Warmbier: Rodman volt a megmentő?

Warmbier: Rodman volt a megmentő?
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az amerikai sztár kosaras aznap érkezett, hogy a beteg diákot repülőre tették.

Úton van hazafelé az az amerikai diák, akit 15 év kényszermunkára ítéltek tavaly Észak-Koreában.

HIRDETÉS

Otto Warmbier azzal hívta ki maga ellen az ottani hatóságokat, hogy elvitt a szálloda személyzeti
részlegéből egy propagandaplakátot.

Phenjan azzal indokolta mostani döntését, hogy a diák megbetegedett. Úgy tudni, hogy egy ritka, bénulással járó bakteriális fertőzéssel, botulizmussal kezelték, majd idővel kómába esett.

Az amerikai külügyminiszter mindezt megerősítette. Azt mondta, Warmbier már úton van, nemsokára otthon lesz. Folytatják az egyeztetést az észak-koreai rezsimmel, hogy másik három amerikai rabot is szabadon engedjenek. Warmbier egészségi állapotát nem kommentálja, ez a diák és családja magánügye – tette hozzá Rex Tillerson.

A propagandaanyag elemelése államellenes bűncselekménynek számít Észak-Koreában. A diák nem tudta meggyőzni a bíróságot, hogy semmi rosszra nem készült – egy szervezet kérte tőle, hogy szerezzen valami ilyesmit, fizetnének érte.

A nemzetközi sajtó azt sejteti, hogy a diákot a sztár kosaras, Dennis Rodman közbenjárására adták ki. Rodman, aki jóban van a diktátorral, aznap érkezett Phenjanba, amikor Warmbiert repülőre tették.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Népünnepély fogadta az Oroszországból hazatérő Kim Dzsongunt

Kim Dzsongun támogatja az orosz inváziót Ukrajnában

Atomfegyver célbajuttatására alkalmas tengeralattjárót mutatott be Észak-Korea