mutatja, hogy az elégedetlenség megmaradt, de a nyomás a kormányon nem nőtt" – jelentette a Várkert Bazár elől tudósítónk, Tanács Gábor.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tüntetés a Magyar Rádió történelmi stúdióiért és épületeiért

Podcast: Mini Dubaj, felhőkarcolótervek és Budapest panorámája

Podcast: Min dolgoznak Budapest klímastratégái?