Megadóztatnák a papírpoharakat Nagy-Britanniában

Megadóztatnák a papírpoharakat Nagy-Britanniában
Szerzői jogok  REUTERS/Toby Melville
Írta: Euronews

Az eldobható poharak miatt sok szemét keletkezik és drága az újrahasznosításuk - mondják a képviselők.

"Tejeskávé-adó" bevezetését javasolják brit parlamenti képviselők az eldobható papírpoharakra, hogy kevesebb hulladék keletkezzen az egyszerhasználatos csomagolás miatt.

A londoni parlament Környezetvédelmi Ellenőrzési Bizottsága 25 pennys (mintegy 87 forintos) illeték kivetését javasolja a kormánynak. A bevételt a hulladék-újrahasznosítási infrastruktúra fejlesztésére költenék.

Az Egyesült Királyságban évente 2,5 milliárd darab eldobható kávéspoharat használnak fel, ezek egymás mellé téve öt és félszer körbeérnék a Földet. Ebből a sok papírpohárból szinte semmi sem kerül újrahasznosításra és naponta félmillió kerül a szemétbe - nyomatékosítják a képviselők.

A parlamenti bizottság szerint 2023-ra el kell érni, hogy minden eldobható pohár újrahasznosításra kerüljön a szigetországban, ha pedig ez nem sikerül, akkor teljesen be kell tiltani az ilyen poharakat.

Ezeknek a poharaknak a többsége belül egy műanyag bevonattal van ellátva, ezért bonyolult és drága az újrafeldolgozásuk. Nagy-Britanniában csak három erre alkalmas létesítmény van.

Több nagyobb kávézólánc már jelenleg is akár 50 penny kedvezményt ad azoknak a vásárlóknak, akik a magukkal vitt pohárba kérik a kávéjukat, de a vásárlóknak mindössze 1-2 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

A képviselők szerint a kedvezménynél hatásosabb lenne a fogyasztóra kirótt díj, amit a sajtó már el is keresztelt "tejeskávé-adónak". Példaként az eldobható műanyag zacskókra kivetett díjat hozzák fel, aminek hatására az első évben 83 százalékkal csökkent az ilyen zacskók használata.

A Starbucks a parlamenti hírre reagálva bejelentette, hogy egyes londoni üzleteikben próbaképpen 5 pennys díjat számolnak fel az eldobható poharakra. Hozzátették, hogy náluk jelenleg 25 pennyvel olcsóbb a saját pohárba kért kávé, és ezt az árkedvezményt ezután is fenntartják.

A képviselők által javasolt adó máris megmozgatta a közösségi oldalak felhasználóinak fantáziáját, néhányan egészen eredeti környezetkímélő megoldást javasoltak, mint ez a Twitterező is.

kapcsolódó cikkek