Putyin kiállt Phenjan mellett

Putyin kiállt Phenjan mellett
Írta: Euronews

Emmanuel Macron arról is beszélt, hogy Párizs elismeri Oroszország új nemzetközi szerepét, egyebek között a Közel-Keleten, de Moszkvának tiszteletben kell tartania partnerei érdekeit is.

Sajnálatát fejezte ki Vlagyimir Putyin orosz elnök amiatt, hogy elmarad Donald Trump amerikai államfő és Kim Dzsongun észak-koreai vezető júniusra tervezetett találkozója. Erről az orosz államfő a francia elnökkel közös sajtótájékoztatóján beszélt csütörtök este egy Szentpétervárhoz közeli nemzetközi gazdasági konferencián.

"Kim Dzsongun a maga részéről mindent megtett, amit megígért. Még az alagutakat is felrobbantotta a telepen, ahol az atomkísérleteket folytatták. Ezután hallottuk azt, hogy az Egyesült Államok lemondta a találkozót. Továbbra is remélem, hogy meg fogják újítani ezt a párbeszédet" - jelentette ki Vlagyimir Putyin. 

"Remélem, hogy ez csupán egy kis mozzanata volt a folyamatnak, amelynek folytatódnia kell, mert annak eredeti célja egybeesik a nemzetközi céljainkkal és elengedhetetlen a régiónak" - mondta a francia elnök. 

Emmanuel Macron arról is beszélt, hogy Párizs elismeri Oroszország új nemzetközi szerepét, egyebek között a Közel-Keleten, de Moszkvának tiszteletben kell tartania partnerei érdekeit is.

kapcsolódó cikkek