NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Rajhona Ádámra emlékezünk

Rajhona Ádámra emlékezünk
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

72 évesen hunyt el a Jászai Mari-díjas színművész

HIRDETÉS

Rajhona Ádámot a színpadról már két évtizede megszerette a közönség, túl volt számos komoly filmszerepen, már elkezdődött a Linda sorozat forgatása is, amikor Tímár Péter felkérte az Egészséges erotika című filmszatíra egyik főszerepére. A „szocializmus végjátékaként” emlegetett vígjátékban olyan tökéletesen hozta a nejlonruhás fiatalasszonyok között émelygő Falkay elvtárs figuráját, hogy egy ország a szívébe zárta. Minden generáció vevő volt azokra az apró rezdülésekre, amikkel egy egész kor gúnyrajzát teremtette meg a vásznon.

Emlékezetes színházi felvételeknek köszönhetően Spiró György két darabjában is élvezhetjük játékát. Az Elsötétítést a Pesti Színházban rögzítették, Marton László rendezésében partnerei Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, Lázár Balázs és Lukács Sándor. Az Imposztort 1984-ben vették filmre a Katona József Színház legendás társulatával, 1984-ben. Máthé Erzsi, Sinkó László, Ronyecz Mária, Major Tamás és Bodnár Erika miatt is élvezet újból megnézni Zsámbéki Gábor rendezését.

Rajhona Ádám ismerői megerősítenék, hogy a már említett Lindát és a sorozatokat nem becsülte le, ahogy sok színész, ő is örömmel vett részt a forgatásokon. A szakmában keringő anekdoták szerint a Szálka hal nélkül című sorozatot különösen szerették például a színészek a nyolcvanas évek elején, de az egy évtizeddel későbbi Kisvárosban is nagy lelkesedéssel játszott Rajhona. A széles tömegeket szórakoztató sorozatok addigra már teleregényekké silányultak, az egyre feszítettebb forgatási tempót a színészi játék profizmusa kellett ellensúlyozza.

A Bereményi Géza tollából és Gothár Péter rendezésében készült Megáll az idő (1981) vagy a Grunwalsky Ferenc által írt és Szomjas György rendezte Roncsfilm (1992) olyan ikonikus alkotásai a magyar filmtörténetnek, amik elképzelhetetlenek lennének a markáns színészkarakterek nélkül. Rajhona Ádám a kilencvenes évek végén egész sor olyan művészfilmben kapott szerepet, amik nagy közönségsikert arattak. A Szamba, az Európa expressz, A napfény íze vagy a Sorstalanság képei sokunk emlékezetében élnek, Rajhona Ádám figuráinak széles skálájával.

Szatirikus szerepeinek mélységét színpadi alakításai során is a drámai hősiesség adta. 1998-tól a Vígszínház tagja, előtte a Thália Színházban, Kecskeméten, Veszprémben, a budapesti Katona József Színházban, Kaposváron és Temesváron játszott. Fiatalon vegyészetet tanult a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen, mégis pontosan fél évszázadot töltött a színpadon és a kamerák előtt. Rajhona Ádám 2016. május 20-án, 72 évesen hunyt el.

(fotó: Fortepan, 1985)

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zenei kulisszatitkok a kastélyban

Se-sem-semmi a semmiből

Felcsaptak az indulatok Fischer Iván körül