rendkívüli hír

rendkívüli hír

Autóverseny-sorozat csak nőknek

Éppen ezt olvassa:

Autóverseny-sorozat csak nőknek

Autóverseny-sorozat csak nőknek
Betűméret Aa Aa

Új autós gyorsasági versenysorozat indul kizárólag nőknek.

A szervezők szerint a W Series elnevezésű bajnokság célja, hogy a női versenyzők fejleszthessék képességeiket mielőtt összemérik tudásukat a férfiakkal, a legjobbak pedig eljussanak a Formula-1-be.

A pénzdíjas sorozat a tervek szerint jövő májusban indul.

A W Seriest többek közt a Red Bull világbajnok autóit is tervező Adrian Newey, valamint a korábbi Formula–1-es pilóta, David Coulthard is támogatja. Mindketten tanácsadóként segítik a sorozatot, és feladatot kapnak majd – az előzetes tesztek alapján kiválasztásra kerülő – 18-20 versenyző képzési programjában.

A Formula-1 1950 óta íródó történetének eddig csupán két női pilótája volt. Az első az olasz Maria Teresa de Filippis, aki három versenyen indult 1958-ban és 1959-ben.

Honfitársa, Lella Lombardi 12 futamon vett részt 1974 és 1976 között, sőt az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon fél pontot is szerzett.