NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Meghalt Joe Sutter

Meghalt Joe Sutter
Szerzői jogok 
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A világ leghíresebb repülőmérnöke 95 évet élt.

HIRDETÉS

Suttert a légiközlekedés iránt érdeklődők a Boeing 747-es atyjaként ismerik, ő vezette ugyanis a Jumbo Jet kifejlesztését. Ez volt az első szélestörzsű repülőgép, amelyet jellegzetes púpjáról sokan felismernek.

Joe Sutter Seattle-ben született 1921 március 21-én, a Boeing telephelye mellett nőtt fel, gyerekként látta, ahogy a cég mérnökei tesztelik az új típusokat. Mindig is repülőmérnök akart lenni, és amikor a Boeing állást ajánlott neki, hatalmas lendülettel kezdett dolgozni. Bátor megoldásai végül új irányba fordították a repülőgépgyártást, legtöbb megoldását ma is alkalmazzák. Dolgozott a 707-es és a rendkívül népszerű 737-esen is. Ő vezette be azt az elvet, hogy a hajtóműveket nemcsak az utastértől, de a szárnyaktól is távol, külön hajtómű-pilonokban helyezzék el.

Az 1960-as évek közepén a fejlődésbe vetett hit nagyon erős volt a világ minden részén. A légiközlekedésben sokan a hangsebesség fölötti repülésben hittek, de Sutterék a Pan Am megrendelésére inkább egy lassabb, de nagy befogadóképességű repülőgép tervezéséhez fogtak hozzá. Ebből lett a 747-es, amit az „egek királynőjének” is szoktak nevezni. A cégnél eredetileg úgy gondolták, a hatalmas behemótból talán 400 darabot lehet eladni, leginkább árúszállító változatban. Az olajválság azonban megnövelte az igényt a költséghatékony típusra, így a Jumbóból végül több mint 1500 darabot gyártottak. Ezzel szemben a szuperszonikus repülés zsákutcának bizonyult, néhány típus elkészült, de őket már korábban kivonták a forgalomból.

A Sutter által kifejlesztett és gyorsan elterjedt repülőgép-építési megoldások azóta is szabványnak számítanak.

A cikk megosztásaKommentek