Lemondott az új szlovák belügyminiszter

Lemondott az új szlovák belügyminiszter
Írta: Horváth Ferenc

Tomáš Drucker nem menesztette a a tüntetéseken leváltását követelő rendőrfőkapitányt, inkább ő távozik.

Három héttel kinevezése után lemondott a szlovák belügyminiszter. Tomáš Drucker a szlovák kormány jelentős, március végén lezajlott átalakítása során került a belügyi tárca élére. Most azzal indokolta távozását, hogy nem akar megosztó tényező lenni abban a kérdésben, hogy az országos rendőrfőkapitány megmarad-e a posztján.

Robert Kaliňák utódja, valamint az egykori egészségügyi-miniszter Drucker azt mondta, "mivel nem tudtam lecsillapítani a társadalomban uralkodó helyzetet, ezért inkább távozom".

Tibor Gašpar leváltását számos tüntetésen követelték - legutóbb vasárnap - egy újságíró és barátnőjének meggyilkolása miatt. A rendőrfőkapitány távozása a tüntetők fő követelése volt.

Robert Fico és kormánya azután mondott le, hogy a kormányközeli emberek és az olasz maffiához köthető személyek kapcsolatát feltáró cikken dolgozó Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát meggyilkolták. A gyilkosságot hatalmas tüntetések követték.

Fico utódja Peter Pellegrini lett. Az új kormány tagjait az előző miniszterelnök vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), valamint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) és a Most-Híd alkotja.

kapcsolódó cikkek