Az olasz kormányfő mögül eltűnt az EU-zászló

Az olasz kormányfő mögül eltűnt az EU-zászló
Írta: Euronews

Renzi eltávolíttatta az európai uniós zászlót, amely korábban látható volt mögötte a beszédei alatt. Csak a nemzeti zászlók maradtak.

Az olasz miniszterelnök váratlan gesztusa felbolygatta egész Olaszországot. Matteo Renzi eltávolíttatta az európai uniós zászlót, amely korábban mindig látható volt mögötte, amikor beszédet mondott. Ehelyett egy sor nemzeti zászló látható a háttérben.

Olaszországban december 4-én népszavazást tartanak az alkotmányos reformról. A miniszterelnök a referendum kudarca esetén kész lemondani, ezt egy olasz kereskedelmi rádióban jelentette be hétfőn. Mint mondta, még húsz nap van hátra addig, hogy az ország lehetőséget kap arra, hogy ne veszítsen el újabb húsz évet. Renzi két és fél éves pályafutásának legnagyobb kihívása elé néz.

Az olasz szavazóknak egyetlen kérdésre kell majd válaszolniuk. A népszavazás érvényessége nem függ a részvételi aránytól. A referendum a Renzi-kormány által indított parlamenti és választási reform egyik mérföldköve, amely megváltoztatná az eddigi kétkamarás olasz parlamenti rendszert. A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a nemmel szavazók többen vannak a reformot támogatóknál, miközben a bizonytalanok aránya 20 százalék feletti. A törvénycsomagot az olasz parlament már áprilisban megszavazta, de a hatályba lépéshez az alkotmányt is módosítani kell, ezért kell a változtatásokat népszavazásra bocsátani.

Az olasz ellenzék ellenkampánya is felerősödött. Matteo Salvini, a jobboldali Északi Liga vezetője a referendum kudarca esetén azonnali parlamenti választások kiírását sürgette. Pár ezren tüntettek az átfogó reform ellen a hétvégén.

kapcsolódó cikkek