Visszafordítaná a marihuána-legalizációt Trump igazságügyminisztere

Visszafordítaná a marihuána-legalizációt Trump igazságügyminisztere
Írta: Euronews

Az USA-ban szövetségi szinten tilos a marihuána, miközben már 6 tagállam engedélyezte, 2 pedig tervezi.

Az amerikai szövetségi hatóságok akkor is fellépnek majd a marihuána fogyasztói és árusítói ellen, ha az adott tagállamban a marihuána legális - jelentette be az amerikai igazságügyminiszter, Jeff Sessions.

A szövetségi szabályok veszélyes drognak minősítik a marihuánát, de az Obama-adminisztráció nem szerzett érvényt ezeknek a törvényeknek és szemet hunyt afölött, hogy 6 tagállam - Kalifornia például idén januártól - legalizálta a pszichotróp szert, kettő pedig tervezi a legalizációt. 

A bejelentés ellenállást váltott ki ezekben az államokban, ahol jellemzően a republikánusok is a legalizáció pártján állnak.

"Bármit lépnek az iparág ellen, az végső soron a fogyasztón csattan, mert visszaviszi a terméket a feketepiacra" - mondta Andy Williams, egy denveri marihuána-forgalmazó cég vezérigazgatója. "A marihuána mindig jelen volt. Most adózunk utána, szabályozva van, biztonságos a fogyasztó számára."

A felzúdulás ellenére nem tudni még konkrétumokat arról, hogyan lép fel a szövetségi igazságszolgáltatás azokban az államokban, ahol a marihuána legális. A jelenlegi szintről nagyon nehéz lesz visszalépni. 

kapcsolódó cikkek