NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A Fidesz európai frakciótársai nem tudnak a Soros-tervről

A Fidesz európai frakciótársai nem tudnak a Soros-tervről
Szerzői jogok 
Írta: Kiss Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Európai Néppártban - akik hallottak róla - belpolitikai húzásnak tekintik a magyar plakátkampányt.

HIRDETÉS

A Fidesz-KDNP pártcsaládja, az Európai Néppárt több képviselőjét kérdeztük a strasbourgi Európai Parlamentben (EP) arról, mit tudnak a Soros-tervről, amelynek veszélyére a magyar kormány óriásplakátokkal hívja fel a figyelmet, és elutasítására nemzeti konzultációt indított.

Csáky Pál felvidéki magyar politikus, a Fidesszel szövetséges MKP európai parlamenti képviselője szerint az EP-ben (a magyarul beszélő képviselőket leszámítva) senki nem tudja, hogy mi az a Soros-terv.

- Ez teljesen belpolitikai használatra készült, egyértelmű, hogy Magyarországon most már minden a választásokra való felfutás jegyében zajlik. Sajnálatosnak tartom, hogy a magyarországi közbeszéd nem veszi kellőképpen figyelembe a nemzetközi összefüggéseket. Ugyanakkor nem állíthatom, hogy a kampány nagyban befolyásolná a strasbourgi közhangulatot – mondta.

Csáky Pál emlékeztet arra, hogy az Állítsuk meg Brüsszelt! – kampány esetében a néppárti képviselők is eléggé érzékenyen reagáltak, mivel ott az EU volt a célpont, a CEU-ügyben pedig azért volt szintén érzékeny reakció, mert a világ akadémikusai is megszólaltak, és egy egyetem lehetséges bezárása mindenkit megráz.

- Nincs Soros-terv, soha nem is létezett ilyesmi – magyarázza az Euronews-nak Frank Engel, a Néppárt frakciójának luxemburgi tagja. Ez egy teljesen légből kapott, kitalált kampány, semmi más célja nincs, minthogy olyan társadalmi helyzet alakuljon ki, mint amilyet Őcsényben lehetett látni. Ezt nemcsak elfogadják, hanem tudatosan akarják.

Gerjesztik az indulatokat, és ez a rögeszméjük a polgárháború kockázatát is magában hordozza. Senkit nem ismerek az EP-képviselők közül, aki elfogadhatónak tartaná, amit a magyar kormánypárt csinál – tette hozzá Frank Engel.

A cseh Pavel Sloboda néppárti honatya sem hallott Soros-tervről.

- Nem vagyok szakértője Soros György tevékenységének, de ez nagyon valószínűtlennek tűnik. Ez egyáltalán nem téma a Néppárt-képviselők között, semmilyen megbeszélésen nem hallottam róla – magyarázta.

Ugyanezt erősítette meg a lengyel Andrzej Grzyb EP-képviselő is, általánosságban hozzátéve, hogy az olyan pénzembereknek, mint Soros György, nagy a hatalmuk.

Egy francia képviselőnő, Elisabeth Morin-Chartier pedig kérdésünkre azt mondta, hogy nem is hallott a magyarországi óriásplakát-kampányról.

Korábban Navracsics Tibor uniós biztos, a Fidesz politikusa is azt mondta, hogy nem szerepel a Bizottság munkatervében Soros-terv

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az utakról levonultak, de csalódottak és továbbra is bizalmatlanok a francia gazdák

Leállította a rendőrség Orbánék brüsszeli konferenciáját

Migrációs paktum: Orbán mellett Tusk is tiltakozik, de a belügyi biztos szerint végre fogják hajtani