Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Teszteltük a Budapest-Szentendre bicikliutat

Access to the comments Kommentek
Írta: Gábor Ács
Teszteltük a Budapest-Szentendre bicikliutat

Túránkat az Erzsébet híd pesti hídfőjénél kezdjük, az ötletesen felújított Március 15. téren. Észrevették már, hogy a díszburkolatba belevésték a Limes-vonalakat? Azoknak a római kori katonai erődítményeknek a sorát, amiket Pannónia dunai határvonalának védelmére emeltek az ókorban a megszállók.

A Fővárosi plébániatemplom és a Corso között a járólapokba karcolták a Duna folyását, így a kanyargós vonalon sétálva a lábunk alatt látjuk a kőbe gravírozva az ókori települések pannóniai és mai neveit, az erődök alaprajzát. Ki-ki megkeresheti, amelyik helyszínhez személyes kötődése van. Nem kell nyomozónak lenni, hogy azonnal észrevegyük: az ókori erődítmények sora a Duna „budai” partján húzódik, egyedül a Március 15. tér helyén állt erődöt építették a pesti oldalra.

Erről a kivételes helyről indíthatjuk például egyik nyári kerékpártúránkat, annál is inkább, mert amíg összeverődik a társaság, nézelődhetnek a korán érkezők. A tér közepén üveges kiképzéssel tették láthatóvá a régészeti feltárással előkerült római maradványokat, de nézegethetjük Bernar Venet nemrég kihelyezett köztéri alkotását is, lamentálva azon, hogy szobor-e a mű, vagy csak néhány látványos rozsdás vaskarika. Érdemes benéznünk a Belvárosi plébániatemplomba is, mert szentélye a pesti belváros egyetlen épségben maradt középkori épülete. Sajnos ez nem afféle városi legenda, hanem tény.

Ha induláskor a budai oldalon húzódó bringaút mellett döntünk, az Erzsébet híd széles járdáján zavartalanul élvezhetjük a város panorámáját, ezen a hídon zavarjuk a legkevésbé a turistákat kerékpárral, itt könnyen elférni. A Duna partján végig az autóforgalomtól elkülönített bicikliút vezet Aquincumig, ahol azoknak érdemes megállniuk egy rövid pihenőre, akik még nem mentek be az ókori katonai amfiteátrumba.

A főúthoz képest hátul van a bejárat, olvasmányos és ábrákban gazdag tábla ismertet meg a monumentális épület kalandos történetével. Innen tudjuk meg, hogy arénája nagyobb, mint a római Colosseumé, ezért azonnal be is sétálunk a közepére, hogy körbenézve gondolatban kiegészítsük a romokat, és elképzeljük, amint 15 ezer ember hangja egyszerre hördült fel egy-egy állatviadalon vagy tornán. Visszaülve a kerékpárra, az óbudai Fő téren vezet keresztül a Duna-parti kerékpárút (a kockakő csak egy rövid szakaszon kellemetlen, a tér hangulata viszont kárpótol a zötykölődésért). A Filatorigát HÉV állomásnál érdemes letérnünk a bicikliútról, és a Hajógyári-szigetre vezető K-hídnál induló platánsor elején bevárnunk azokat, akik a pesti oldalt választották eddig.

Akik évek óta várnak arra, hogy teljes pompában lássák a margitszigeti japán kertet, rózsaszín és sárga tavirózsákkal a halastóban, az ismét működő vízesésházikó idilli látványával, a Március 15. térről a pesti oldalon bringázva nyerhetnek időt erre a megállóra.

A Corso-Parlament-Margit híd útvonalon negyed óra alatt a szigeten vagyunk, ráadásul a Margit híd és az Árpád híd közötti távot akkor tehetjük meg a legjobb levegőn Szentendre felé, ha a Margitsziget ősfái között húzódó utat választjuk. Az Árpád hídtól a K-hídig lakótelepi utcán jelölték ki a kerékpárutat, de ez a rövid szakasz csendesnek mondható, az aszfalt közepesen gyenge.

A K-hídhoz érve a bennfentesek magabiztosságával kerékpározzunk keresztül az egykori gáztelep kapuján, ma már tárva-nyitva, és a város talán legszebb platánsora húzódik egy elfelejtettnek mondható partszakaszon.

Almási Balogh Lóránd utcaként kereshetjük a térképen, ami a Hamvas Béla sétányban folytatódik a Graphisoft Park felé. A platánsor jobbján a zöldellő Duna-part, bal oldalán a gázgyári ódon kertes házak kedves sora húzódik.

Mivel az aszfalt annyira kátyús, hogy életveszély kerékpározás közben nézelődni, gyakran álljunk meg! A pesti Duna-szakaszok után üdítő, hogy a túlpartot ártéri erdő zöldje szegélyezi, és a város forgalmát sem hallani.

A Hamvas Béla sétány felől látjuk meg a Gázgyár felújított tornyait, még az óra is pontosan jár a legmagasabbikon. A Graphisoft Parkon át jutunk a bezárt kapuig. A szépen felújított ipari műemlék és a zárt kapu látványa érthetetlen kontraszt.

Hamar feledteti a park közepén gondozott tó, aranyhalakkal és vízeséssel. A margitszigeti XIX. századi japánkert halastavát és vízesését láthatjuk itt XXI. századi kiképzésben. Üdítő a feltalálók falánál kialakított sakktábla, ahol a SZOT-üdülők hangulatát idéző, térdig érő figurákkal játszhatunk. Az ikonikus magyar innovatőrök sorát stílszerűen a sakkozógépéről ismert Kempelen Farkas képmása kezdi, és a golyóstollról világhírűvé vált Bíró Józsefen át jutunk a számítógép egyik kulcsfejlesztőjeként emlegetett Neumann Jánosig.

Remélhetőleg a helikopter magyar konstruktőreként számon tartott Asbóth Oszkár csak a falfelület szűkössége miatt maradt ki, rácsodálkozunk viszont Pécsi Eszter (egy facsemete takarásában) portréjánál, hogy személyében egy magyar nőt választott New York városa „Az év legjobb statikusává” 1965-ben. Ő fejlesztette ki azt a különleges alapozási módszert, mellyel a Hudson-folyó partján felépülhettek a felhőkarcolók.

A szabadtéri sakkjátszma befejeztével kényelmesebbek kimehetnek a frissen aszfaltozott országútra a Római partig, kalandvágyóknak viszont irány vissza a Dunához! A Graphisoft Parknál le lehet menni egy rézsűn a gázgyár eddig lezárt rakpartjára, kellő körültekintéssel persze.

Egy mementóként ott maradt vasszerkezet a fejmagasságnál alacsonyabban van, ott le kell hajolnunk, de ezen túljutva ösvény vezet egészen a Római partig. A terméskövön igencsak bucskázik a bicikli kereke, sokan inkább tolják. A Hajógyári-sziget csúcsának feltáruló látványa viszont feledteti ezt, és csak innen gyönyörködhetünk benne.

A Római part hétvégén nem a bringások mekkája, ezernyi büfé között hömpölyög a tömeg. Ha nincs kedvünk araszolni a zsúfolt gyalogos promenádon, elsuhanhatunk a lombos Nánási úton, hogy később, a Losonc utcánál vagy egy utána következőn visszatérjünk a Dunához. Hétköznap viszont remekül bringázható a parti sétány, ráadásul két helyen is találunk utcai (nyomós) kutat. A büfék nem olcsók, a parti élelmiszerbolt már rég bezárt, mindezzel számolnunk kell, hiszen ideje ismét egy pihenőt tartani.

A kalandtúra a Megyeri híd után veszi kezdetét. Elbújhatunk a napsütés elől az ártéri erdősávban tekergő szűk kerékpárúton, ami leginkább egy kikapcsolhatatlan videójátékhoz lesz hasonlatos. Az egymásra torlódó cammogók és az erről nem tudomást vevő száguldozók között lavírozunk, megspékelve mindezt a kanyarokból hirtelen szembejövőkkel, kutyasétáltatókkal (!) vagy azokkal a futókkal, akik szerint a keskeny bringaút az övék is.

Visszasírjuk még ezeket az állapotokat, amikor hirtelen egy gát tetején találjuk magunkat. Az aszfalt olyan, mint a legnagyobb lyukakkal gyártott ementáli sajt. Szentendre felé haladva közben gyönyörűen nyílik ki a Budakalász mögött húzódó hegyek látványa, de ez sajnos nem élvezhető, mert folyamatosan a kátyúkat kell figyelni. Aki a táj szépségének is örülne, meg kell álljon, itt tényleg nagyon veszélyes az aszfalt. A bringások persze találékonyak, és lehúzódva az út szélére, egy keskeny porsávot hasítottak az aszfalt mellett, de a derékig érő csalán miatt garantálható, hogy ezen kerekezve sem a tájat nézi, aki rövid nadrágban van.

Az ementáli-aszfalt Budakalász és az Omszki-tavak után hamar elfogy, az ország legszegényebb poros útjait idézi a továbbra is kátyús kerékpárút, ami különösen akkor jelent nagy megpróbáltatást, ha a tavak felől érkező autósok egyike kavar elmúlni nem akaró porfelhőt. A legtöbb kerékpáros persze már megszokta a viszonyokat, de az erre kiránduló családok tagjai közül különösen a kisgyerekek kerülgetik ügyetlenül a kátyúkat.

Zötyögve a köveken, fuldokolva a porban felmerül az emberben a kérdés, hogy miért nem fontos senkinek a Szentendre és Budapest közötti kerékpárút a Duna mentén? Egy rövid szakasz teszi járhatatlanná az idegenforgalmi szempontból is stratégiai bicikliutat.

Az ország egyik legszebb útvonala lehetne ez, sokkal több kerékpáros turistát vonzana Szentendrének, mint ilyen elhanyagolt állapotában. A barokk Fő térre érve persze látjuk, hogy a Dumtsa Jenő utca felől turisták sokadalma özönlik a Templomdomb felé, és ennél több vendég már el sem fér a Duna-parti kisvárosban. Igaz, az autóik sem.

A parkolóhelyekért küzdő autós turisták száma minden bizonnyal csökkenthető lenne, ha legalább a fiatal autósok egy része a bicikliutat választaná. Ilyen állapotában azonban érthető, hogy csak terepbringával merészkednek a legtöbben megtenni a teljes távot.

(A fotókat a cikk szerzője készítette)