EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

NBA: James Harden az MVP

NBA: James Harden az MVP
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A Houston Rockets játékosa nagy fölénnyel végzett az élen.

HIRDETÉS

Ünnepélyes keretek között díjazták az észak-amerikai profi i kosárlabda bajnokság legjobbjait Los Angelesben.

A legértékesebb játékosnak (MVP), a Houston Rockets hátvédjét, James Hardent választották. A 28 éves játékost a szavazáson résztvevő 101 szakíró közül 86 tette az első helyre, 15 pedig a másodikra, így 965 ponttal végzett az első helyen.

A 2017–2018-as szezonban Harden átlagban több mint harminc pontot (30,4) szerzett mérkőzésenként, és egyéb mutatói is lenyűgözőek (8,8 gólpassz, valamint 5,4 lepattanó meccsenként).

A második helyen a korábbi négyszeres győztes LeBron James (Cleveland Cavaliers), a harmadikon a New Orleans Pelicans centere, Anthony Davis végzett a szavazáson.

Az év újonca, Ben Simmons lett. A Philadelphia 76ers játékosa a második szezonjában szerepelt az NBA-ben, azért lehetett rá szavazni, mert az elsőt sérülés miatt teljes egészében kihagyta.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem lesznek magyar kosárlabdázók a párizsi olimpián

Nehéz, de nem lehetetlen feladat a magyar női kosarasoknak kijutni az olimpiára

Nincs beoltva, Djokovics nem indulhat Indian Wellsben és Miamiban